217 felszólalás
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Az előző kétpercesben a kormány jövőképénél hagytam abba. Ahogy figyeljük ennek a földtörvénynek az alakulását, akkor ebből kibontakozik, de csak nagyon lassan a kormány jövőképe, ami kérdés, hogy jövőképnek lehet-e egyáltalán nevezni, de látszik, hogy nyitja a terepet a nagyobb…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Az üzemszabályozási törvény elmaradására kapcsolódnék az előttem szóló képviselőtársamhoz. Éppen ez a baj: a kormány számos ígéretet tett arra még az őszi földtörvényi vita során, hogy ezen a tavaszon egyszerre fogjuk látni és tárgyalni a földtörvényt, az üzemszabályozási törvén…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Egy kicsit nézzük magunkat kívülről, én azt hiszem, hogy a parlamenti vita paródiája az, ami most itt zajlik. Reagálunk egymásra, arra, aki mondjuk, 6-8-10 felszólalással előtte volt - de mindegy, ebbe a helyzetbe a kormány sodort bennünket úgy mint Országgyűlést. Én az üzemszab…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Én a helyi földbizottságokról szeretném mondani, talán még előttem szóló valamelyik képviselőtársam felvetésére, hogy sehol nincs az leírva, keresem egyre, hogy vétójoga mitől volna a helyi földbizottságoknak. Ugyanis, hogyha valamit állít a kormány ké…
T/7979 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Győrffy képviselőtársam beszélt arról, hogy ez a törvény helyesen, a térmértékeket felszabadítja, és ezzel - nem pontosan tudom idézni természetesen - utat nyit arra, hogy a családi gazdaságok erősödjenek, bővüljenek. A szándék felől nem kételkedem, de…
Napirend előtti felszólalások
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés, Államtitkár Úr! De különösen tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Elsősorban önökhöz, mint autonóm döntési joggal bíró honatyákhoz szólok, történelmi felelősségükre híva fel figyelmüket. Teszem ezt azért, mert a kormány oly mé…
H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Ángyán képviselőtársam sok mindent elmondott arról, amit én magam is szeretnék ezekről a pontokról elmondani ebben a szakaszban, amit tárgyalunk. Megdöbbentő volt a bizottsági ülésen az a vita, ami keletkezett az ellenzék és a kormánypárti képviselőtár…
H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Nagyon nagy érdeklődéssel hallgattam Kővári képviselőtársam beszámolóját és véleményét ezekről az ajánlási pontokról. Az érdeklődésemnek az volt az oka, hogy megtudjam a fenntartható fejlődés bizottságának álláspontját ilyen fontos kérdésről. Viszont a…
H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Gyakran felteszik a kérdést politológuskörökben, hogy vajon a jelenlegi Fidesz-KDNP-kormány a rendszerváltás utáni korszak utolsó kormánya lesz vagy a XXI. századi új szelek első kormánya. Ha levetítjük ezt a kérdésfeltevést erre…
H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az ajánlás 1. és 2. pontjához szeretnék szólni, továbbra is az elnevezés körüli vitához. Szeretném megköszönni Kővári János kormánypárti képviselőtársamnak azt, hogy érdemi vitát tudunk folytatni a kérdésről. Azért nem említem Ángyán József képviselőtá…
T/10899 A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. (Babák Mihály: Nem minket támogattak Amerikából. - Dr. Schiffer András: Minket sem.) Engem is Schiffer képviselőtársam felszólalása késztetett arra, hogy nyomjak egy kétpercest. Hát, képviselőtársam nagy vehemenciával adta tanúbizonyságát annak, hogy o…
H/10900 Az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót, és köszönöm Patay képviselőtársamnak is, hogy kérte, magamnak is első pontnak van felírva, én is szerettem volna kérni, hogy lehessen beadni még módosítót. Annak ellenére, ahogy Obreczán képviselőtársam beszámolt róla, a bizottságban egyhangúlag támoga…
A/11009 Már törvénysértő erőszaktól sem riadnak vissza a kormány és vazallusai, hogy a kisemmizett gazdákat legyőzzék?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elfogadom.
A/11009 Már törvénysértő erőszaktól sem riadnak vissza a kormány és vazallusai, hogy a kisemmizett gazdákat legyőzzék?
