237 felszólalás
A/9727 Ki rendezi a színdarabot?
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Én szándékosan nem említettem konkrét önkormányzatokat és konkrét várost. Azért tettem ezt, mert ha büntetőeljárás keretében nyomoz az ügyészség vagy a rendőrség, azt gondolom, az teljes mértékben helyénvaló. Én igazá…
T/6982 A közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság önálló törvénymódosítási javaslatként benyújtotta T/6982. számon a közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosí…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 71. sorszámon adtam be Filló Pál, Pál Tibor és Gúr Nándor képviselőtársaimmal egy módosító indítványt, amelynek az a lényege, hogy javasoljuk a törvényjavaslat 17. § (2) bekezdésének elhagyását, mégpedi…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az ajánlás 63. pontja alapján nyújtottam be egy módosító javaslatot. A törvényjavaslat 51. §-ának a 4/A. §-ában a (2) bekezdést szeretném módosítani a következő módon. (23.10) Ez a paragrafus arról s…
T/6645 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen a főtitkárhelyettes úrnak is. Igazság szerint csak az lett volna a problémám, ha a vita második szakaszában a gyógyszerellátási törvényt érintő módosításoknál kellett volna ezt elmondanom. No, akkor elkezdem újra. Tehát szeret…
T/5744 Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek a hangomért. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvényjavaslat alapján tenyészállat-kiállítások és -árverések tartása esetében az állattenyésztési törvény végrehajtására kiadott rendelet eltérően…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy új szempontot és egy új kérdést szeretnék felvetni ennek a törvénynek a kapcsán, amiről egyébként azt gondolom, hogy egy olyan fontos törvény, ami nagyon ritkán vagy nagyon időszakosan kerül a tisz…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vojnik Mária képviselőtársam a jó részét elmondta annak, amit én is szerettem volna mondani. Annyival egészíteném ki Nagy képviselő úr számára, hogy lehet, hogy én egy szerencsésebb önkormányzat képviselője vagyok, mint amikkel ön találko…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! László Tamás képviselő úrnak az Észak-pesti Kórház kapcsán felvetett néhány gondolatára szeretnék reagálni. Azt gondolom, képviselő úr, hogy nem korrekt az a játék, amit önök itt folytatnak a parlamentben. Jelen pillanatban,…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, nem hallottam Domokos képviselőtársamtól egy ugyanolyan hangos és arrogáns közbekiabálást, mint amit Göndör képviselő úrnak a hozzászólása alatt tett. Jó lett volna, ha most is megismétli, képviselő úr, hiszen ha jól számoltam, hatodik v…
T/234 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem állom meg, hogy Ékes képviselőtársamnak mondjak néhány szót, annál is inkább, mert talán hitelesebben tudom mondani, mint a megszólított Varju László képviselőtársam. Ugyan nem a Varju László által irányított település kórház…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csáky képviselőtársam jó kezdő mondatot, vagy ha úgy nézzük, jó végszót adott nekem. Azt gondolom, hogy Budapestet nem az ország más területeinek kárára, hanem igenis az ország érdekében kell fejleszteni. Éppen ezért örülök annak,…
I/18245 Hogyan tudunk segíteni az utcán élő embereken?
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy hajléktalanok által írt és terjesztett lapban olvastam egy verset, ami a lakhely megtalálásáról szólt. A sorok azonban nem biztos fedélről, meleg otthonról, hanem a hideg és kemény földről…
I/18245 Hogyan tudunk segíteni az utcán élő embereken?
