208 felszólalás
K/349 Mikorra várható az M3-as zajvédőfal jobb oldali szakaszának megépítése?
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! 1979-ben épült az M3-as budapesti bevezető szakasza, amely éket vágott Rákospalota lakóterületei közé, benne a MÁV-teleppel, amely fővárosi védelem alatt áll, és valóban jobb sorsra érdemes lakóterület. Ez az autópálya a városba történő bejutást ugyan…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
LÁSZLÓ TAMÁS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A "Nemzeti fejlesztés 2030 - országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióról" szóló határozati javaslatot első helyen kijelölt bizottságként az…
H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
LÁSZLÓ TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház, Államtitkár Úr, Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő előterjesztés ünnepi alkalom véleményem szerint a Magyar Országgyűlés számára, hiszen az esetek nagy többségében viszonylag rövidebb távlatban, mondjuk, ci…
T/13055 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság is megtárgyalta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/13055. számú törvényjavaslatot. Ennek során j…
T/12909 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. számú törvény módosítását nagyon sok ok indokolta, ezt az előterjesztést tárgyalta az önkormányzati és…
T/12909 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Varga Zoltán képviselő úr egy kicsit gúnyosan azt hiányolta, hogy a "nemzeti" jelzőt nem tettük ezen törvénytervezet bizonyos megfogalmazásai, meghatározásai mellé. Én mellé teszem. Tehát úgy gondolom, hogy mi természetesen ezt vállalju…
T/12909 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lengyel Szilvia hozzászólása késztetett engem arra, hogy egy kicsit értelmezzem néhány gondolatát. Először is azt gondolom, hogy az OTÉF-fel kapcsolatos gondolataira maga a törvény szövege világosan felel. Ebben szavazatokról van szó. Sőt, ha a 4. §…
T/12909 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Nem lesz két perc. Köszönöm a szót, elnök úr. Amiről Gúr Nándor és korábban mások is beszéltek a Szocialista Párt részéről, az arról tanúskodik, hogy ők magukból indulnak ki. Önök olyat vizionálnak, amit ez a törvénytervezet egyáltalán nem tartalmaz. Az, hogy kik szerepelnek a…
T/12910 Egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A jelen előterjesztésben tárgyalandó T/12910. számú törvényjavaslat, mint elhangzott, három törvény módosításáról szól. Kiemelt ezek között az országos területre…
T/12910 Egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Elsősorban az országos területrendezési tervről beszélnék, a másik két esetben technikai jellegű módosításokról van szó. Ha tervről beszélünk, akkor teljesen világosan fel kell tegyük magunknak a kérdést, hogy milyen egy…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés készítése, elfogadása, vitája minden évben ünnep kéne legyen, a demokrácia ünnepe. Még akkor is így gondolom ezt, ha a túloldalon csúsztatások, tudatos félreértések, álságos vádak, a költségvetési számok kétségbe vonása,…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! A vitában, úgy látom, hogy a szocialista képviselők még mindig a tanácsrendszert sírják vissza. (Dr. Józsa István: Ezt most hozzátok vissza.) Tévedés! Ön nagyban téved, és nem is érti meg, hogy milyen irányba halad az az…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költői kérdéssel kezdeném: melyik az a szolgáltatás, ahol a fogyasztónak nincs lehetősége arra, hogy eldöntse, fogyaszt vagy nem fogyaszt? Nincsen választási lehetősége, nem dönthet arról, hogy milyen mennyiségű és minőségű fogyaszt…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elsőként hadd reagáljak Göndör képviselő úr kirohanására, aki 2001-es intézkedésről beszélt. De közben önök nyolc évig kormányoztak, és mit tettek, könyörgök? (Göndör István: És önök mit tettek az elmúlt két évben?) Kérem szépen, pihenjen, képviselő…
T/8989 Egyes törvényeknek a pénzügyi jogok biztosával összefüggő módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A pénzügyi biztos hivatalának felállításáról szóló törvényjavaslat - mindazon véleménnyel ellentétben, amik itt elhangzottak - több szempontból is szolgálja Magyarország pénzügyi fogyasztóvédelmének stabilizálását és megerősítését. A ja…
