8 379 felszólalás
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Göndör István képviselő úrnak adom meg a szót, MSZP.
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselőtársak! Beléptünk december hónapba. Megkérdezem Harrach Péter szociális és családügyi miniszter urat... (Közbeszólás: Már egy negyed órája beléptünk.) Igen, már negyed órája, csak nem akartam illetlen lenni és akkor közbeszólni, ezért csak most jegyeztem meg. Tehát megkérdezem Harrac…
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Ezt mindenképpen nyugtázzuk, kedves elnök úr, köszönettel vettük az időtakarékosságot. Kérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, kíván-e szólni. Fónagy János államtitkár úr? (Dr. Fónagy János: Nem kívánok.) Nem kíván felszólalni. Tájékoztatom önöket, hogy a kulturális bizottság ülésén kiseb…
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Pető Ivánnak, a bizottság alelnökének, a kisebbségi vélemény ismertetőjének. Tessék!
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Képviselő úr, öt percben kell ismertetnie a bizottsági véleményt.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Ebből nagyjából erre következtettem, képviselő úr. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Balogh László jelentkezik.) Képviselő úr, nem jelent meg a neve, de olyan kevesen vagyunk, hogy értjük. Még mindig nem jelent meg, de mindegy. Balogh László képviselő úr, tessék!
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Pető Iván képviselő úrnak.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Balogh László képviselő úrnak adom meg a szót két percre.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Pető Iván képviselő úr kétperces felszólalása következik.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Újra két percre kért Balogh László képviselő úr lehetőséget.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Újra két percre kért szót Pető Iván képviselő úr.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Én is köszönöm, képviselő úr, ezt a kulturált hangnemű párbeszédet. Persze, a név kötelez; a kulturális bizottság tagjaitól ez várható el. Megkérdezem Szekeres Imre urat, kíván-e válaszolni.
H/1841 A Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról
ELNÖK: Köszönöm, elnök úr, a megértését. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében kedden - bocsánat, nem kedden, hisz már szerda van - az ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni - furcsa…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Hajnali türelmüket, képviselő úr - fogalmazzunk precízen, mert most már új napot kezdtünk. (Dr. Latorcai János: Köszönöm, elnök úr. Az elnök úr mindig precízen fogalmaz.) Fónagy János államtitkár úr kíván válaszolni. Tessék!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Szintén napirend utáni - akár hajnali, napirend előttinek is nevezhetném - felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, SZDSZ, "Háttal Európának - mit beszélnek az Országgyűlésben?" Na mit? - kérdezzük. Képviselő úr, tessék!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem Fónagy János államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni. (Dr. Fónagy János: Nem.) Nem kíván válaszolni. Így kénytelenek leszünk befejezni. Tisztelt Országgyűlés! A mai ülésnapunkat berekesztem. Szerdán, azaz ma reggel 8 órakor folytatjuk a munkánkat. Jó pihenést! Jó reggelt kívánok…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! T. Asztalos Ildikó képviselő asszony önkéntes-kötelező tagságról és a jelenlegi állapotokról, tehát a törvénytervezetnek a rossz oldaláról, a rossz pontjairól beszélt. Én viszont azt mondom, hogy egy kormánynak…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! Örülök, hogy a Szocialista Párt ilyen mérvű érdeklődést mutat gondolataim iránt. A következő: harmadik köztársaság, Magyar Köztársaságot kihirdették tíz éve, '89. október 23-án, politikai téren megtörtént a rend…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Wiener képviselő úr, ön összekeverte Gizikét a gőzekével. (Moraj az MSZP soraiban.) Én természetesen a XVI. törvényt mondtam és a harmadik köztársaságot említettem - elég közel ül hozzám -, esetleg nézze majd meg később a jegyzőkönyvben.…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Wiener képviselő Úr! Nagyon helyesen világította meg ezt a történelmi aspektust. Valóban 1994-ben, még az Antall-boross kormány idején született a törvény. A Független Kisgazdapárt akkor sem értett egyet vele. Én akkor nem…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Lotz képviselő úrnak mondom, hogy természetesen én is - mint kisgazda képviselő - abban vagyok érdekelt, hogy a tíz év alatt, '89 óta megtörtént politikai rendszerváltás intézményrendszereit jónak értékeljük, és természetesen hogy a…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak, MSZP.
T/1610 A gazdasági kamarákról.
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, MSZP.
T/1610 A gazdasági kamarákról.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Tóth Károly képviselő úrnak, MSZP. Tessék bekapcsolni Tóth Károly képviselő úr gépét!
T/1610 A gazdasági kamarákról.
ELNÖK: Megadom a szót Bognár László képviselő úrnak, MIÉP.
T/1610 A gazdasági kamarákról.
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem Fónagy János államtitkár urat, hogy most vagy később kíván válaszolni az elhangzottakra.
T/1610 A gazdasági kamarákról.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülés berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalmi szervezetek által használt áll…
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom... - de igen, Sáling József képviselő úr, MSZP. Tessék!
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, Fidesz.