292 felszólalás
T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Egyfelől örülök, hogy a költségvetési bizottság támogatta a módosító javaslatomat, mert egy olyan módosításról van szó - és bízom benne, hogy ezt ismerte fel a költségvetési bizottság -, amely abszolút vállalható szakmailag, és emellett, nem mel…
Napirend utáni felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Többen utaltak itt a családias körre, én azonban azt gondolom, hogy persze, ha kevesen vagyunk, akkor ez a jelző jogos lehet, ugyanakkor a tárgyalt témák, akár az előző vagy az általam felvetett, talán mégsem indokolja, hogy a…
Napirend előtti felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Több mint három hónapja jogerős ítéletben oszlatta föl a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Gárdát. Azóta a gárdisták és a gárdistákat szervező politikai erő, a Jobbik képviselői nyíltan semmibe veszik a másodfokú, jogerős bírói…
A/10816 A Design Hét kapcsán
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hét végén került sor a design hét megnyitójának ünnepi eseményére, amelynek helyszínéül a szervezők, a formatervezés művészetének hívei, nem véletlenül, az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar Bauhaus stílusú épü…
A/10816 A Design Hét kapcsán
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon szeretnék bízni abban, hogy az ön által most bejelentett sokadik határidő talán működik. Ezzel együtt azt gondolom - utalt rá, hogy itt intézkedési tervet készítenek a szakma és az ügyben érintett szereplők bevonásával. Mi…
Napirend előtti felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Közismert, hogy a Fővárosi Ítélőtábla idén július 2-i döntésével feloszlatta a Magyar Gárdát, a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet, illetve az annak keretei között, attól elválaszthatatlanul működő Magyar Gárd…
Bejelentések
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kiss Attila képviselő úr, Fidesz. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezető-helyettesek: Gulyás József, SZDSZ; Farkas Flórián, Fidesz; Hárs Gábor, MSZP; Harra…
A/10687 Kevesebb lesz az ország civilek nélkül!
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Igen, elnök úr.
A/10687 Kevesebb lesz az ország civilek nélkül!
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Nyilván nem várom el, sőt nagyon nem várom el - ellenkezőleg -, hogy következetlen gyakorlatot folytasson, vagy a jogszabályi megfelelést ne ellenőrizze az intézményrendszer felelős vezetése, illetve mindazok, akik ebben közreműködnek. Ugyanakkor az álta…
Napirend előtti felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha van még értelme egyáltalán a választójogi törvénnyel foglalkozni ebben a ciklusban - a választójogi törvény felülvizsgálatával vagy a törvény kapcsán az alkotmánybírósági kötelezettségekkel -, akkor azt gondolom, hogy…
Napirend előtti felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hankiss Elemér "Haláltánc vagy társadalmi reformok?" címmel idén áprilisban közzétett írásában arról ír, hogy Magyarországon ma nem pusztán a gazdaság, hanem a társadalom egésze van súlyos válságban. (14.50) Megfo…
I/10567 Jogállamiságunk napirenden lévő kérdései a pártállami múlt öröksége okán
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az SZDSZ kezdeményezésére 2007 nyarától egy kormányrendelet alapján közel egy évig dolgozott az állambiztonsági iratok átadása teljesítésének értékelésére létrehozott úgynevezett Kenedi-bizottság.…
I/10567 Jogállamiságunk napirenden lévő kérdései a pártállami múlt öröksége okán
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egyfelől örvendetes, hogy végre ennyi idő után a magyar bíróság ítéleteit végrehajtani kész a kormány (Zaj. - Az elnök csenget.), és a Kenedi-iratok ügyében, illetve a Kenedi János által igényelt BM-iratok ügyében van fordulat.…
K/9964 Mikor veszi végre komolyan a Kormány a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a helyzetük rendezésére irányuló kérését?
