217 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Mindannyian hallhattuk az elmúlt hét egyik vezető hírét, amely szerint kitárcsázásra került 160 hektár GMO-val szennyezett kukorica Dél-Baranyában. Ez az egyetlen eset már önmagában is felháborító volna, de tudju…
T/3585 Az alapvető jogok biztosáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Frakciótársaim és más képviselőtársak megfelelően értékelték és elemezték azt, hogy miért nem elfogadható számunkra ez a törvényjavaslat. Én magam is több módosítót benyújtottam, és ezeknek a részleteire a részletes vitában t…
H/3247 A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság felállításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném előrebocsátani, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom is nagy örömmel támogatja ennek a bizottságnak a létrejöttét. Cukorgyáraink privatizációjának a történetét nagyon pontosan ismertették az előterjesztők és államtitk…
Napirend előtti felszólalások
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A felszólalásom címét nem ismétlem meg. A Jobbik Magyarországért Mozgalom mezőgazdasági kabinetje az elmúlt hét péntekén közleményben hívta fel a kormány figyelmét a sok helyen százszázalékos fagykárt szenvedett gazdák gyors megs…
T/2940 Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem szakterületem a gazdaság és az államadósság sem, de azt hiszem, most a süketek párbeszéde azért zajlik itt a Házban, mert a fenntarthatóság kérdését nem vesszük bele a képbe. Azt hiszem, ha mind…
T/2940 Az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos törvénymódosításokról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Fideszes képviselőtársaim részéről az alkotmány merült fel, minthogy milyen nagyszerű, hogy az alkotmányba betettük azt a limitet, hogy amíg nem kerül 50 százalék alá az államadósság, addig csak olyan költségvetést adunk be... Annak a vitának a…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 12., 29., 38., 58. és 59. javaslatokhoz szeretnék hozzászólni. Így a részletes vita vége felé szeretnék néhány olyan új szempontot behozni bár már tárgyalt témákhoz, ami még nem hangzott el. Persze ez nem könnyű feladat. Három téma köré csoportosítan…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Számos gondosan megírt és szépen felolvasott zsigerbeszédet hallottunk a kormánypárt soraiból, amely valamennyi, kivétel nélkül méltatja az előttünk fekvő alaptörvény-javaslatot. De vajon valóban ilyen k…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Pelczné dr. Gáll Ildikó felszólalása késztetett arra, hogy megnyomjam a gombot. Be kellene látni, úgy nem tudunk méltó vitát folytatni az alaptörvényről, ha önök felolvasott panelekkel válaszolnak azokra, amikről mi beszélünk. Ez nem vita! Ez a felolva…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! A tárgyalt alaptörvény-javaslat áttanulmányozása után az első érzésem az volt, hogy ez egy, a sok támogatható óhaj mellett egy "merjünk kicsik lenni" után szabadon "merjünk szűk látókörűek lenni" típusú…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Az késztetett a kétperces kérésére, hogy képviselőtársam, az uniós tagságunkról szóló dicshimnuszok egyszerűen nem fedik a valóságot. Nem fedi a valóságot az, hogy a csatlakozásunk gazdasági mérlege pozitív volna. Persze, ha azt vesszük, hogy az éves b…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő úr, túlértékeli ezeket a számokat. Ön is említette most, ebben a kétpercesében, hogy ha a számokat egymás mellé tesszük - így szólt. Én pedig arról beszéltem, hogy nemcsak a számokat kellene egymás mellé tenni, hanem az egyéb ha…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót. Mai vitánk végéhez közeledve kértem szót. Azzal a figyelemmel kísértem végig a mai vitánkat, hogy vajon milyen jövőkép formálódik ki, alakul ki a kormánypártok padsoraiból; voltak kellemes élményeim, ezek az élmények azonban vegyesek voltak. Nem volt összhang a…
T/2491 A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársak! Az államtitkár úr után szabadon: a szándék nemes, az irány jó, mi is így gondoljuk, és meg is fogjuk szavazni az előttünk lévő módosítást. A többi más fideszes kormánypárti javaslatokhoz hasonlóan azonban ez a javaslat megint…
