1 328 felszólalás
J/9477 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2003. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/11204 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések t
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Mindjárt egy pici ügyrendi típusú kéréssel fordulok önhöz. Kérem, tegye lehetővé, hogy ha túlfutnék a tíz percen, akkor újabb gombnyomás nélkül elmondhassam a mondanivalómat. (Dr. Dávid Ibolya bólint.) Köszönöm szépen a megértését. Tisztel…
H/10568 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján az M5-ös autópályának a matricás rendszerbe történő bekapcsolásához, valamint továbbépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módo
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Visszatérve Kuncze Gábor frakcióvezető úr mondanivalójára: nemcsak itt a parlamentben nem tudtunk négy éven keresztül beszélni az autópálya-építésről, hanem, miniszter úr, ön nagyon jól tudja, hogy még ön mint szakminiszter sem ta…
H/10568 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján az M5-ös autópályának a matricás rendszerbe történő bekapcsolásához, valamint továbbépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módo
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor tavasszal a vizsgálóbizottságról folyt itt a Házban a vita, Fónagy képviselő úrral elég hosszasan vitáztunk, és akkor is, tulajdonképpen lehet azt mondani, hogy közös nevezőre jutottunk abban, hogy elég bonyolult ez a szerződéses…
H/10568 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján az M5-ös autópályának a matricás rendszerbe történő bekapcsolásához, valamint továbbépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módo
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nem csodálom, hogy Kuncze Gábor frakcióvezető úr a vitáról eltávozott (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Mi sem.), mert ez már méltatlan, Fónagy képviselő úr. Szóval egyszerűen (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Jut is, marad is. -…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt egy vizsgálóbizottság felállításáról van szó, amely kérdés a parlament kompetenciája, nem a kormány kompetenciája. A kormány részéről egyébként részt veszek az ülésen, nem ülök a miniszteri bársonyszékben, de teljes felelősséggel fig…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A szocialista frakció megszavazta, hogy ma kezdődjön el ennek a vitája, és álljon föl a vizsgálóbizottság. De most olyan kérdésekről beszél a képviselő asszony, amelyek számomra - aki picit is a gazdaságban volt - elképesztők. Számomra e…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Elképesztő, hogy miket mond, tisztelt képviselő asszony! Még egyszer (Halász János: Laci, te nem hallgatod magadat, az az elképesztő!) Képviselő úr, meg kellett volna hallgatni, hogy mit mondott a képviselő asszony. (Halász János: Itt ültem!) Arra utalt, hogy…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak a rádióhallgatók kedvéért: senki nem akadályozta, hogy elinduljon a vita erről a vizsgálóbizottságról, és ez a vizsgálóbizottság felálljon. Azok mondják azt, hogy mi akadályoztuk a vizsgálóbizottság felállítását, akik négy éven kere…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Fónagy úr az előző napirendi pont vitájában éppen azt mondta vagy legalábbis arra utalt, hogy reményei szerint ősszel a vizsgálóbizottság jelentését meg fogjuk tudni tárgyalni, és ez alapján fogunk tudni vitázni. Itt tehát…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nincs félelem bennünk. Alakuljon meg a vizsgálóbizottság, és vizsgálódjon! De az adókedvezmény nem a kormány kegyétől függ, hanem törvényben meghatározott feltételeket kell kielégíteni azoknak a vállalkozásoknak - Soltész úrnak mondom…
H/10474 A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsg
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Kedves Babák képviselő úr, azt sajnálom, hogy Jutka nénivel a Bethlen Gábor utcában csak 2002 májusa után találkozott, mert ha előbb találkozott volna, akkor biztos elmondta volna önnek azt a figyelmeztetést, hogy nehogy korpa közé keveredj, Mihály! É…
V/10165 Kormánypropaganda és valóság - a Medgyessy-kormány két éve a számok tükrében!
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Répássy képviselő úr néhány hozzászólással ezt megelőzően a közélet tisztaságával foglalkozott. Meg kell hogy mondjam, hogy azért hallgattam örömmel a hozzászólását, mert bizonyságát adta annak, hogy ez a kormány valóban nagyobb á…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Törökbálint országgyűlési képviselőjeként kértem szót. A Fidesz vezérszónoka, Kosztolányi Dénes képviselő úr szóba hozta azt, hogy persze jó, hogy Törökbálint egyik tervezett beruházása most támogatást nyer a címzett támogatásokbó…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elméletileg szeretném megközelíteni az elutasított javaslatokat, illetve azon beruházásokat, amelyek most a címzett támogatásból nem tudnak részesülni. Az országban új fejezet nyílt 2004. január 1-jétől, hiszen létezik az Európa-t…
Napirend előtti felszólalások
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót és a jó szándékot. Elnök Úr! Tállai képviselő úr napirend előtti megszólalásában valóban valótlan, a tényeknek nem megfelelő állítást tett személyemmel kapcsolatban. Olyan sajtóhírre alapozta megszólalását a személyemmel kapcsolatban, amely sajtóhíreket m…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy Gógl képviselő úr megszólított, és itt vagyok a teremben, nyilván nem hagyhatom ki, hogy elmondjam a véleményemet ezzel kapcsolatban. Képviselő Úr! Soha nem kifogásoltam önmagában azt, hogy egy kht.-ba vagy…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Olyan vonatkozásban valóban nem vagyok felkészülve, hogy én most nem hoztam be azt a szerződéstervezetet, amit ön gyakorlatilag már alá is írt az egyik oldalról, és a pénzügyminiszter úr aláírása hiányzott m…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahogy itt a vita halad előre, egyre inkább az ellenzéki képviselők fogják bizonyítani azt, hogy ez a javaslata a kormánynak jó javaslat. Bartha képviselő úr elmondta, hogy amikor ő vizsgára készült, és vizsgázott, akkor hogyan vélekedtek…
