31 010 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Göndör képviselőtársam azzal kezdte a megszólalását, hogy egyetlen dologban mindenképpen igaza van Keller képviselőtársának. Hát ezzel értek egyet, egyetlen dologban van igaza mindössze Keller képviselőtársának, mégpedig abban, hogy vanna…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt kisgazda Képviselő Úr! Ön a bevezetőben azt kérdezte, hogy mit keres itt ez a törvényjavaslat, aztán azzal fejezte be, hogy kérte a kormányt, vonja vissza ezt a törvényjavaslatot, és több kérdése volt a két felvetés között. Én pe…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tehát úgy kell értelmeznem, tisztelt képviselő úr, hogy Zakó László képviselőtársam a Kisgazdapárt nevében aláírt egy módosítójavaslat-sorozatot, ön erről csak folyosói pletykák során értesült, kisgazda frakcióülés ezt nem tárgyalta, erről nem döntött,…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tiszteletben tartom Molnár László és Zakó László képviselőtársaim véleményét. Azt hiszem, nem itt és nem ebben van vita. Ugyanakkor engedtessék meg: meglepett az a hang és az a tartalom, azután, miután akár az újságok híradásaiban,…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Molnár képviselőtársam arról beszélt az előbb, hogy díjmentessé kellene tenni az oktatást azok számára, akik a sorozatos szabálysértések miatt jogosítványukat elveszítik. Ezzel nem értek egyet. Arról is beszélt Molnár képviselőtársam, hog…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nagyon röviden: Zakó képviselőtársam pénzbírsággal kapcsolatos javaslatát érdemes megfontolni, és érdemes ezt akár többpárti javaslatként is majd megjelentetni. Köszönöm.
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Zakó képviselő úr rendkívül jó dramaturgiai érzékkel szólította meg a törvényjavaslat előterjesztőjét, a miniszter urat. Magam is úgy gondolom, hogy el kell szakadnunk az "úgyis mindenki szabálytalankodik" békés légkörétől. Én korább…
Napirend előtti felszólalások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A pedagógiai szakirodalom kisiskolának nevezi azokat az iskolákat, ahol száznál kevesebb gyermek tanul. Ezek az iskolák általában ezres lélekszámú vagy akörüli kistelepülésen, vagy egy nagyobb település ugyanilyen lélekszámú elkülönült településrés…
I/3158 Hozzáférhetővé válik-e minden főiskolai és egyetemi hallgató számára a diákhitel 2001 szeptember 1-től?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A bankok hitelezési gyakorlatát az jellemzi, hogy csak az kaphat hitelt, akinek árverezhető ingó és ingatlan vagyona van, vagyis az kaphat hitelt, aki hitelképes. A felsőoktatásban tanuló diákok többsége ilyen szempontból n…
I/3158 Hozzáférhetővé válik-e minden főiskolai és egyetemi hallgató számára a diákhitel 2001 szeptember 1-től?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a választ, államtitkár úr. Ez egy klasszikusan szép válasz volt. Kívánom, hogy sok ilyen válasz legyen még ebben a Házban. Tehát összegzem: 2001 szeptemberéig az államilag támogatott és garantált kedvezményes visszafizetési feltételek mellett igénybe vehető hallgatói hi…
T/3007 A felsőoktatásról szóló 1993.évi LXXX.törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az indítványt, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosítását a Magyar Demokrata Fórum támogatja, s megerősítem a miniszter urat abban, hogy az oktatási bizottság is egyhangúlag támogatta ezt az egyébként jól előkész…
T/3029 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az idei nyáron sokan tapasztalhatták a korábban olcsó asztali borok árának ugrásszerű megnövekedését. Például július utolsó hetében a még csak 300 forintba kerülő, kétliteres palackban árult fehér bor két hét múlv…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Két évre előretekintve módosítjuk most az adókról szóló törvényeket, ami azt is jelenti, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak most hirtelen kell szembesülnie azokkal a mindeddig beváltatlan adópolitikai céljaival, ame…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Demokrata Fórum álláspontját az általános vita során Csáky András, Ékes József, Font Sándor képviselőtársaim már több alkalommal kifejtették, most hosszabban az MDF szakértőinek új érveket és megközelí…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt szocialista és szabad demokrata képviselő Hölgyek és Urak! Csodálkozom, hogy csodálkoznak. Tíz esztendeje többpártrendszer van Magyarországon, ami azt jelenti, hogy van kormányzó párti koalíció, és van ellenzék. A kormányzó párti koalíció…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Egyetértek dr. Boda Ilona kisgazda képviselőtársam azon felvetésével is, hogy a munkakönyvet újra hozzuk vissza hivatalos okmányként. Ez egy korábbi javaslatunk, és tudom, hogy a kisgazdapárti képviselők is több alkalommal javasolták…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja egyhangúlag helyesli és üdvözli ennek a törvénytervezetnek a legnagyobb horderejű változtatását, azt, hogy a személyi jövedelemadóztatás területén megközelítjük a jövede…
