2 003 felszólalás
T/2398 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak annyit szeretnék mondani, hogy bíztam benne, hogy az államtitkár úr is nyomon követi a részletes vitát. Amiről én beszéltem, az a 67., a 68., a 69., a 70. és a 71., teljesen olyan pontok, amelyek az általunk itt elfogadott részletes vitára vonatk…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igen, ennek a mai politikai vitanapnak az lett volna a célja, hogy arról beszéljünk, hogy hol, hogyan és mennyiért épül autópálya. Ehelyett tényleg a múltról beszéltünk. Én attól tartok, hogy ez a következők miatt történik. A…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves kormánypárti képviselőtársaim, hadd idézzem Kósa Lajost, aki azt állította, hogy az volt a céljuk, hogy tükröt tartsanak az előző kormányok és az ellenzék elé. Azt hiszem, hogy akik ma a vitát figyelemmel kísérték, meggyőződhettek…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelettel kérem, hogy az általam elmondottak és a Nyitray képviselő úr által való reakció alapján kérje fel az ügyrendi bizottságot, vizsgálják meg, hogy fennállt-e a személyes érintettség kérdése. Sajnálom, hogy az elnök úr nem adott szót, nem aka…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! A két percbe mind a két dolog belefér. Az egyik: én nem akarom a vitát folytatni, de tisztelettel kérem, tessék továbbolvasni a Házszabályt, mert van már érvényes állásfoglalása - csak én az előbb szándékosan nem mondtam el - az ügyrendi bizottságnak, mely sz…
H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A tisztelt képviselőtársaimtól elnézést kérek, de én mégiscsak arra kérném az elnök asszonyt, hogy tegyen kísérletet arra, hogy valaki a tárca képviseletében jelenjen meg az ülésen. (Dr. Kis Zoltán közbeszól.) Háromhetente van már ülés, képviselő…
H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Azzal kezdem, hogy én nem önt akarom bántani, távol áll tőlem a szándék, de az ügyrendi javaslatomban pontosan egy félórával ezelőtt kértem, hogy ha lehet, akkor valaki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumból vegyen részt ezen az ül…
Az ülés napirendjének megállapítása
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Kérem, hogy gépi szavazással ismételjük meg!
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Figyelemmel az általános vitára és a most elhangzottakra, valóban úgy néz ki, hogy nagyon értelmetlen vitát folytatunk, mert a kormánypárti oldal valóban egyszerűen nem akar tudomást venni arról, hogy milyen a valóságos helyzet. Mára már…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rubovszky képviselő úr, általam nagyra becsült, jogot végzett képviselőtársam, bizony ön is abba a körbe tartozik, aki az általános vitában és most is elmondta, úgy, ahogy Géczi József elmondta, hogy nem hajlandó tudomásul venni. Ha itt…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Répássy Képviselő Úr! Kedves Képviselő Úr! Ön nem tesz mást most sem, mint amit tett eddig, ezen 5. ajánlási pont alapján, mint hideget és meleget fúj és hangulatot kelt egyfolytában. Megpróbálom megmondani, hogy hogyan. Az…
T/2543 A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Balla képviselő úrnak, hogy a kisebbségi vélemény jelentős részét volt szíves elmondani, de azt hiszem, az indokainkat azért hozzá kellene tenni ahhoz, hogy miért nem tá…
T/2601 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.évi LXXV. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon nagyra értékelem Juharos képviselő úrnak azt az igyekezetét, amelyben megpróbálja az önkormányzatokat is rábírni a jogkövető magatartásra. Örömmel hallom, hogy erről törvény is fog születni, hogy mi történik azzal, aki nem tartja…
T/2537 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A szocialista frakció is nagyon fontos kérdésnek tartja az otthonteremtés kérdését, és nagyon örülök annak, hogy képviselőtársaim, a kormánypártiak is többen említették, hogy az előző ciklusban mi történt annak érdekében, hogy a l…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az általános vitában már jeleztem, az általam benyújtott módosító indítványok többségében arra tettem kísérletet, hogy a kormányt ösztönözzem arra, hogy fontolja meg még egyszer, hogy az egyéni válla…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Majdnem jól értette; az önkormányzati törvény azon részét citálom ide, amely kimondja, hogy mi minősül közszolgáltatásnak, és mit kell ellátni a helyi önkormányzatnak. Továbblépek: a 36. § a jegyző hatásköréről, feladatairól…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést kérek, de most lapoznom kell, mert szintén több indítványról van szó. Az első az 51., amelyre néhány pillanattal ezelőtt hivatkoztam. A tisztességtelen piaci magatartás megakadályozásához, korlátozásához - és hadd ne folytassam…
