1 880 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőtársaim biztos tudják, hogy nagyon sokaknak más volt ez a húsvét, mint önöknek, szerényebb, sokaknak sanyarúbb. Nem véletlenszerű ez, hiszen két évvel ezelőtti ígéreteikhez nem híven, hanem attól eltérően…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az első pillanatokban, amikor ennek a törvénytervezetnek a tárgyalását elkezdtük, még voltak hiú ábrándjaim is a tekintetben, hogy mi lehet ennek a vége, de a törvénytervezet végigolvasását követően rá kellett döbbennem,…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szócska államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy "az egészségügyi szolgáltatások hozzáférésének az egyenlőségét biztosítani", majd néhány gondolattal később már úgy fogalmazott, hogy "közel azonos szintű ellátás biztosítása". Várta…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy olyan kérdésekről beszélünk, akár Apáti képviselőtársammal közösen, amelyek kellő súlyúak, ezért elvárjuk önöktől, hogy ekképpen viszonyuljanak a dologhoz és kellő türelemmel tárgyalják az általános vita kapcsán ezt a…
T/6588 A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kicsit harsányabban! Kicsit erőteljesebben! Igen. Kell a biztatás. Kell. Kell. (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban. - Derültség a Jobbik frakciójában.) Szóval, a dolog lényege, Tállai úr, inkább azzal kell foglalkozni, amit meghivatkoztak, és nem velem.…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Göndör István képviselőtársam érintett néhány pontot. Én a 17., a 22., a 32. ajánlási pontokat érinteném elsődlegesen, majd a 49. és 50. ajánlási pontokat. A dolog lényege címszavakban: a személyszállítás és közszolgáltatás keretében megvalósuló…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Az elnök úr intelmét is figyelembe véve szeretném hozzátenni, hogy a legelső pillanatban mintha le akarta volna zárni az első vitaszakaszt, mert hozzászóló sem volt. (Jakab István jelzésére.) Köszönöm szépen, csak az emlékképeket idézném vissza. (Derültség a kormá…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Dr. Apáti István képviselőtársam mondandóját érinti, az általa felvetett ajánlási pontokhoz hozzáillesztetten. Biztos államtitkár úr is emlékszik rá: 1999-ben - ha jól emlékszem - volt egy olyan kormányrendelet, ami arról szólt, hogy 1000 kilométer vonal…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mint ahogy jeleztem, természetesen az elnöki intelmet figyelembe véve most egy normál hozzászólást szeretnék tenni, nyilván egy kicsit tágabb összefüggésrendszerben, de érintem a 2-es és 53-as ajánlási pontok közül a 17-est, a 22-est és a 32-est.…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Fónagy Államtitkár Úr! 25 éve, nagyjából igen, hallgatjuk egymás szavait, és szerintem kölcsönösen van is eredménye ennek, ezt nyugodtan mondhatom. Én önt tisztelem. Hozzáteszem azt is, azért is tisztelem egyébként, merthogy arra is képes és hajlandó, am…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megpróbálom egy kettőperces és egy normál hozzászólás keretei között ennek a vitaszakasznak a kapcsán összefoglalni azt, amit fontosnak tartok. Az 56., 74. és 76. ajánlási pontokhoz kapcsolódom. Az 56. pontnál csak annyit mondok, hogy a Göndör István ált…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három ajánlási pontot szeretnék érinteni, a 95., a 99. és a 129. ajánlási pontokat. Államtitkár úr Borsod-Abaúj-Zemplén megyét jól ismeri, Észak-, Északkelet-Magyarországot is. Ilyen értelemben nyilván ő is tudja, hogy a térségnek vannak olyan tel…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Göndör István által említett 145. ajánlási ponthoz kapcsolódnék. Ez az ajánlási pont gyakorlatilag azt hordja magában, azt fogalmazza meg, hogy a munkáltató köteles a munkavállaló számára az országos, a regionális és az elővárosi közlekedés teki…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Bödecs képviselőtársam említette, ezért újra előhozom, és újra erősítem azt a logikát, ami arról szól, hogy a helyi közlekedés tekintetében, tehát ami nem az országos, nem a regionális, nem az elővárosi közlekedéshez kapcsolódó, hanem a helyi men…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két ajánlási pontot szeretnék érinteni. Az egyik ajánlási pont a 149-es, a másik pedig a 150-es. A 149. ajánlási pontban arról esik szó, hogy az országos, a regionális és az elővárosi menetrend szerinti szolgáltatásokba beleértenék, beleillesztenék az is…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. (A Jobbik frakciója felé fordulva:) Próbálj meg a nevemen szólítani, ha szeretnéd. Ha meg nem, akkor ne szólj! Nem, én csak neked mondom, képviselőtársam. Nem, én a Ház vezetését nem bírálom, én a beszólásodnak szóltam.