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a választ, amely arról tanúskodik, hogy a Gyurcsány-kormánynak nem csupán tervei, de megoldásai is vannak a hajléktalan emberek megmentése érdekében. Fontosnak tartom, hogy a tél közeledtével összekapcsolódjanak egymással…
T/17335 A családtámogatási rendszer átalakításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az önkormányzati bizottság szeptember 13-i ülésén tárgyalta a T/17335. számú törvényjavaslatot; 12 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta és tám…
T/16402 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Azt hiszem, egy nagyon fontos törvényjavaslat fekszik a tisztelt Ház előtt. Ahogy pénzügyminiszter úr is elmondta, szinte tényleg napra pontosan két évvel ezelőtt fogadta el az első 10 állomásos szakaszt (A képviselő ké…
T/16402 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én szeretnék visszatérni szakmailag a 4-es metróról szóló törvényjavaslathoz. Én azt gondolom, Wintermantel képviselőtársam, hogy a múltbeli viták ellenére - ha letette a telefont, gondolom, biztos ide tud figyelni - '98 tavaszán volt egy o…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem értem ezeket az indulatokat. Sisák képviselőtársam azt mondja, hogy Szigetvár nem kapott oktatási beruházást. Kapott viszont városi kórház rekonstrukciójára állami forrásból 1 milliárd 563 millió forintot. Szintén nem ér…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pap képviselőtársam azzal kezdte hozzászólását, hogy Győr-Moson-Sopron megyei képviselőként szól, majd utána hiányolt Győr-Moson-Sopron megyében egészségügyi beruházást. Biztos velem van megint a hiba, de én itt azt látom, hogy a G…
V/14515 Lendületesen, lefelé a lejtőn - nagy bajban az önkormányzatok!
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem is lesz ez két perc. Azt gondolom, Juhos Katalin hozzászólására egyetlenegy gondolat rímel; ez pedig az: fuldoklik a Fidesz attól, hogy 15 éve nem képes a fővárosban eredményesen szerepelni, és a fővárost irányító kormányz…
A/13157 Mi történt a Városházán?
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem pártpolitikai kérdés. Emlékezhetünk, Orbán Viktor erre hivatkozva nem is kíván részt venni semmiféle vitán, ahol szembesülnie kellene az ige…
A/13157 Mi történt a Városházán?
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Teljes mértékben egyetértünk ebben a kérdésben. A Fidesz szerint a kettős állampolgárság kérdése nem pártpolitikai kérdés. Az ellenzéki párt furcsa kampánya azonban saját állításának ellenkezőjét bizonyítja. Miközben egyre mereveb…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Én újra az önkormányzatokról szeretnék beszélni. Úgy hallottam a mai nap folyamán, illetve még a múlt héten a költségvetés elkezdésekor, hogy viszonylag jelentős számú hozzászólás volt érdemben is ehhez a t…
T/11696 A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma az önkormányzati bizottság megtárgyalta ezt a törvénymódosítási javaslatot, és 15 igen szavazattal, 1 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta. Azt kérem a tisztelt Háztól, hogy vitassa m…
T/11696 A közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előterjesztőként természetesen lenne módom szólni, de úgy egyeztünk meg Bakonyi Tibor képviselőtársammal, hogy előterjesztőként ő viszi végig ennek a törvénymódosításnak a tárgyalását, így most képviselőként szeretném ezze…
H/11640 Lendületben az ország! A Köztársaság Kormányának programja a szabad és igazságos Magyarországért 2004-2006
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A kormányprogram röviden, de annál erőteljesebben fogalmaz: erősítjük az önkormányzatiságot. Nincs önkormányzati fejezet, de mint ahogy az életben is minden területen találkozunk az önkormányzatok…
Napirend előtti felszólalások
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, bármilyen hosszú a tél, Magyarországon 1848 óta legkésőbb március 15-én biztosan beköszönt a tavasz. A kultúra barátai szerte a világon azt is tudják, hogy Európában a tavasz Budape…
Napirend előtti felszólalások
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki csak annyit hallana meg napirend előtti felszólalásomból, hogy a téli hideg hónapokban sorba állnak honfitársaink, sok mindenre asszociálhat. Az ötvenes évek kenyérvárakozásaira, a hatvanas évek…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
GY. NÉMETH ERZSÉBET, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Már az is azt mutatja, hogy az MSZP vezérszónoklati idejét megosztjuk Horváth Csaba polgármester képviselőtársammal, hogy mi tényleg komolyan gondoljuk, hogy a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is szeretnénk egyrészt néhány vezérszónoklatra, másrészt Pettkó András úr kétperces felszólalásra reagálni. Én azt gondolom, hogy azok a megállapítások, miszerint fővárospárti ez a forrásmegosztás, egészen egyszerűen nem igazak. Meg kell…