458 felszólalás
H/11798 A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár úr már nagy részét elmondta annak, amit szerettem volna hozzáfűzni. Szilágyi képviselőtársamnak szeretném mondani, az, hogy nincs különbség kábítószer és kábítószer között, ez úgy értendő, hogy mindenképpen el k…
H/11798 A Nemzeti Drogellenes Stratégiáról 2013-2020 Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak ezt kell megmagyaráznia Vágó Gábornak, hanem azt is, hogy azt mondta, hogy a "család mint régebbi mód" - idézőjel bezárva, így emlegette. Azt gondolom, hogy a családokra való alapozás az egyik legfontosabb…
T/10592 Az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi szankcionálásáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Alkotmánybíróság 4/2013. február 21-én alkotmánybírósági határozata alapján 2013. április 30-ai hatállyal megsemmisítette a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény önkényural…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország Alaptörvénye a magyar jogrend alapja, amely szövetség a múlt, a jelen és a jövő között. A legmagasabb jogi norma, amely megteremti a gazdasági megújuláshoz, az államadósság csökkentéséhez szükséges alk…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Megdöbbenve hallgattam Osztolykán Ágnes képviselőtársam előző felszólalását és a két percben összefoglalt gondolatait is. Ugyanis ott kezdeném, ahol ő befejezte. Azt mondta, nem engedheti meg azt a gőgöt - mármint…
T/9929 Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy mondattal szeretnék reagálni Schiffer képviselő úrnak jóval korábban elmondott, a hajléktalanügyre vonatkozó gondolatára. Én itt azt emelném ki, hogy az államnak az a célja, és ha a módosítást valaki figyelmesen elolvas…
H/9404 Az Alkotmánybíróság új tagjának megválasztásáról (Dr. Salamon László) H/9454 Az Országgyűlés háznagyának megválasztásáról (Dr. Mátrai Márta)
DR. MÁTRAI MÁRTA, az Országgyűlés háznagya: Én, Mátrai Márta fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; az Országgyűlés háznagya tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Isten engem úgy segéljen! (Taps. - Dr. Mátrai Má…
T/9246 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A T/9246. számú törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok közül az ajánlás 5. pontjához benyújtott szakmai módosítómat szeretném indokolni, amely összefüggésben van a 22. és a 36. a…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én még akkor nyomtam meg a gombot, amikor a polgári törvénykönyv Negyedik könyvével kapcsolatos észrevételek és javaslatok hangzottak el itt a tisztelt Házban. A benyújtott módosító indítványok is rávilágítottak sz…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Lendvai Ildikó módosító indítványával kapcsolatban volna egy észrevételem. Nevezetesen a gondnokság alá helyezésnél azt mondta képviselő asszony, hogy a módosító indítványuk arra vonatkozik, hogy három évre kívánjá…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Nem vagyok pedagógus, de végighallgattam a köznevelési törvényről szóló vitát is itt az Országgyűlésben, és most végighallgatom ennek a törvénynek a tárgyalását is. (10.40) Nekem az cs…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Úgy, ahogy azt Michl képviselőtársam az előbb elmondta, túl azon, hogy Varga képviselő úr többször számon kérte rajtunk azt, hogy mi is a garancia, legalább háromszor vagy négyszer elhangzott.…
T/8888 A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Azért kértem szót, mert arra jöttem vissza a terembe - mert egyéb elfoglaltságom miatt nem voltam itt -, amikor Lamperth Mónika Kaposvárt emlegette ismét. Nagyon furcsának tartom, képv…
T/8196 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elképedve hallottam ezt a vitát, különös tekintettel azt, amit a szocialista képviselőtársaim itt megengedtek maguknak, hiszen ha egy kicsit visszatekintenek - és itt a nyolc éveket emlegették -, úgy csináln…
T/7971 A Polgári Törvénykönyvről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Professzor Úr! 2010-ben Magyarország polgárai kinyilvánították, hogy alapvető változásokat akarnak az élet minden területén. A hivatalban lévő kormánynak nem módosításokra és nem kiigazításokra adtak felha…