H/2962 A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A szabadságnak ára van. 1989-től minden magyar állampolgárt átjárt az az öröm, hogy világútlevelet kaphat, szabadon utazhat, leomlott a Magyarországot is elzártságba szorító vasfüggöny. Lebontották a határainkat övező szögesd…
I/2792 Hogyan gondoskodik a kormányzat azokról az egészségügyi dolgozókról, akik fertőző betegek gyógyítása miatt megbetegedtek és emiatt életpályát kell módosítaniuk?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az orvosok, ápolók egy része veszélyeztetett munkakörülmények között végzi gyógyító tevékenységét, részben azért, mert naponta érintkeznek gyógyszerekkel, vegyszerekkel, veszélyes sugarakat kibocsátó műszereket hasz…
I/2792 Hogyan gondoskodik a kormányzat azokról az egészségügyi dolgozókról, akik fertőző betegek gyógyítása miatt megbetegedtek és emiatt életpályát kell módosítaniuk?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a válaszát. Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, nem csak egy egyéni drámai helyzetre irányítottam rá a figyelmet, hiszen sokan vannak ebben a helyzetben. Az említett esetben a doktornő segélykérelmét elutasította mind az Egészségügyi Minisztérium, mind az Oktatási Mini…
K/3013 Mit tud tenni a tárca annak érdekében, hogy a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének Főiskolája fennmaradjon?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Pető András professzor 1945-ben vitathatatlanul nagyon mostoha körülmények között hozta létre azóta nemzetközi hírnevet szerzett gyakorlóintézetét. Az intézet konduktív nevelése azon a tapasztalaton alapul, hogy a k…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Hozzá kívánok szólni.
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mindenképpen örülök a Fidesz javaslatának, hogy holnap hatpárti egyeztetés kezdődik, s éppen ezért mondom el azt a felszólalásomat akár a hatpárti egyeztetésre is, amelynek forrása több megszólalás utáni egyeztetés eredménye. A felnő…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Az 1998-ban kormányra kerülő koalíciós pártok mindegyike a választások előtt erőteljes változást ígért az autópályák építése és üzemeltetése területén. Mind a lakosság, mind a vállalkozók autópálya-használati te…
Napirend előtti felszólalások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Megvallom őszintén, tisztelt Ház, hogy ha a pünkösdi ünnepek nem jönnek közbe, és lehetőségem lett volna megváltoztatni a napirend előtti felszólalásom témáját, akkor megtettem volna, de így továbbra is ragaszkodom, illetve ragaszkodnom kell az előre l…
I/2604 Lát-e arra lehetőséget, hogy a vállalkozókat ne kötelezze a törvény vállalkozói nyereségadó megfizetésére nem létező vállalkozói nyereség után?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, a Mizo Részvénytársaság fizetésképtelenné vált, s jelenleg felszámolás alatt áll. Fizetőképtelensége sajnos nemcsak likviditási, hanem adózási okok miatt is nagyon súlyosan érinti a kár…
I/2604 Lát-e arra lehetőséget, hogy a vállalkozókat ne kötelezze a törvény vállalkozói nyereségadó megfizetésére nem létező vállalkozói nyereség után?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Március végén vettem részt egy olyan összejövetelen, ahol közel száz okleveles könyvvizsgáló vett részt, és ott tették fel a Pénzügyminisztérium, illetve az adóhatóság képviselőinek ezt a kérdést, és igen bizonytalan volt…
I/1981 Tervez-e a tárca törvénymódosítást az 1956 utáni önkényuralom áldozatainak a büntetőjogi megbélyegzéstől való mentesülés érdekében, vagy továbbra is hitelesnek ismeri el a korabeli, vélményem szerint nagyon gyakran kényszer hatására tett vallomások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az 1994-98 közötti Belügyminisztérium közfelháborodást kiváltó cselekedete volt az a hivatalos irat, amelynek birtokában Ausztráliában pert nyert egy volt államvédelmis tiszt, akkori áldozatának özvegyével sz…
I/1981 Tervez-e a tárca törvénymódosítást az 1956 utáni önkényuralom áldozatainak a büntetőjogi megbélyegzéstől való mentesülés érdekében, vagy továbbra is hitelesnek ismeri el a korabeli, vélményem szerint nagyon gyakran kényszer hatására tett vallomások
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Megnyugvással veszem tudomásul, hogy az Igazságügyi Minisztérium kimozdult a korábbi elzsibbadt állapotából, és van esély arra, hogy a Tóth Ilonka és társaihoz hasonló helyzetben lévő elítéltek megkapják a végső igazságtét…
K/2659 Miért csökkentette közel felére az oktatási tárca a Magyartanítás c. folyóirat támogatását?
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Asszony! Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A gyakorló pedagógusok munkáját évtizedek óta pedagógusszaklapok segítik. A tanítók és tanárok számára már száz évvel ezelőtt is az Oktatási Minisztérium által támogatott folyóirat adott szakmai tanácsokat. (16…