T/8405 A választási eljárásról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Itt elhangzanak csalások, a hatalom bebetonozása, hatalomtechnika, visszaélések és egyéb ilyen dolgok. (Közbeszólások a Jobbik, és az MSZP részéről: Így van!) Én úgy gondolom, hogy önök vagy magukból indulnak ki…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ehhez a vitához szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni. Úgy gondolom, hogy ebben a költségvetésben igenis nagyon erőteljes, a gyermekvállalást elősegítő, családbarát intézkedések vannak. Talán minden egyes fejezetből föl tudunk sorolni olyan lépés…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak a szuverenitásról alkotott gondolatai szólítottak fölszólalásra. Valóban, ez a költségvetés a magyar kormány költségvetése, amelyet a Magyar Országgyűlés fog jóváhagyni. Sőt, ráadásul a Fidesz-KDNP-frakció a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kiss Péter képviselő úr mondandója nagyon nagy mértékben a status quo fenntartásáról szólt, arról, hogy a meglévő dolgokat őrizzük meg. Mi meg ezt a költségvetést úgy tekintjük, hogy itt egy hihetetlen mértékű átalakítást szolgáló költségvetést alkot…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa István képviselő úr valóban úgy beszél, olyan dolgokat mond, amik valóban elképesztők számomra. Egy pillanatra hadd utaljak az 1400 milliárdos módosító indítványra! Mindent a Házszabálynak megfelelően nyújtottunk be. Természetes az, hogy a Fide…
T/6467 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő- és Fogyasztótársaim! - mert mi magunk is azok vagyunk. Ez egy olyan törvény, ami mindenkit érint, rendre, rangra, életkorra való tekintet nélkül. Legyen hiteles a mérleged, a súlyod, hiteles a mértéked és a vékád! - mondja már a biblia is, egy…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Abból a helyzetből indulok ki, ami szerintem ennek a közoktatási törvénynek a vitája, médiavisszhangja és az itteni vita kapcsán is elmondható: ez egy olyan jelentőségű átalakítás, ami talán a Trianon utáni klebelsbe…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2011. május 27-én látott napvilágot a kormány elhatározása a nemzeti gazdasági és társadalmi tanács megalakításáról, és a tárgyalását ma, június 15-én kezdi a parlament, alig 18 nap telt el. Ehhez képest a Google-n 0,3 má…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Schiffer képviselő úr túl sok Marxot, Engelst és hasonszőrűeket olvas, és túl kevés Rerum Novarumot, és túl kevés Centesimus Annust. Tessék elolvasni azt, hogy az elmúlt 20 évben volt-e annál minőségibb és alaposabb elemzés a magyar gazdaság és társadalom hely…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Még hadd válaszoljak Schiffer képviselő úrnak egy dologgal. Nagyon leegyszerűsíti ön azt az egész helyzetet. Ez a helyzet sokkal bonyolultabb annál, hogy most pusztán a munkavállalókról és a munkaadókról beszéljünk, sokkal bonyolultabb ez a kör. Ebben s…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. A helyzet az, hogy Scheiring képviselő úr egyik szavát a másikba öltötte, és önmagának mondott ellent. Azt halljuk, hogy az OÉT 1988 óta működik valamilyen formában. Ha így van, akkor a munkáltató és munkaadó szervezetek közötti párbeszédben miért nem vették é…
T/3359 A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Mondok néhány példát önnek, Schiffer képviselő úr, hogy el tudja képzelni a helyzetet, hogy hogyan működhet egy ilyen rendszer. Én azt gondolom, hogy abban a kérdésben, hogy vajon, mondjuk, a segélyezés helyett a munka világát erősítsük, és a közmunkának az át…
T/3298 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A közlekedés érrendszer, organikus valóság, természeti folyamatok leképezése, ez az egyik jellemzője a közlekedési rendszernek, másrészt a közlekedés veszélyes üzem. Hogy ezt a kettősséget hogyan lehet eredményesen szolgálni, arra…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! István király intelmei az első szabadon választott kormánynak egy belső törvénye volt. Azt írja István király az intelmeiben: "Sis honestus!" Egyszerű mondat, könnyen lefordítható. Pápai Páriz Ferenc híres szótára szer…
T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Frissen megválasztott (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) polgármesterként pár gondolattal hozzászólnék ehhez a kérdéshez. Az elmúlt időben nagyon sok tanulmány jelent meg, amely az állam és az önkormányzat szerepét, helyzetét vizsgálja a posztszocialis…