212 felszólalás
T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretnék néhány, képviselőtársaimmal közösen beadott módosító javaslat mellett érvelni. Az egyik az ajánlás 1. pontjában szerepel. Ez a javaslat évek óta fennálló, korábban a mostani kormánypárto…
J/254 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról J/257 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF)
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az előterjesztések közül némelyik az előző kormány tevékenységével kapcsolatos. Úgy ítélem meg, hogy korrekten számol el a mostani kormány azzal a tevékenységgel, amelyet nagyon felelősen az előző kormány f…
J/254 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról J/257 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF)
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az a határozott állításom, hogy ma nincs olyan állam, amelyik a siker reményében megtámadhatná Magyarországot (Derültség a Jobbik soraiban.), és az a határozott állításom, hogy nincs ilyen politikai szándék. Nem tudom, mit nevet…
J/254 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról J/257 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF)
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csodálkozva és megütközve hallgatom a jobbikos képviselőtársaim elképesztőbbnél elképesztőbb és felháborító megjegyzéseit. (Felzúdulás a Jobbik padsoraiban.) Ha bármelyiküknek egyébként komoly ilyen gondolata van, javaslom, hogy tegyék meg, (Rozgonyi…
T/6147 A minősített adat védelméről
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Elnök asszony, elnézést kérek, ha eltérek az előre jelzettektől.
T/10809 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai műholdas navigációs programok végrehajtásának folytatásáról szóló európai uniós parlamenti és tanácsi rendelet előírja: valamennyi tagállam…
T/10809 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék reagálni hozzászóló képviselőtársaim mondataira. Mindenekelőtt köszönöm azt a támogató és konstruktív hozzáállást, amit a bizottsági üléseken is tapasztaltunk. A kormány készen áll…
Napirend előtti felszólalások
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány álláspontja szerint annak a törvénymódosításnak, amely reményeink szerint hamarosan a Ház elé kerülhet, hármas követelményt kell érvényesítenie. Egyrészt biztosít…
A/9109 Újabb hét, újabb autóügy!
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Attól tartok, a válaszomból ki fog derülni, hogy ön rossz helyre címezte a kérdését. De mielőtt a tényekre kitérnék az ön kérdése nyomán, hadd kezdjem azzal válaszomat, hogy Szilvásy miniszter úr…
A/9109 Újabb hét, újabb autóügy!
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Egyetértek képviselőtársam bekiabálásával, ez valóban olcsó demagógia, ráadásul a tényeket megint figyelmen kívül hagyja képviselő úr. Azt mondja, hogy beszerzés történt. Semmiféle autóbeszerzés nem történt, az előbb mondtam el,…
Napirend előtti felszólalások
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogyan a napirend előtti hozzászólásban elhangzott, az SZDSZ kezdeményezésére a kormány 2007 júliusában megbízást adott az úgynevezett Kenedi-bizottságnak a munkája e…
Napirend előtti felszólalások
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Meggyőződésem, hogy a képviselő asszony egy nagyon fontos kérdést vetett fel. Egyrészt utalt arra, hogy már az előző ülésen is érintett kérdésben…
A/6449 Titkok és árnyékok
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon egyszerűen és sokadszorra tudok válaszolni a föltett kérdésekre: megfelelő, törvényes engedélyek alapján zajlott a lehallgatás, és parlamenti képviselőt a szolgálatok nem hal…
A/6449 Titkok és árnyékok
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Én úgy ítélem meg, tisztelt képviselő úr, hogy az a bojkott, amelyről ön beszél, példátlan és erkölcstelen a magyar parlamentben, soha nem látott dologról van szó. Törvényi felhatalmazásuknak nem tesznek eleget ellenzé…
Napirend előtti felszólalások
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen azokat a kérdéseket, amelyeket föltett, azokat is, amelyeket nem a kormányhoz tett fel. Azt hiszem, hogy napirend előtt erről a témáról beszélni nagyon is helyénvaló itt, az Országgy…
Napirend előtti felszólalások
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Házelnök Asszony! Köszönöm, képviselő úr, a kérdést. Azt hiszem, jó alkalmat ad az ön kérdése arra, hogy világossá tegyük, hogy mi az, ami a megalapozott gyanú szerint történt vagy történhetett az ügyben, és mi az, ami bizonyosan nem tö…
