859 felszólalás
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bencsik képviselő úr beszéde a tipikus kettős beszéd volt, amit a Fidesztől az elmúlt években folyamatosan hallhatunk. A beszéde elején legalább három-négy percen keresztül semmi mást nem csinált, mint szapulta vagy magyarul: kár…
T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr néhány megjegyzésére szeretnék reagálni. A képviselő úr felsorolt néhány országot példaként, hogy hol alacsony a bányajáradék. Valószínűleg a képviselő úr nem figyelt arra, hogy ezen országok, ahol ilyen jelentős k…
T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök, hogy képviselő úr a tájrendezés problémáját fölvetette, mert magam is szólni akartam erről a kérdéskörről. Már csak azért is, mert az én választókörzetem környékén meg Borsod megyében is jelentős kavicsbánya-vállal…
T/3660 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném önöket emlékeztetni egy dologra. Amikor a magyar parlamentben megszületett a privatizációs törvény, és az rendelkezett arról, hogy az egyes társaságokat milyen feltételek között és hogyan lehe…
T/3660 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Babák Képviselő Úr! Szeretném megnyugtatni, hogy a kormánypárti frakciók a törvényjavaslatot megvitatták frakcióülés keretében, és a frakció túlnyomó többsége támogatta a törvényjavaslatot. De ez a példa is mutatja, tisztelt képviselő úr, hogy…
T/3087 Az állami vagyonról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én csak Bánki képviselő úrtól szeretném megkérdezni, hogy ha tudna felsorolni legalább két-három olyan fontos döntést, amit - 25 százalékos vagy attól kisebb állami tulajdon mellett - az állami tulajdonos ezekben a társaságokban…
T/3087 Az állami vagyonról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én azzal értenék inkább egyet, amellett, hogy természetesen nem kívánja senki sem az MVM-et privatizálni, és legalábbis a többségi állami tulajdont megszüntetni, de a legfontosabb az, hogy az MVM is piaci körülmények…
T/3088 A villamos energiáról
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A költségvetési bizottság is részletesen vitatta a javaslatot, és bár nem szakbizottságról van szó, mégis az egyes elemeit is külön elemeztük, és a tö…
T/3088 A villamos energiáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy gondolom, hogy egy-két mondat erejéig reagálnom kell azokra az ellenzéki képviselők által elmondottakra, amelyeket egyrészt Deák András képviselő úr, másrészt Fónagy János képviselő úr mondott. Fónagy János azt mondta, hogy a szolgáltatók nyeresége…
T/3088 A villamos energiáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ügyrendi felvetésre szeretnék röviden, egy mondatban reagálni. Az általános vitában a kormány képviseletében részt vehet bármelyik minisztérium államtitkára, ha erre fölkérést kap. Az általános helyettesítési rend a kormányon belül igaz, de az nem a…
T/3088 A villamos energiáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Herényi Károllyal egyetértünk, amit mondott, elfogadjuk, ez így van. Megpróbáljuk elérni a miniszter urat, hogy amint a közfeladatai megengedik, jöjjön vissza az ülésterembe, és vegyen részt a vitában. A másik, amit szeretnék…
H/3032 Az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azok az érvek, amelyek elhangzottak a megvalósítás szükségessége mellett, kétségtelenül nem vitathatók, hiszen a tranzitforgalom Magyarországon jelentős mértékben megnövekedett. Ez mindenféle problémát okoz a közutakon, az autópá…
T/2907 A jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánom a 15 perces időkeretet kihasználni, de röviden szeretném ismertetni az általam benyújtott javaslatot. Mint azt képviselőtársaim előtt valószínűleg ismeretes, az ál…
T/2907 A jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán hálás vagyok a dicsérő szavakért, és természetesen el kell mondanom, hogy a Pénzügyminisztérium jövedékiadó-főosztályának, illetve az Igazságügyi Minisztérium munkatársai nagymértékben hozzájárul…
T/2882 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most még rövidebben szeretném előterjeszteni a javaslatunkat. Mint az valószínűleg valamennyiünk előtt ismert, az Országgyűlés 2005-ben elfogadott törvénnyel kérte fel az Állami Számvevő…
