369 felszólalás
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Képviselő Asszony! Ön nagyon jól tudja, hogy egy piacgazdaságban létrejönnek és megszűnnek munkahelyek. Több mint 400 ezer munkahely jött létre (Bernáth Ildikó: Hol a másik 400 ezer?) 2002 és 2006 között, és sokkal kevesebb szűnt meg ettől, emiatt bővült a foglalkoztatás Magyaror…
A/6449 Titkok és árnyékok
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány hete kiderült a rendszerváltás óta eltelt időszak talán legdurvább botránya, az, hogy egy illegális, árnyék-titkosszolgálat a Fidesszel összefonódva magán-, üzleti és állami titkok között kutakodott részben fideszes politikusok felkérésére, vélhetőe…
A/6449 Titkok és árnyékok
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, államtitkár úr. Hát akkor államtitkár úr válasza egy mondatban összefoglalható: a Fidesz hazudott. Azt állították, hogy a képviselőiket lehallgatták, ez nem igaz, tényekkel cáfolva van. A mai Népszavában le van írva egyébként, amiről Répássy kolléga…
Ü/6407 Az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 12/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő. A "Tibet ügyében" című H/5677. szám alatt benyújtott képviselői önálló indítványt a benyújtás formai kellékei alapján a Házszabály 87. §-a szerinti országgyűlési határozati javaslatnak, tartalma alapján viszont a Házs…
T/5656 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az első vitaszakaszban a közbeszerzési alapeljárást érintő módosító javaslatok megvitatására kerül sor az ajánlás 1-102. pontjai szerint. Ugyancsak ebbe a vitaszakaszba tartoznak az összefüggésekre figyelemmel a 112., 122., 123., 141., 143., 144., 149., 150…
H/6027 Az adatvédelmi biztos megválasztásáról (dr. Jóri András)
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Szavazni csak a hivatalos szavazólapokkal lehet. Érvényes szavazatnak csak az minősül, amit a szavazólapon szereplő jelöltre adtak le a neve melletti igen vagy nem négyzetben elhelyezett két egymást metsző vonallal. Érvénytelen az a szavazat, amit nem a hiv…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az ENSZ szervei közül a gyermekekkel és a gyermekszegénységgel foglalkozó egyik szervezet 1954 óta szeptember 20-án emlékezik meg a gyermekszegénység elleni küzdelemről. Éppen ezért gondoltuk, hogy a mai napon érdemes szólni erről a tiszte…
I/5668 Csecsemőkori egészség megalapozása felnőtt korra
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszter úr válasza, azt gondolom, nemcsak számunkra, hanem valóban 10 millió magyar állampolgár számára lehet megnyugtató. Azonban e helyről is fel kell hívnunk mindenkinek a figyelmét, hogy csak legális keresked…
Az ülés napirendjének megállapítása
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság a T/5951/1. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a sürgősségről történő…
Az ülés napirendjének megállapítása
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság H/4553/3. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az önkéntes tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a rész…
I/5669 Szakmunkás ösztöndíj hiányszakmákban
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Sokan, sokszor beszéltek már a munka és a munkások becsületének visszaállításáról, de konkrét tettekre van szükség, mert valóban a munka az, ami előbbre visz valamennyiünket, a családjainkat és az országot is. Éppen ezért konkrét tettekre, in…
T/5587 Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok során nem döntünk az ajánlás 7. pontjáról, mert azt benyújtói visszavonták. Az előterjesztő előzetesen, írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/5587/49. számú ajánlás 2., 8., 9.…
T/5728 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezetre tett elnöki javaslat a következő. Az első szakaszban az 1. és 2. pontok, az 5-12. pontok, valamint a 14-17. pontok vitájára kerül sor, amelyek egyes törvények módosításait kezdeményezik. Külön vitaszakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés a…
T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezetre tett elnöki javaslat a következő. Az első szakaszban a normaszöveg módosítását kezdeményező 1-67. pontok vitájára kerül sor. Ugyanebben a vitaszakaszban szerepel az összefüggésekre figyelemmel a 70. pont is. A második vitaszakaszban pedig…
T/5451 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezetre tett elnöki javaslat a következő. Az első szakaszban az egyes reklámszabályok módosítása és a kapcsolódó javaslatok vitája következik az ajánlás 1-40. pontjai szerint, valamint a 43. és 66. pontok alapján. A második vitaszakaszban pedig a…