T/8483 A postai szolgáltatásokról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én azért ülök itt, mert azt gondoltam, hogy a postai szolgáltatásokról beszélünk, hiszen az Országgyűlés elfogadott napirendje erről szól, ami meglátásom szerint a 8483. számot viseli. Nagyon jól tudom, hogy a Házsza…
T/7984 Az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország kormánya beterjesztette a T/7984. számú törvényjavaslatot az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről. A törvényjavaslat általános indokolása kimondja, hogy az amszterdami szerződ…
T/8137 Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezés módosításáról szóló T/8137. számú törvényjavaslathoz kettő darab módosító javaslat került benyújtásra. A…
T/8137 Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Csak egy rövid reagálásra. Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megnyugtatni a képviselőtársamat, hogy nem kell aggódnia, hiszen az özvegyi nyugdíjakkal kapcsolatban a kormány természetesen oda fog figyelni az özvegyeknek járó juttatásokra,…
T/8137 Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2012. szeptember 10-i ülésén megtárgyalta az egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugel…
T/8137 Egyes közjogi méltóságok halála esetén járó hozzátartozói nyugellátásokkal összefüggő törvényi rendelkezések módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnökre, valamint a kormány működésére és a miniszterelnökre vonatkozó legfontosabb, főképp közjogi jellegű szabályokat Magyarország Alaptörvénye tartalmazza. A köztársasági elnök, illetve a miniszte…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló képviselővel szemben az én olvasatomban a kormány által beterjesztett 2013-as költségvetés a következőről szól. Szól az országról, szól az emberekről, a családokról, a munkáról, a kisvállalkozások…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Csak nagyon röviden. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak a jogbiztonság az, ami megragadta a figyelmemet akkor, amikor Józsa képviselő úr azt mondta, hogy jogbiztonság, talán megkérdőjelezte vagy elutasította. Én azt gondolom, hogy a polgári kormány egy…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én visszakanyarodnék egy kicsit talán oda, amit Göndör István képviselőtársam mondott, és szeretném a tisztelt figyelmét arra ráirányítani, hogy talán tovább kellett volna olvasnia Rogán fr…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország Kormánya beterjesztette a J/6853. számú jelentését, valamint a H/6854. számú országgyűlési határozatát. Tisztelt Országgyűlés! Mint ahogyan az elhangzott, a 47 tagállam részv…
J/6853 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről H/6854 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcs
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Röviden szeretnék reagálni a korábban elhangzottakra, ugyanis azért tartom fontosnak, mert egy olyan mondat hangzott el itt az Országgyűlésben, hogy lesznek olyan emberek, akik majd haszonszerzés céljából fogják ez…
T/6585 A közadatok újrahasznosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlési Biztos Úr! Magyarország kormánya T/6585. szám alatt törvényjavaslatot nyújtott be a közadatok újrahasznosításáról. Tisztelt Országgyűlés! Ismét egy olyan törvényjavaslat van e…
T/6585 A közadatok újrahasznosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a felvetését, képviselő úr, mert így legalább tisztázni tudjuk, hogy tévedésen alapszik mindaz, amit elmondott. Hiszen a javaslat tárgyköre nem érinti az információszabadságot, mint ahogy ezt ön is tudja.…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam, Schiffer Képviselő Úr! Az öntől megszokott hangnemben kaptuk a felszólalását, és én úgy gondolom, hogy aki nem ismeri ezt a törvényt, illetőleg nem ismeri a szándékát a jogalkotónak, akkor l…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen nem azért kértem szót, hogy én most itt bárkit kioktassak, és különösen nem azért kértem szót, mint hogyha nem tudnám, hogy a jogalkotás, illetve a jogszabályi hierarchia körülbelül hogyan épül fel. Ugyanakkor…