568 felszólalás
V/9945 Megfelelően felkészült-e Magyarország az Európai Unióhoz történő csatlakozásra?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, a határtalan pesszimizmus óriási károkat okoz. Óriási lehetőségeket kaptunk azáltal, hogy az Európai Unió tagjai lettünk. A magyarság ősi álma valósult meg, gazdaságilag és egyéb szempontból pedig olyan lehetőségeket kaptunk, amely…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter és Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Simicskó István legutóbbi szavaihoz kapcsolódva azt kell mondanom, hogy Magyarország jobb helyzetbe fog kerülni, Magyarország védelme jobb helyzet…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Nyitray képviselő úr porhintésnek nevezte a négypárti megbeszélést, amit a tárca összehívott. Én úgy gondolom, hogy rendkívül fontosak ezek, még akkor is, ha tájékoztató jellegűek, és ilyen szempontból üdvözölni kell. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a…
T/9942 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Örömmel konstatálom, hogy megcsillant a remény Simicskó István felszólalásában, mert úgy gondolom, hogy feltételezzük egymásban a maximális jóindulatot, hogy a nemzet ügye, az ország védelmének ügye, a terrorizmus elleni küzdelem ügye - és folytatha…
J/1614 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. J/6787 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. H/10126 A magyar tudomány helyzetéről 1999-2000. szóló beszámoló elfogadásáról H/10127 A magyar tudomány helyzetéről 2001-2002. szóló beszámoló elfogadásáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vizi Elek Szilveszter Elnök úr! Kroó Norbert Főtitkár Úr, és többi kedves Akadémikus Vendégünk! Úgy gondolom, hogy nagyon impresszív volt elnök úrnak az expozéja, amelyben többek között idézte Romano Prodit, hogy mit viszünk a batyunkban a…
T/9966 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint a postáról szóló 2003. évi CI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elektronikus hírközlésről és a postáról szóló törvények megalkotásának egyik nagyon fontos célja volt, hogy az európai uniós normáknak megfelelő szabályozói környezet kialakításával a fenntartható növekedés ir…
T/9966 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint a postáról szóló 2003. évi CI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Nem előterjesztőként, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége frakciója nevében szeretném elmondani azt, hogy a frakció támogatja a törvényjavaslatot, és elfogadásra javasolja az Országgyűlésnek. Szeretnék valamit általánosságban megjegyezni. Már többször felmerült…
T/9966 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint a postáról szóló 2003. évi CI. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót. Úgy gondolom, a törvényjavaslat létét és magát a tartalmát illetően a Házban összhang van. Bizonyos fenntartásai vannak a Magyar Demokrata Fórumnak, amit természetesen tiszteletben tartok, bízom azonban abban, hogy mire a végszavazás eljön, akkor teljes mértékű tá…
A/10159 Hogy áll most az eMagyarország Pont program végrehajtás?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Több alkalommal is hallhattunk nyilatkozatokat arról, hogy bár a 2004. évi takarékossági intézkedések az önök tárcájánál is érvényesülnek, az IHM átfogó fejlesztési programjai tovább folytatódnak. Ezek közö…
A/10159 Hogy áll most az eMagyarország Pont program végrehajtás?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Érdekelne, mikorra várható az, hogy a program teljes mértékben teljesül, vagyis a tervnek megfelelően több száz vagy több ezer e-pont létesül. A másik ehhez kapcsolódó gondolat, hogy most, amikor a posta kivonul a kisebb tel…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Éppen ma van 25 esztendeje, hogy Bibó István, ez a hatalmas és szerény személyiség meghalt, idejekorán, 68 éves volt. 1911-ben született, édesapja könyvtárigazgató volt a szegedi egyetemen, különböző helyeken tanult, külföldön, Genfben is, állami ö…
T/9836 Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE, az informatikai és távközlési bizottság előadója: Köszönöm, elnök asszony. A többségi véleményt szeretném ismertetni. Az informatikai és távközlési bizottság megtárgyalta az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény módosításáról rendelkező T/9836. számú törvényjavaslatot, és…
T/9836 Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy tovább kellene táplálnunk azt a konszenzusos szellemiséget, amely az informatikai bizottságban él, ahol tényleg a célokra koncentrálva, szinte félretéve azt, hogy kormányoldalon vagy ellenzékben vagyunk, igyekszünk a témát s…
T/9836 Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Elnök Asszony! Emlékszik arra a bonmot-ra, hogy Margaret Thatchert nevezték az egyetlen férfinak a brit kormányban (Derültség.), tehát ha a britek elkövetnek ilyesmit, akkor kedves képviselőtársamtól is nézze el. Lezsák Sándor nagyon értékes felszólalására szeretnék reagáln…
V/9462 Értékteremtő nyugdíjasok - Értékvesztő kormányzat