T/2882 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen abszolút mértékben tisztában vagyunk azzal, amit a képviselő úr is elmondott, hogy egyes önkormányzatok számára milyen nehézséget jelent ezen visszafizetési kötelezettség teljesítése. Egy dolg…
T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A téma kapcsán az elmúlt hetekben számos olyan félreértelmezést hallhattunk a sajtóból és a politikai közéletből, amelyeket, úgy gondolom, hogy eg…
T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy tűnik, az előbb nem voltam eléggé világos a tekintetben, hogy a kormány nem akar gázvezetéket építeni, így aztán nem kívánja priorálni egyiket sem, bárki akar ilyet csinálni. A feltételeit akarja megter…
T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány dolgot célszerű tisztázni. Amire a képviselő úr utalt, a 2008-as dátum a jogszabályban érvényben maradó egyéb más pontokra vonatkozik. Itt egy beszúrás történik a (10) bekezdésben meghatározott eltéréssel. Ez eltérés a jog…
T/2669 Egyes adótörvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ajánlom azért, hogy maradjunk ennél a törvényjavaslatnál, és ne beszéljünk az egész adórendszerről (Babák Mihály közbeszól.), arra lesz alkalom ősszel, amikor adótörvényekről tárgyal a Ház. (Babák Mihály közbeszól.) Egyébként…
H/1870 Népi kezdeményezés a művi meddővé tétel feltételeinek szigorításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Teljes mértékben egyet kell értsek a képviselő úr által elmondottakkal. Valóban méltatlan a Házhoz, illetve a Ház tekintélyéhez az, hogy egy ilyen fontos napirendi pont tárgyalására nem került sor, annak ellenére, hogy jelentős f…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom megismételni azokat az érveket, amelyeket egyrészt az államtitkár úr, másrészt az előttem szóló képviselőtársam a jogszabály szükségességéről már elmondott. Úgy…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez már csak így van ebben a magyar parlamentben: ha elhangzik az, hogy villany vagy gáz, akkor egyes képviselők feljogosítva érzik magukat arra, hogy hetet-havat összehordjanak, a Nabucco-vezetéktől elkezdve a monopóliumon át ki…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Deák képviselő úr figyelmét szeretném fölhívni, pontosabban tenni egy ajánlatot. Nézzük meg, hogy ha eltekintünk ettől az áfa-, illetve illetékfizetési kötelezettség elengedésétől, akkor mire jogosítja ez föl a majdani szolgáltat…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Csak nagyon röviden. Képviselő úr is tisztában van vele, hogy a gáztörvény és a villanytörvény szabályozza azt, hogy mit köteles elismerni az Energia Hivatal. Ez benne van, hogy köteles elismerni azokat a költségelemeket. Vannak olyan elemek természetesen, amiket az Energia Hiva…
T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról
KOVÁCS TIBOR, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk előtt ismert, hogy nem először teszünk kísérletet, hogy ez a jogszabály megszülessen. Az előzményeket mind államtitkár úr, mind az előttem szóló képviselők elmo…
Napirend előtti felszólalások
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Navracsics frakcióvezető úr egy külföldi idelátogató példájával kezdte a beszédét, ezzel szeretném kezdeni én is, hogy ha idelátogat egy külföldi, és csak a magyar sajtót…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az utóbbi évekhez képest mindenképpen szokatlan helyzetben vagyunk, hiszen a költségvetési törvényt, illetve az azokat megalapozó törvényeket külön tárgyaljuk. Ez korábban nem így volt, az…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Néhány gondolattal szeretnék arra reagálni, amit Varga Mihály majd másfél órával ezelőtt elmondott. Azt tapasztalom, hogy a képviselő úr lassan úgy van vele, mint Móricka; Mórickának mindenről az jut eszébe, a képviselő úr meg fü…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tehát visszatérve: a költségvetési bizottsági ülésen a képviselő úr szintén felvetette a reptér-privatizáció kérdését, illetve az abból befolyó összegek felhasználásának tényét. Nem is értem, hogy pénzügyminiszterként hogyan vet fel olyat, hogy amikor…