VARGA GÉZA (Jobbik): Államtitkár úr, meg fogjuk fogadni a sokadszor elmondott tanácsát, és bírósághoz fogunk fordulni. A mai napon fogunk feljelentést tenni az NFA birtokháborítása ügyében. Ugyanis az NFA semmilyen határozattal nem rendelkezett. Ha törvények betartásáról beszél, akkor arra kínosan k…
Napirend előtti felszólalások
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőinek nyilatkozataiból tudjuk, hogy a 2017-ig lejáró szerződések okán további 200 ezer hektár, állami tulajdonban lévő termőföld pályázat útján történő haszonbérbe adá…
I/10707 Miért tűri a kormány az új földforgalmi törvény lebegtetése miatt terjedő visszaéléseket?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! (Zaj. - Az elnök csenget.) Szakmai körökben folyik a találgatás arról, hogy vajon milyen érdekcsoportoknak kedvez a földforgalmi törvény több mint egy éve tartó lebegtetése. Talán azért toporog a kormány,…
I/10707 Miért tűri a kormány az új földforgalmi törvény lebegtetése miatt terjedő visszaéléseket?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Nem, a választ nem tudom elfogadni, mert több ponton is eltért a valóságtól. Államtitkár úr, a földforgalmi törvény az elmúlt három évben, a parlament elmúlt három éve alatt az egyetlen olyan törvény, aminél az általános vita és a részletes vita között…
T/10685 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: (Hangosítási hiba.) Valóban, valamennyi ellenzéki képviselő... (Gőgös Zoltán: Géza, nincs hang! Nem halljuk!)
T/10685 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót. A képviselőtársam felszólalása késztetett természetesen arra, hogy reagáljak, a megszólítás okán is. Azt az érvelést a bizottságban is már kisebbségben támadtuk, nem fogadtuk el, hogy arra hivatkoznak az előterjesztők, hogy Fejér megyei gazdák megkeresték őket.…
T/10685 A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Valóban, a törvény csak azért érdemel ennyi szót, mert mindenképpen kilóg a normális törvénykezés menetrendjéből. Képviselő úr kijavított engem, hogy a számokat jól idézzem. Én azt mondtam, hogy a szavazáson megjelent tizenegynéhány-ezer gazda, a reménybeli négyszázezerrel szemb…
T/10518 Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Valóban, ahogyan Ékes képviselőtársunk mint előterjesztő említette, egy rövid törvénymódosítás van előttünk. Valóban, ha abból a szempontból nézzük, hogy nem sok mozgásterünk van, hiszen a Bizottság, ha még nem is utasította el, de azért a kormány bizo…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy különleges országgyűlési határozat fekszik előttünk, abban az értelemben, ahogy elnök úrtól is hallottuk, hogy valamennyi parlamenti párt képviselője az előterjesztők között szerepel, sőt a függetle…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen. Csak Ékes képviselőtársamnak erre az utolsó megjegyzésére, hogy hát a természet köszöni szépen, jól van az ember nélkül is. Hát ebben egyetértünk. Csakhogy jött az ember, és mindent megtesz annak érdekében, hogy pusztítsa a természetet. Hát ezért van szükség ker…
H/9064 A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról
VARGA GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az öröm és az aggodalom érzése keveredik bennem ennek az országgyűlési határozatnak a tárgyalása kapcsán. Az öröm egyértelmű, amit több előttem szóló már kifej…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
VARGA GÉZA, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság, ahogy Győrffy képviselőtársam is mondta, 6 nem szavazattal bocsátotta általános vitára. Ez a 6 nem szavazat jelentette a kisebbségi vél…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Először is ahhoz szeretnék csatlakozni, amit miniszter úr ékesszólóan ecsetelt, hogy miért fontos, hogy ez a földet és a mezőgazdasági termelést szabályozó törvény kétharmados legyen, megteremtve ezzel a biztonságát a termelési feltételeknek. Említette…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
VARGA GÉZA (Jobbik): Képviselőtársam, igen, én is úgy gondolom, hogy ma nem a földforgalmi törvényt tárgyaljuk. Néztem az időt, a miniszter úr expozéjának az időbeosztását is, és semmivel többet nem beszéltem a földforgalmi törvényről az én felszólalásom alatt, mint miniszter úr az expozéjában. Tehá…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Alelnök úr! Amit az Európai Unióról mondott, és azokról a kötetekről, hogy az Európai Bíróság határozatait áttanulmányozták, azt kellene figyelembe venni, ha a magyar földet igazán szeretnék megvédeni, hogy Európa mozgásban van. Európa nem ugy…
T/9240 Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Magyar Zoltán képviselőtársam elmondta, hogy melyik módosító javaslatokat adtuk be, amelyeket nem fogadott el a bizottság. Én általánosságban, így valamennyire érvényesen tudnám elmondani, hogy egy olyan salátatörvény áll előttünk, amelyik, azt hiszem,…
T/9238 A hegyközségekről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. A vita eddigi szakaszában az világos számomra, hogy a kormányzat ezt az úthengert nem hajlandó megállítani, ezt az úthengert, amelyik ezt a hegyközségi törvényt próbálja elfogadtatni. De azért kellene megállítani mégis, mert illegitim, és az illegitimi…