1 348 felszólalás
T/5002 A közszolgálati tisztviselőkről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A 37. ajánlási számnál maradnék én is, amiről már beszélt Szilágyi képviselőtársam. Eleve a méltatlanság jogcímével komoly problémák vannak, hiszen sehol nincsen körülírva a törvényben, hogy pontosa…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én először az 1. és 3. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Az 1. ajánlási számon Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd képviselők javasolják azt, hogy a preambulumba kerüljön bele az a fordulat, a Magyarország első, jogállami követelményei szerint…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Folytatva azzal a ponttal, amit Gaudi-Nagy Tamás említett, tényleg van valami bája annak, hogy miközben paragrafusokon keresztül ez a törvényjavaslat az igazságtételről szól, és egyébként nekünk is van arra vonatkozó módosító java…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Ezt megspóroltam volna... Szóval, az a helyzet, Ipkovich képviselőtársam, hogy miközben nekünk számtalan kifogásunk van ezzel a törvényjavaslattal, többek között azokkal a kitételekkel, amik önökre vonatkoznak. Azt a szöveget, hogy megbékélésre van szükség…
T/5001 Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először így találomra, mondjuk, a 3. ajánlási pontot választanám ki, ahol Román képviselőtársunk a taxiszolgáltatás újraszabályozásával örvendeztetett meg. Az a címe ennek a törvényjavaslatnak, hogy egyes törvények alaptörv…
T/5001 Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Remélem, hogy azért a fideszes képviselők fognak tapsolni. A 37. és a 47. ajánlási számokhoz szólnék hozzá, tudniillik, Román Sándor, aki nem Sándor, hanem István, a tevékenységét tovább folytatta, tehát nem elégedett meg a taxi-személyszállítással, hanem…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak szeretném jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy miközben az LMP vezérszónoka a vezérszónoklatát mondta, a házelnök álláspontom szerint megengedhetetlen módon, tartalmilag beavatkozott a vezérszónoklatba, megakasztotta azt. Erre nincsen házszabál…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy Balla György nem ügyrendi kérdésben kért szót, átment egy politikai vádaskodásba. (Kontur Pál: Te se!) Az LMP vezérszónoka végighallgatta a vitát, sem Kósa Lajos, sem Gulyás Gergely nem tartózkodik a teremben, ők viszik a választ…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy ponton kénytelen vagyok vitatkozni Molnár képviselőtársammal, tudniillik ön téved. Ön azt állítja, hogy abban valósult meg a nemzeti együttműködés a választójogi törvény kapcsán, hogy két párt is egyetért, a Fidesz és a…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én valóban nagyon tisztelem Salamon elnök úrnak a munkáját és az erőfeszítéseit, azt el kell ismerni, hogy a bizottságban és általában a különböző bizottságokban Salamon László valóban veszi a fáradságot arra, hogy érveljen akkor is, amikor nem é…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, Csenger-Zalán képviselőtársam emlegette a Jobbiknak azt a javaslatát, amit most Novák Előd is felemlített, hogy alsófokú végzettséghez kötnék a választójogot. Na, például ez egy olyan javaslat, amivel mi messzemenően nem értünk egyet,…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is Gruber Attilának szeretném jelezni, hogy lehet, hogy ő SMS-t kap a jobbikosoktól, én például e-mail listán vagyok fenn, és a jobbikosoktól szoktam kapni üzeneteket, csak hogy ez mennyiben más, mint például a Kubatov-lista: mert lehet,…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Sajnálom, hogy Balla György eltávozott, ezzel vélhetőleg a lázálmai is eltávoztak. Ő a II. kerületi választást emlegette. A jegyzőkönyv számára szeretném rögzíteni, hogy a második fordulóban például az LMP nem lépett vissza senki javára, úgyhogy vélhető…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Tisztelt Országgyűlés! Kósa Lajos más tekintetben is súlyosan csúsztatott. Az, amit itt levágott azzal kapcsolatban, hogy miért kellett nekik egy új választójogi törvénytervezet a Navracsics-Répássy-féle tervezethez képest, hogy úgy mondjam, meglehetősen ingatag logikai lá…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Alelnök Úr! Elöljáróban csak annyi észrevételem lenne, hogy legközelebb kérje meg Babák képviselő urat, hogy jelölje meg azt a paragrafust, amiről éppen beszél. (Taps az ellenzéki padsorokban.- Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük Babák Mihály: ... a szólásszab…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kezd azért kibontakozni a vitában, hogy a Fidesz részéről két elv konkurál, a kormányozhatóság és az arányosság. Balczó Zoltánt idézve az arányosság egyet jelent a demokratikus elv érvényesítésével. Én azt gondolom, hogy lehet egy…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A temetetlen múlt mérgezi a jelent és akadálya a jövőnek. A békés átmenetnek ára van, erre évtizedekkel később kellett, illetve kell rádöbbennünk, évtizedekkel később kell megfizetni a békés át…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Selmeczi képviselő asszonynak szeretnék csak röviden válaszolni: igaza van abban, és úgy emlékszem, hogy én magam is azt mondtam, hogy nem lehet összemosni azokat, akik alávetettjei voltak a diktatúrának, azokat, akik láncs…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Michl képviselő úrnak tulajdonképpen teljesen igaza van, valóban, sokkal jobb lenne, hogyha ennek a törvénynek a tárgyalására tévéközvetítés során, délelőtt kerülne sor. Pontosan ezért említettem azt, hogy éppen az a felelőtlenség…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én igazából arra szeretnék kérni egy megerősítést vagy cáfolatot az államtitkár úrtól, hogy a javaslat 36. § (1) bekezdésében a nemzetbiztonsági érdeket úgy írják át, hogy Magyarország függetlenségének biztosítása és törvén…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én meglehetős csalódottsággal láttam, államtitkár úr, hogy önök tovább szűkítik a gyülekezési jogot itt a rendzavarásnak a megváltoztatni kívánt tényállásával, ahhoz képest, amit egyébként a Gyurcsány-kormány már megtett. Ö…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Először lenne egy nagyon praktikus kérdésem. Mi a tervük? Ha létrehozzák ezt a NIBEK-et, akkor a meglévő szolgálatokon belül az elemző tevékenység fennmarad-e? Ha nem, akkor ez jelenti-e azt, hogy a költségvetésen bel…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ott folytatni, ahol Jávor képviselőtársam abbahagyta. Az információszabadság, az információs jogok kezdetei visszanyúlnak a rendszerváltás előtti évekhez, és 1988-ban jelent meg az a tanulmány, ami Magyarországon az info…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Szeretném folytatni Vágó Gábor gondolatait. Tudniillik egyre erősebb a gyanúm, hogy ezt a rendelkezést önök, a rendzavarás tényállásának kiegészítését önök azért is kívánják bevezetni, hogy ellenzéki tüntetéseket feloszlathassanak. Áprilisban, amikor az önök oktrojálta alk…
T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm. Gondolom, Kovács polgármester úr hasonló pontossággal fog majd tájékozódni a NIBEK-ből is, gondolom, ezért hozzák majd létre. Valóban, a fideszes képviselők nem nagyon gyarapították itt a törvényről alkotott tudásunkat a megelőző három-négy órában (Közbeszólás a…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Helyben vagyunk, Michl úr, a kulcsszót kimondta: az elszámoltatás. Államtitkár asszony, ne csodálkozzon, hogy alapvetően nem a törvényjavaslattal vitatkozunk. A törvényjavaslattal viszonylag nehéz vitatkozni, ez a törvényjavaslat…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr és elnézést kérek. Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt én a jelen lévő kormánypárti képviselőknek egyetlenegy kérdést szeretnék csak feltenni: emlékeznek-e arra, hogyan lett Meggyes Tamásból egyéni választókerületi képviselőjelölt a 2010-es országgyűl…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés és Kormánymegbízott Asszony! Akkor beszéljünk arról, amiről kell, a törvényjavaslat 11. § (2) bekezdéséről, ami a következőképpen szól: "Az egyéb megyei intézmények működtetését, irányítását, valamint az átvett intézményekkel és az…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Azért eléggé mulatságos, hogy ön engem vádol azzal, hogy én megfélemlítem önöket. Egyelőre önök félemlítenek meg embereket szerte az országban (Lukács Zoltán: Úgy van!), a Fidesz-KDNP-vezetésű városokban önök félemlí…
T/5070 Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm. Szeretnék élni az államtitkár asszony felajánlásával, és remélem, hogy akkor magyarázatot fog adni a kérdéseimre, illetve Mátrai képviselőtársnőmet szeretném megszólítani. A következő a helyzet. Én elolvastam ezt a (3) és (4) bekezdést. Még egyszer, amit ön idéz,…