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2009. május 27-én levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnök úrhoz, Hiller István miniszter úrhoz és a házelnök asszonyhoz egy kéréssel, s ezt a kérésüket, ezt a tiltakozó levele…
Napirend előtti felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Éppen két hete tettem itt szóvá az Országgyűlésben, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete egyes vezetőinek ténykedése, alapvető normákat sértő megnyilatkozásaik, tevékenységük nemzetbiztonsági kockázati tényezőt jel…
Napirend előtti felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köztársaságunk rendőrségének alapvető feladata a közbiztonság, a közrend védelme. Feladatát, vagyis közbiztonságunk védelmét a jogszabályok keretei között, az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartásával kell ellát…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő. Az első vitaszakaszban a gyermekek védelméről szóló törvényhez érkezett módosító javaslatok szerepelnek az ajánlás 1-24. pontjai, valamint a hozzá kapcsolódó 30. és 32. pont szerint. A második vitaszakaszban pedig a kötelez…
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Érdemben a részletes vitában elhangzottakra nem is kell reagálnom, hiszen nem volt hozzászólás. Pusztán azért kértem szót, mert egyfelől az általános vitában a részletes vitában is szerepet játszó módosító indítványokról már be…
T/9368 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő: az első vitaszakaszban az ajánlás 1. és 3. pontjai találhatók, amelyek tárolási és szállítási szabályokat érintenek. A második vitaszakaszban pedig a 2. pont található, amely a forgalmazási és marketingjárulék mértékét módo…
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tárgyalt határozati javaslat előzményéről kell hogy néhány szót szóljak, annak ellenére, hogy maga a határozati javaslat lényegében tartalmát tekintve egyetlenegy ponton sem tér el az eredeti…
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Alapvetően támogató észrevételek hangzottak el itt az Országgyűlésben a két nagyobb parlamenti párt részéről. Bár Répássy képviselőtársam egy módosító indítványt benyújtott, és ezzel nem tette lehetővé, hogy végre gyorsan megszülessen az a d…
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két ok miatt is kértem szót ennek a határozati javaslatnak, illetve a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó javaslatnak a kapcsán a frakciónk nevében. Egyfelől azért, amiről Bárándy képviselőtársam az előbb beszélt…
T/9239 A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az elnöki javaslat a következő. Az első vitaszakaszban az egyes törvények módosításai és a hozzá kapcsolódó rendelkezések találhatók az 1-13. pontok, valamint a 15., 17., 18., 20. és 21. pontok szerint. A második vitaszakaszban kerülnek megtárgyalásra az…
Napirend utáni felszólalások
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Igen, köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A kisvasutak ügyét nem először hozom szóba itt, az Országgyűlés falai között. Most egy konkrét ügyről szeretnék szólni, hiszen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. április 15-én kelt levelében arról értes…
Bejelentések
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra senki sem jelentkezett. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezető-helyettesek: Török Zsolt, MSZP; Gusztos Péter, SZDSZ; Rétvári Bence, KDNP; Jakab István, Fidesz. A holnap…
Bejelentések
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ifjúsági bizottság az interpellációkat követően azonnal a főemelet 64. számú teremben ülést tart. Kérem a bizottság tagjait, biztosítsák a határozatképességet.
A/9511 Mikorra készíti el a Kormány a Kenedi Bizottság jelentése alapján az állambiztonsági iratok nyilvánosságát szabályozó törvényjavaslatot?
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége kezdeményezésére 2007 nyarától egy kormányrendelet alapján közel egy évig dolgozott az állambiztonsági iratok átadása teljesítésének értékelésére létrehozott szakértői bizottság,…
A/9511 Mikorra készíti el a Kormány a Kenedi Bizottság jelentése alapján az állambiztonsági iratok nyilvánosságát szabályozó törvényjavaslatot?
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Igen, elbeszéltünk egymás mellett az államtitkár úrral, mert a kérdésem arra vonatkozott, hogy hol tart a jogszabály előkészítése. Végül az utolsó mondatában utalt arra, hogy nem egyszerű a feladat. Szólt az alkotmányos problémákról. Itt véleménykülönbség van közöttünk, hogy k…
Bejelentések
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkári kinevezésről szóló köztársasági elnöki határozat a következő. "A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 46. § (2) bekezdése alapján a miniszterelnök jav…
Bejelentések
GULYÁS JÓZSEF jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Szanyi Tibor képviselő úr, MSZP; Mester László képviselő úr, MSZP. A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezető-helyettesek: Medgyasszay László, KDNP; Gúr Nándor…