T/5449 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezetre tett elnöki javaslat a következő. Az első szakaszban a fogyasztóvédelmi törvény módosítását és ennek más törvényekben történő átvezetését kezdeményező ajánláspontok vitájára kerül sor az ajánlás 1-54. pontjai, továbbá az 57., 59., 60., 62.…
J/5016 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5634 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Köszönjük szépen a tájékoztatóikat, amiket előzetesen is megküldtek számunkra. Én most az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelentéséről kell h…
J/5015 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5633 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság április 29-én tartott ülésén 16 igen, nulla nem és 12 tartózkodó szavazattal ajánlotta az Országgyűlésnek a jelentést elfogadásra. Dr. Kállai Ernő, a nemzet…
T/4669 A földgázellátásról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezet ismertetése előtt felhívom figyelmüket, hogy az ajánlás 20., 28., 29., 50., 70., 83., 88., 89. és 116. pontjait előterjesztői visszavonták, így ezekre nem nyílik meg a részletes vita. A vita javasolt szerkezete erre figyelemmel a következő.…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
TÖRÖK ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Miniszter és Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! - itt a Házban és természetesen a képernyők előtt vagy a rádiókészülékeknél. "Munka - tudás - tulajdon" és párbeszéd…
Napirend előtti felszólalások
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Út a munkához, hogy jobban megérje dolgozni - szól napirend előtti felszólalásom címe, mert valóban Magyarországon ma talán sok esetben jobban megéri segélyen otthon maradni, mintsem dolgozni, vagy…
T/5228 Az egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló, szolidaritási elvű egészségbiztosítás visszaállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy március 26-ai ülésén az egészségügyi bizottság Orbán Viktor és képviselőtársai az egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló, szolidaritáselvű egészségbiztosítás visszaállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló T/5228.…
I/4869 Megelőzhető-e a családok indokolatlan eladósodása?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! (Az elnök csenget.) Sok család ma valóban nehéz körülmények között él, de nagyon sokan viszont nem megfelelő gazdálkodásukból adódóan kerülnek rossz anyagi helyzetbe. Indokolatlan, sokszor nem is átgondolt hitelfelvételek, a reklámok hatására is…
I/4869 Megelőzhető-e a családok indokolatlan eladósodása?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Valóban, nem az adósságba került családokon kell elsősorban segíteni - rajtuk is kell -, hanem azt kell megakadályozni, hogy eladósodhassanak ezek a családok. Ezek egy jelentős része sok esetben már segélyezett, tehát már segélyből…
J/4084 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről H/5004 A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A hatpárti konszenzussal létrehozott nemzeti stratégia rövid, közép- és hosszú távon is célkitűzéseket fogalmaz meg, valamint a hozzájuk rendelt tevékenységek szinte valamennyi területen fontos és meghatár…
J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Reagálni kívánnék képviselőtársam mondataira, illetve azt gondolom, hogy úgy látszik, ebben nincs nagy vita köztünk, esetleg hangsúlyeltolódások lehetnek. Valóban több forrásra van szükség, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság és általában a fogyasztóvédelem…
Bejelentések
TÖRÖK ZSOLT jegyző: "Átirat dr. Szili Katalin elnök asszony részére, Országgyűlés, Budapest. Tisztelt Elnök Asszony! Tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 46. § (2) bekezdése…
Bejelentések
TÖRÖK ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kelemen András képviselő úr, Fidesz. Tisztelt Országgyűlés! A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezető-helyettesek: Szabó Zoltán úr, MSZP; Karsai Péter, MDF; Sán…
I/4868 Mikor bővíthető az ingyenes gyermekétkeztetésben részesülők köre?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányzat, a szociális tárca eddig is sokat tett a rászoruló családok megsegítéséért. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult családok gyermekei ingyenesen étkezhetnek a bölcsődékben, óvod…
I/4868 Mikor bővíthető az ingyenes gyermekétkeztetésben részesülők köre?
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár úr, köszönöm a válaszát. Azt gondolom, jogos elvárás a társadalom többsége részéről, hogy a gyermekek szegénysége ellen célzott módon nyújtsunk segítséget, mégpedig úgy, hogy valóban a gyermekekhez jutó támogatási formákat részesítsük előnyb…