130 felszólalás
T/3087 Az állami vagyonról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Én Podolák képviselőtársam hozzászólását figyeltem. Elgondolkoztató az a tény, amikor arról beszélünk, hogy a kincstári vagyon 8000 milliárd forint, és ez valójában többet is érhet valamivel. Jó lett volna egyébként, ha valamilyen hát…
T/3095 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, nagy felelősség terheli a szaktárcát mindazért, hogy valójában csak 6 százalék az, aki bejelentkezett ebbe a közös kockázati alapba. Ez nem véletlen. Két oka mindenféleképpen van. Az egyik csapda az, hogy á…
T/2082 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
JÁRVÁS ISTVÁN (FIDESZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Herbály képviselőtársamnak egy gondolata nagyon megütött, nevezetesen az, hogy fogjunk össze, és a II. nemzeti fejlesztési terv keretén belül tegyünk meg mindent a magyar mezőgazdaságért. Azt hiszem, ez egy jó…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ígérem, nem veszem igénybe a kettő percet. Ahhoz szeretnék csak kapcsolódni, amit Kékkői képviselőtársam mondott...
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Göndör képviselő úr hozzászólására kívánok reagálni. Úgy hiszem, hogy a Nemzeti Földalap egy fontos intézmény, és jól is működik. Annyit azért hozzá kellene tenni ehhez a dologhoz, talán olyan feladatok…
H/1722 Az egységes élelmiszer-ellenőrzésről szóló törvény előkészítéséről
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A határozati javaslat kapcsán, amely az egyes élelmiszerek ellenőrzéséről szóló törvény alkotásáról szól, és erre késztet bennünket, talán érdemes feltenni azt a kérdést, hogy miért fontos ez. Többen említett…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/1971. számú törvényjavaslat, amely az egyes agrártárgyú törvényeket módosítja, azt lehet mondani, hogy a módosításokat értékelve azt állapíthatjuk meg, hogy vannak technikai j…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az agrár-környezetvédelmi támogatások és azok elosztásának kérdésköréhez szeretnék egy gondolattal hozzájárulni. Én mindig azt hallottam bizottsági üléseken és itt, a parlamentben is, hogy a politika mindig azt üzente a mezőgazdasági agrárváll…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban nagyon sok vélemény elhangzott már az agrártámogatásokkal kapcsolatban, ami mégis jövedelemkiegészítés, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindaz a 400 milliárd forint - ne is vitatkozzunk, hogy több vagy kevesebb -, amit az agrárium ka…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (FIDESZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahhoz a gondolathoz szeretnék kapcsolódni, amit Bedő Tamás kollégám, képviselőtársam mondott, hogy a 2005. évben jelentős tárolókapacitás is kiépült Magyarországon, amely segítette az intervenciós felvásárlást, és egy biztonsá…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én mégis kérek még egy lehetőséget arra, hogy a gabonatárolások, intervenciós raktárak építéséhez visszakanyarodjak. Fenntartom azt a véleményemet, hogy a területi eloszlásában is, ahogy ezek a raktárak megépültek, ez hagy kívánnivalót…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Karsai képviselőtársam mondandójához szeretnék kapcsolódni. Örülök annak, hogy épültek tárolókapacitások, annak is örülök, hogy síktárolók is épültek, toronytárolók is épültek. Bár a toronytárolót olyan esetben, amikor nincs annyi gabo…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valójában sokszor foglalkozunk a birtokmérettel, nincs olyan nagy jelentősége. Földhasználati méretek vannak egyébként ettől eltérőek, és a földhasználati méretek Magyarországon többé-kevésbé elfogadhatók, és ezek ki is alakulnak, akár…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tárgyalásunk során a 2005. évi agrárgazdasági helyzetről szóló jelentés van. El kell mondani, hogy ez a jelentés az elmúlt évekhez viszonyítva időben talán ilyen korán még soha nem került a parlament elébe,…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az államtitkár úrnak szeretném azt elmondani, én értem azt, hogy az agráriumban foglalkoztatottak keresete akár bruttó, akár nettó értékben növekedett 2004-hez képest. Ez teljesen így van. (Gőgös Zoltán: Egyhez!) Ez teljesen így van, ez teljes…