T/2517 A számvitelről
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg nekem, hogy az első mondatban hadd térjek ki arra, Herényi képviselő úr elmondta, hogy milyen arányban támogatta a gazdasági bizottság ezt a törvén…
T/2377 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ez a kérdés, ami most Kovács Tibor és Zakó László között kibontakozni látszik, valószínűleg egy hosszú folyamatot indít el, és ez talán két dologból fakad. Az egyik, amit elmondtak az eddig hozzászólók sokan,…
T/2377 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Braun képviselő úrnak hadd mondjam el, ő is használta ezt a kifejezést: ez a piacnyitás - és ebben a patkó valamennyi oldala egyetértett - kizárólag és elsősorban a feljogosított fogyasztók számára érdekes. Ők a kedvezményezettjei ennek…
T/2377 A villamos energiáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én rettentően sajnálom, hogy Arnóth képviselő úr kiment a teremből, mert elég furcsa az az okfejtés, amit ő tett. Ivanics képviselő úrnak csak az utolsó mondatát hadd hozzam, hogy a piaci viszonyok fognak érvényesülni. A zárómondatnak hadd hozzam azt,…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most már valóban szót kértem, mert félek, hogy az elnök urat az őrületbe kergetem, annyiszor kértem kétpercest és léptem vissza... (Derültség.) - mert tényleg gondban vagyok. Zömében férfiak vitatkozunk egy olyan kérdésről,…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglehetősen nagy gondban vagyok, mert ezzel a törvényjavaslattal feltehetően ugyanúgy járunk, mint a korábbival: minél keményebben támadjuk, annál rosszabb törvény lesz belőle. De lehet, hogy ezt a törvényjavaslatot, a T…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hadd folytassam, és tényleg hadd vitatkozzam Tóth Imre képviselő úrral! A kezemben van a kormányhatározat, amely az okmányirodákkal kapcsolatos. Igaz, hogy ez nem decemberben, hanem szeptemberben született, de szó sem esik benne arról, még ráutaló jel…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Herényi Képviselő Úr! Csak a káoszra reagálnék. Attól, hogy a közigazgatási feladatokat, azt, ami ma egy jól kialakult ügyfélszolgálati rendszerben működik, otthagyjuk és nem visszük át egy teljesen bizonytalan okmányiroda-rendszerbe, ettől m…
T/2401 A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Muszáj néhány dologra reagálnom, mert én úgy érzem, hogy Fenyvessy képviselő úr egy kicsit mintha szemellenzősen közelítette volna meg ezt a dolgot. Én hiszem azt, amit elmondott, csak visszamegyek. Igen, az előző vitában is mindig elmondtuk, ez egy k…
tárgyalás ügyrendi javaslatról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Még ha arra is figyelemmel vagyok, amit Csúcs László képviselőtársam elmondott, akkor is azt gondolom, hogy ez egy szerencsétlen dolog, és most mi, akik itt vagyunk, nekünk azért bűnhődni, hogy a parlament…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az első vitaszakaszban több ajánlási ponthoz szeretnék szólni. A legelső a 12. pontban megfogalmazott indítvány, amit Vancsik Zoltán képviselőtársammal nyújtottunk be, hogy mikor szűnik meg az önkormányzati képviselő megbízatása. Itt azt a pont…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A 28-as ajánlási ponthoz szeretném kérni a támogatásukat - és elnézést kérek, hogy lapoznom kell, de olyan a tagolás, ami miatt lapoznunk kell az ajánlást. Tehát a 28-as ajánlási ponthoz szeretném kérni a támogatásukat. Különösen a kistelepülésekre va…
T/2061 A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995.évi C.törvény módosításáról
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban két kérdéssel akarok foglalkozni. De engedjék meg nekem, hogy előtte néhány gondolatot fűzzek ehhez a módosító csomaghoz, amit a gazdasági bizottság ülésén is kifogásoltunk.…