J/8813 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről H/9198 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt állami számvevőszéki Elnök Úr! A kormány álláspontját Veres János államtitkár úr kifejtette, éppen ezért mint közpénzügyi államtitkár szeretnék szólni, nyilván nem a kormány nevében, de jelentős tapasztalatokat halmoztam fel én magam i…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök úr! Tisztelt Ház! Viszonylag békésen indult ez a részletes vita, de úgy látszik, hogy egyre képtelenebb felvetésekre kerül itt sor. Tisztelt Márton Képviselő Úr! Négy éven keresztül volt egy meglehetősen rossz gyakorlat, amikor gyakorlatilag semmiféle köz…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Először is szeretném megköszönni Fónagy képviselő úrnak, hogy a mondanivalóm egy meghatározott részével egyetértett. Szóba hozta viszont a Postabankot, ebben aztán van vitatkoznivalónk. Ugyanis pont ön volt az a miniszter, akinek a működési ideje alatt olyan bo…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem azt akkor érdemes egyszer és mindenkorra rögzíteni, hogy a Postabank értékesítése törvényes volt, nem érdemes sem az Országgyűlés, sem az ország, sem a kormány tekintélyét azzal adott esetben csorbítani, hogy olyat lebegtetünk most már itt h…
H/8961 A Kormány által 2004. február 11-én bejelentett, az M5-ös autópálya megvásárlásával és továbbépítésével kapcsolatos kormánydöntés körülményeinek és az ez alapján az AKA Rt.-vel megkötni tervezett szerződések várható következményeinek kivizsgálására
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Én is azt gondolom, hogy a bizottsági vitát nem kellene most lefolytatnunk, hiszen nem is vagyunk a tények ismeretének a birtokában, hiszen ahhoz az összes szerződést látni kell, és azt a gazdasági számítást, gazdaságossági számítást, ami lehet, hogy…
H/6050 Az Orbán-kormány (az 1998-2002-es kormányzati ciklus) alatt a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000. Kft., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Miniszterelnöki Hivatal és annak Országimázs Központja, valamint az Ifjúsági- és Sportminisztérium, a Sportfoli
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy nem példa nélküli az a javaslat, hogy bizonyos, közvéleményt irritáló ügyekben vizsgálóbizottságot állítunk fel. Hiszen csak gondoljunk bele, akkor, amikor egyébként folyt a vizsgálat is, a '94-98-as időszak…
H/6050 Az Orbán-kormány (az 1998-2002-es kormányzati ciklus) alatt a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000. Kft., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Miniszterelnöki Hivatal és annak Országimázs Központja, valamint az Ifjúsági- és Sportminisztérium, a Sportfoli
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Répássy Képviselő Úr! Én nem vagyok jogvégzett ember, de elképesztő, hogy miket mond a hamis váddal kapcsolatban. (Dr. Répássy Róbert: Nocsak!) Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy érdemes lenne, mielőtt megszólal és megpróbál olyan…
H/6050 Az Orbán-kormány (az 1998-2002-es kormányzati ciklus) alatt a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000. Kft., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Miniszterelnöki Hivatal és annak Országimázs Központja, valamint az Ifjúsági- és Sportminisztérium, a Sportfoli
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én sem akarom most a hosszú nevű bizottsági javaslatot felolvasni, de reagálva Répássy képviselő úr megszólalására, elővettem a mai ülésszakon kiosztott tájékoztatót az országgyűlési bizottságok üléséről. Azt mondja, hogy 25-én, szerdán…
H/6050 Az Orbán-kormány (az 1998-2002-es kormányzati ciklus) alatt a Millenáris Kht. és a Kisrókus 2000. Kft., a Magyar Fejlesztési Bank Rt., a Miniszterelnöki Hivatal és annak Országimázs Központja, valamint az Ifjúsági- és Sportminisztérium, a Sportfoli
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző tízperces hozzászólásomat ott hagytam abba, hogy megpróbáltam megvilágítani azt a javaslat alátámasztására, hogy bizony milyen botrányos közpénzfelhasználásokra került sor, és éppen a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nek az újpesti k…
V/6647 "Szocialista egészségügy = gátlástalanul kimazsolázva, a betegeket drágán megfizettetve, egy gombnyomással elvéreztetve"
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy érdeklődéssel figyeltem azt, hogy vajon a Fidesz milyen javaslatokat fogalmaz meg a nehéz helyzetben lévő egészségügy megsegítésére. Kétszer mondta el a képviselő asszony, de ettől nem lett hatékonyabb és hatásosabb az a java…
T/6460 A mozgóképről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 17., 20., 21., 22., 36., 41. pontjai összefüggenek egymással, ezekhez kívánok szólni. Ezeket ugyan Farkas Imre szocialista képviselőtársam jegyzi, de mindenképpen szükséges egy picit hosszabban beszéln…
T/6460 A mozgóképről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban én is fontosnak tartom, hogy az a szakmai egyetértés meglegyen a módosító javaslatoknál is, amire Halász képviselő úr utalt. Egyre szeretném felhívni a figyelmet: az adófizetők pénze feletti rendelkezés felelőssége nem telepíthet…