T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én ugyan nem vagyok a terület szakértője, de úgy hiszem, attól a folyamattól, amelyet a GMO-pártiak képviselnek, azért el lehetne tekinteni. Úgy gondolom, hogy - mondjuk, ha csak a vetőmag-kukoricát nézzük - nem értem a génmódosított v…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy a 4. § módosítása kapcsán azért kedves MSZP-s képviselőtársaim olyan helyzetet teremtenek, hogy a fejüket a homokba dugják, és azt hiszik, ezzel meg van oldva az állattenyésztés helyzete, nevezetesen, ha az áll…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Németh képviselőtársam azt mondja, hogy nem ért meg engem, én ezt elfogadom Németh képviselőtársamtól, de azért azt is tudni kell, mert már régóta így van, hogy önt még a miniszterelnöke sem értette meg. (Dr.…
T/18110 Egyes agrárágazati törvények módosításáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy dologra szeretnék reflektálni Németh képviselőtársamnak, mégpedig arra, hogy a 2003. évi aszály milyen nehéz volt az állattartóknak, se szalma, se széna, se lucerna nem volt, és sok pénzükbe került. Ebben önnek teljesen igaza van. Csak azt…
T/17796 A vasúti közlekedésről
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én az Újszász-Vámosgyörk összekötő szárnyvonal mellett élek, és az igaz, hogy az elmúlt években rohamosan épül akár a vasúti személyforgalom, akár a teherforgalom. Az is igaz, és nem mondok önnek új…
T/17796 A vasúti közlekedésről
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy a tíz percet nem fogom kihasználni, csak egy bő kétperceset szeretnék mondani. Gyakorlatilag Újszász és Vámosgyörk között élek, ahol azért egy szárnyvonal van, és ezen a szárnyvonalon működik egy…
J/17843 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről H/17999 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Németh képviselőtársam hozzászólásának egy része indukálta hozzászólásomat, nevezetesen az, hogy azt mondja képviselő úr, hogy a világkereskedelemben a vámok leépítése következtében élesedik a verseny. Teljes egészében igaza van önnek ebben, de én azt…
J/17843 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről H/17999 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Én egy sajátságos nézőpontból szeretném megközelíteni ezt a jelentést, mégpedig az 5. pont alapján, amely az agrárfoglalkoztatást és a kereseti viszonyokat tükrözi a 2004. évben. Azt hiszem, hogy nem mondok ú…
J/17843 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről H/17999 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, hogy még két percig sem tart a felszólalásom. Ma már többször elhangzott itt a Házban egy minimális egymásra mutogatás, hogy melyik élelmiszeripart melyik kormány idején adtuk el. A magyar mezőgazdaságnak az is sajátossága, hogy a termelők n…
J/17843 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről H/17999 Az agrárgazdaság 2004. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Régóta figyelem a jelenlegi kormánypárti képviselők hozzászólását, már 2002 előtt is gyakran mondták, hogy szerkezetváltásra van szükség. Már nemegyszer, többször megkérdeztem, hogy mit értenek a szerkezetváltás alatt vagy ennek szüksé…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én hozzászólásomban szeretnék visszakanyarodni Szekeres Imre képviselőtársam hozzászólásához, amellyel jelentős részben egyetértek, hiszen a munkahelyteremtés fontosságáról beszélt. Én azt hiszem, hogy ez nagyon fontos. És abban a dologban is…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Tekintettel arra, hogy Gőgös Zoltán képviselőtársam nem áll el attól a gondolattól, hogy az állattenyésztést úgy lehet megsegíteni, hogy földtulajdont vásároljanak, szeretném elmondani, hogy ettől sokkal hatékonyabb és jobb lett volna az…
V/17451 A Gyurcsány-kormány egy évéről!
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számtalan új munkahelyet ígért a kormány, ezzel szemben én azt látom a Jászságban - és örülök, hogy a miniszter úr is itt van, és telefonál -, hogy a Jászer '95 Kft.-t felszámolták, és 650 megváltozott munkaképességű dolgozó veszítette el a mu…
K/14363 Miért diszkriminál az MVH az intervencióra felajánlott gabonakészletek tulajdonosai között?
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Amikor 2002 decemberében befejeződtek az Unióval az agrárfejezetet lezáró tárgyalások, a tárca vezetése elégedettségének adott hangot, míg a gazdák inkább fenntartásaikat fogalmazták meg. Nem jó az, ha a nyereg…
A/14616 Miért diszkriminál az MVH az intervencióra felajánlott gabonakészletek tulajdonosai között?
JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Igen, elfogadom, elnök asszony.