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai politikai vitanap címének első felével szeretnék foglalkozni, az értékteremtő nyugdíjasokkal, mert bizony nagyon sokan vannak, nagyon sok értéket teremtettek, és nagyon sok értéket teremtenek ma is. Úgy gondolom, a legnagyobb érték a gyermek…
T/9127 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Gógl Árpád képviselő úrnak igaza van. Egyformán vélekedünk az úgynevezett salátatörvényről, azonban be kell látnunk azt, hogy bizonyos szükséghelyzetekben, amilyen most is kialakult, amikor takarékoskodnunk kell, igénybe kell ezt venni. Ne…
T/9127 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Farkas Imre képviselő úr magvas hozzászólásához szerettem volna csatlakozni. Ez egy régi szép, képviselőházi jegyzőkönyvi jelző, ez a magvas, Mikszáthnál is lehet olvasni. Tökéletesen egyetértek azzal, hogy rendkívül durva szabályozás az, amikor jövedelmi lépcső…
K/9470 Tisztességtelen árukapcsolás?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Az utóbbi időben elég sok beadvány érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz, amelyekben a fogyasztók azt kifogásolták, hogy csak úgy juthatnak internetes ADSL-hozzáféréshez, ha egyúttal vezetékes telefon-előfizetést is megrendelnek. A felhasználó ennek megfelelően köt egy előfizetés…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Honvédelmi Bizottság! A módosító indítványok közül több is azt célozza, hogy a professzionálisö kifejezés kikerüljön az anyagból, és én ezt támogatom, csak nem ilyen módon. Az SZDSZ 1993-tól meghirdette az önkéntes, hivatásos had…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Keleti képviselő úrnak a hozzászólásához annyiban szeretnék csatlakozni, hogy valóban a bizottság előtt lehetőségünk nyílik arra, hogy néhány dolgot rendezzünk. Itt említeném meg, hogy a bizottsági ajánlás 1. pontjában Karsai Péter és Csampa Zsolt képvis…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Simicskó István kollégám felszólalása közben jutott eszembe, hogy a Keleti elnök úr felszólalásában szereplő probléma bizony igen komoly, ez pedig a tartalékosok helyzete és a tartalékosok valamiféle öntudatos egységbe szervezése. Ez sok tekintetben választ tud…
H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Simicskó kollégám felszólalása kapcsán jutott eszembe a legendás De Gaulle tábornoknak egy megjegyzése, aki azt mondta, hogy Brigitte Bardot többet ér, mint két hadosztály Franciaország védelmét presztízsként illetően. Azért jutott ez eszembe, mert a biz…
H/8673 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE, a honvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága megtárgyalta a H/8673. számú és a H/8674. számú országgyűlési határozati javaslatokat, és mindkét határozati javaslatot 11 szavazattal, 7 ellenében általános vitára alkalmasnak minősítette. Elsőként…
H/8673 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Számomra nem kétséges, hogy a Magyar Honvédség 61/2000-es országgyűlési határozat alapján beindított átalakítása csak részeredményeket hozott, amelyek sem az ország véd…
H/8673 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Karsai úr azt mondta, hogy pénzügyi okból is korainak tartja a sorkatonai szolgálat megszüntetését. Kérem, hogy vegye figyelembe, hogy a társadalom mennyi pénzt költ arra, hogy kevesebb legyen a honvédelmi költségvetés. A másik: Birkás Tivadar képviselőtársam j…
H/8673 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Kedves Elnök Úr! Kedves Pósán László! A csacsiság képviselőjeként hadd mondjam el, hogy a számokkal azért tisztában kellene lenni, és Juhos Katalin képviselő asszonynak is ezt mondom. Több mint 500 ezer fiatalt lehetne behívni, 18-tól 31 éves korig tart a sortkötelezettség igénybe…
H/8673 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról H/8674 A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Kedves Pósán László Képviselő Úr! Azért említettem a személyes körülményeimet, mert a képviselő asszony is a személyes körülményeit mondta. Egyébként változatlanul nem reagált arra, hogy csupán 3 százaléknak adatik meg az, amit ön általánossá kíván tenni. Egysz…
A/9023 Meddig akarják sarcolni a szerzői jogok kezelői a számítógép használókat?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Elképesztőnek tartom informatikusként és villamosmérnökként azt, hogy tovább kívánják sarcolni a számítógép-használókat, nem a szerzők, nem a szerzői jogok eredeti tulajdonosai, hanem a jogkezelő szervezetek. Tehát a reproduk…
A/9023 Meddig akarják sarcolni a szerzői jogok kezelői a számítógép használókat?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Sajnos, az a helyzet, hogy ez az intézkedés elsősorban a szerzőket érinti, mert ha a szerző elkezd írni, és ki akarja nyomtatni a saját munkáját, akkor neki is kell plusz külön reprográfiai díjat fizetni azért, hogy kinyomtatja. Hány értel…
H/6195 A 2003-2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igazi nagyívű határozati javaslatot tartunk a kezünkben. Nagyívű egyrészt olyan szempontból, hogy nemcsak az országon keresztül, országon belül ível át, hanem gyakorlatilag egész Európán ível át, bekapcsol bennünket Európába. Nagyívű olyan sze…