Napirend előtti felszólalások
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Képviselő Úr! Nem szeretnék még egyszer mindent újra elmondani, mindössze egy dologra reagálnék csak. Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy a kormány és a felelős miniszter semmilyen inf…
A/6384 Kik támadják alaptalanul a titkosszolgálatokat?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm, képviselő úr, a kérdését. Örülök neki, hogy ilyen módon közelítette meg végre ezt az ügyet. Jó volna, különösen a mai nap után a lehető leghiggadtabban, legnyugodtabban és legtárgyszerűbben közelíteni ehhez a…
A/6384 Kik támadják alaptalanul a titkosszolgálatokat?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék azért egy pici árnyalást vinni mindabba, amit elmondott. Egy olyan világban, ahol a Pentagon számítástechnikai rendszerébe képesek hackerek betörni, azért olyan nagyon ne legyünk nyugodtak, hogy egyszer és minden…
T/6147 A minősített adat védelméről
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló törvény hatálybalépése, az 1995. július 1-je óta eltelt időszak jogalkalmazási tapasztalatai, a…
A/6232 Mire készülnek?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Elnök Úr! Köszönöm a kérdéseit. A titkosszolgálatok a törvényben meghatározott módon végzik a feladatukat, a rendőrséggel szorosan együttműködve. Nagyon sok olyan információja van a titk…
A/6232 Mire készülnek?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Szeretném megnyugtatni az elnök urat, hogy rendben el fogjuk végezni a dolgunkat, és biztosítani fogjuk azt, ami a feladatunk. Ami a politikai utalásra vonatkozik, igazából nem értem, hogy miről beszél, hiszen az történt, hogy 10-én érkezett egy…
A/6226 Mégis kinek a biztonsága?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést. Nagyjából ennyi, ami ma tudható, amit ön idézett, elmondott nekünk. És ennyi információ alapján persze ki-ki furcsa következtetésekre juthat. Meg magunk is megfogalma…
A/6226 Mégis kinek a biztonsága?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Én is abban bízom, hogy nagyon gyorsan sor kerülhet erre a tájékoztatásra. A miniszter úr készen áll, akár már holnap is vagy bármikor, amikor a bizottság napirendjére tűzi ezt a kérdést, részletes tájékoztatást adni. És hogy az eddigi adatok al…
T/5826 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vízumkérdés az egyetlen lényeges, nyitott és megoldatlan kérdés a magyar-amerikai kapcsolatokban. Az Egyesült Államok a saját állampolgárainak bizto…
I/5162 Kit terhel a felelősség a Nemzetbiztonsági Hivatal jogellenes és alkotmányellenes közleményéért?
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk előtt ismert, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal, mint a többi nemzetbiztonsági szolgálat a Magyar Köztársaság szuverenitásának biztosítása és alkotmányos rendjén…
J/4848 Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági ko
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A kormány képviselőjeként mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a vizsgálóbizottság megalakulása, jelentésének elfogadása és benyújtása önmagában is figyelemreméltó, é…
J/4848 Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági ko
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy Tóth Károly képviselőtársam említette, a kormánynak is az az óhaja, szándéka, mi is annak örülünk a legjobban, ha a parlament a lényegre figyelve jóváhagyja ezt a jelentést. Azt na…
J/4369 Az Országos Választási Bizottság beszámolója a területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2007. március 4-én megtartott választásáról H/5085 A területi és az országos kisebbségi önkormányzati képviselők 2007. március 4-én megtartot
IVÁNCSIK IMRE, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először került sor a 2005-ben elfogadott kisebbségi választási törvény szerint a területi és országos kisebbségi önkormányzatok megválasztására. A kormány biztosította…
A/4923 Meddig védik még a mundért, ha már a becsületet nem tudják?
IVÁNCSIK IMRE, tárca nélküli miniszter államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen az azonnali kérdést. Ismeretem van arról, hogy a bizottság iratokat kért be, és hogy tájékozódott fontos és bizalmas információk után az említett ügyben. Az én ismereteim szerint a főigazgató úr…