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 7. ajánlási ponttal szeretnék foglalkozni. A 7. ajánlási pont a Ház, az Országgyűlés megválasztandó tisztségviselőinek a körét érinti, amit Göndör képviselőtársam is érintett, tehát az alelnökök és a jegyzők számának a rögzítését hiányoljuk. Egy…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azon gondolkodtam menet közben, amikor Schiffer képviselőtársam beszélt, hogy érdemes-e most ezt a kétpercest elmondani, de hát valójában csak azért mondom el, mert mese nincs, tényleg csak a bohócsipkát kellene felvenni. Az, ami ebben a Házban zajlik e…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két gondolatot szeretnék mondani. Egyik a Bárándy Gergely képviselőtársam által elmondottakhoz kapcsolódik, ami arról szól, hogy a háznagy intézménye gyakorlatilag, ahogy ő említette, nem országgyűlési képviselőre is kiterjedhet. Ez anomáliát, problémáka…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Három ajánlási pontot érintenék, a 122., 124., 128. és a 99. ajánlási pontot. Az ajánlási pontokhoz tartozóan igazából azokat az általam méltatlannak tartott tervezett intézkedéseket kívánom megemlíteni, ami megítélésem szerint a Házhoz méltatlan. (Gulyá…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Három ajánlási pontot szeretnék érinteni: a 99., 144. és 157. pontot. A 99. pont kapcsán csak nagyon röviden mondom a szómegvonás kiszabásának elkerülése végett, mert Bárándy képviselőtársamat részben ismétlem, hogy nem igazán tartom jónak azt, ha nem rö…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kezdhetném egy kérdéssel - nem bírálva a házelnököt, dehogy, szó nincs róla -, és ha a házelnök ilyen kinyilatkoztatást tesz, akkor ki fogja a szót megvonni tőle, ki fogja őt kivezetni, ki fogja őt pénzügyi bírságban részesíteni? Tovább nem is folytatnám…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A mentelmi joggal kapcsolatosan. Szóval az, hogy a közszereplő bárkit és mindenfajta konzekvenciák nélkül olyan értelemben büntetlenül megsérthessen, hogy a becsületébe gázol, vagy éppen rágalmaz, ez megítélésünk szerint tényleg nem elfogadható. De a men…
T/6391 Az Országgyűlésről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, alelnök úr. Itt éjfél magasságában, úgy látom, nem is tudom, hogy hétfő van vagy kedd... (Lipők Sándor: Kedd.) - lehet, hogy már kedd -, csak azzal tudom kezdeni... (Lipők Sándor: Kettő perccel elmúlt éjfél.) Kettő perccel elmúlt, csak innen kevésbé láttam.…
T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokfelől meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Én nyilván abból az aspektusból közelítem meg, ahogyan önök az elmúlt két esztendőben ehhez a dologhoz hozzányúltak. Azt mondhatom tehát, hogy önök úgy cselekedtek a különféle…
H/6213 A 2012. év Világörökség Éveként történő megünnepléséről
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Z. Kárpát Dániel gondolataihoz kapcsolódnék bizonyos értelemben. Két egyszerű, rövid példát szeretnék mondani. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében példaként Aggtelek és környéke egy világörökségi helyszín, és ennek a helyszínnek úgymond a turisztikai, i…
T/6321 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Érintve Pál Béla képviselőtársam mondandóját, a 2. ajánlási ponttal foglalkoznék. Nyilván a bevezető gondolat arról szól, hogy van itt egy alkotmányos mulasztás, annak az állapotnak a felszámolásáról szól most ez a történet, mert a 2011. május 31-ei alko…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 2., 4., 5., 6., 7., 9., 12., 13., 14., 19., 27., 35., 15., 18., 26. és 34. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Csak azért, hogy utána tisztázni tudjuk, ha bármi gond van, elnök úr, mely ajánlási pontokhoz szólok hozzá. A 2. ajánlási pontná…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlenegy gondolatot szeretnék újra és újra előhozni, mindig más aspektusból megközelítve. Tehát ez az 500 fős természetes személyt érintő foglalkoztatási alsó limit annyira irrealisztikus, főleg ott, azokban a térségekben, ahol kistelepülések sokasága…
T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az első vitaszakaszban én még három kérdésre fokuszálnék, megpróbálom egy vagy két hozzászólásban megtenni. Az egyik az, hogy államtitkár úr, amikor azt mondtam az első mondataimban, hogy hatástanulmányok, hát, meg lehet kérdőjelezni, hogy vannak vagy ni…