T/2451 Egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót. Azt hiszem, hogy a vita utolsó néhány hozzászólása túlságosan vagy-vagy irányba ment el. Azt hiszem, hogy itt egy differenciált megközelítésre van szükség, és ezeket a szempontokat össze kell hangolni. Itt a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételéről folyik a vita,…
T/2451 Egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggő módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Örülök annak, ha egyetértés van a kormánypárti és az ellenzéki, vagyis a mi javaslataink között, de ezt a sürgősséget, ezt a kapkodást akkor sem értem. Lehet most arra hivatkozni, hogy itt van a nyakunkon a tavasz, jönnek a tavaszi áradás…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Én nem térnék ki részletesen Mihalovics képviselőtársam felszólalására, amelyikben elemezte az egyik módosítómat a 11 közül, így választ kaptam arra, hogy ez miért került elutasításra. Ugyanakkor javaslom, hogy a magyar roncstársadalomnak azokat a tagj…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Nagyon köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az én felszólalásom után szinte valamennyi kormánypárti képviselő hangsúlyozta a fenntarthatóságot, a föld védelmét, a GMO-kérdést és hasonlókat. Volna egy kérdésem ez alatt a tíz másodperc alatt Salamon László képviselő úrhoz, hog…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem tudom magamban tartani azt az emelkedett érzést, amit ma itt érzek a Ház falai között, miközben az alkotmányról cserélünk eszmét - ez már minden előttem felszólaló szavaiból tükröződött, a napirend előtti…
I/2286 Miért hagyja a kormány, hogy a "wirtchaft" tovább folytatódjon az állami és más földek értékesítése körül?
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan már egy évtizede, hogy Orbán miniszterelnök úr kijelentette: véget vetünk az osztrák vircsaftnak a törvénytelen földvásárlások körül. Akkor ez nem sikerült, most azonban az 53 százalékos fülkeforradalom utá…
I/2286 Miért hagyja a kormány, hogy a "wirtchaft" tovább folytatódjon az állami és más földek értékesítése körül?
VARGA GÉZA (Jobbik): Nem, a választ sajnos nem tudom elfogadni. Államtitkár úr egy iskolapéldáját adta annak, hogy hogyan tudunk elbeszélni egymás mellett. Én egy konkrét esetről beszéltem. A konkrét eset körülményeihez kaptam ugyan néhány dátumot, de ezek nem azonosak azokkal a dokumentumokkal, ame…
T/1941 Az energetikai tárgyú törvények módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Az én szűkebb szakterületem a vidékfejlesztés, beleértve a mezőgazdaságot, és én ebből a szempontból futottam át a törvényt a rendelkezésre álló, nagyon rövid idő alatt. A vidékfejlesztés eleve a kisléptékűségről szól. Miközben k…
T/2040 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik frakciócsoportja is támogatja a Házszabálytól való eltérést, tekintettel arra, hogy valóban nagyon sürgős és hosszú ideje tartó anomáliák megoldására tesz javaslatot ez a módosító. Ugyanakkor benyújtottunk hozzá négy további módosító ind…
K/2029 Mit kíván tenni a kormány az áram- és gázszolgáltatók gazdákat sújtó diktátum szerű szerződési gyakorlata ellen?
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az egész országban elterjedt - ugyan nem egységesen - az a gyakorlat, amely szerint az áram- és gázszolgáltatók olyan szerződés megkötésére kényszerítik a gazdálkodókat, amelyik a csak szezonálisan jelentkező fogy…
T/2040 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértünk az előterjesztőnek azzal a véleményével, hogy sürgősen cselekednünk kell azért, hogy a különadót ne tudják áthárítani a multinacionális cégek a gazdálkodókra, a beszállítókra, de azért ez nem homályosíthatja el…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én a 1498/332. módosítónkhoz szeretnék hozzászólni. Ezt csak azért mondom, hogy megnevezzem, a részletes vitában mihez szeretnék hozzászólni. Nyilván, ahogy képviselőtársaim is, bizonyos eltéréseket én is megengedek magamnak. Úgy gondolom…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, ezért elnézést kérek MSZP-s és fideszes képviselőtársaimtól azért, ha túl magasra emeltem volna a mércét az előbbi mondandómmal, amikor azt hiányoltam, hogy miközben mi egy holmi költségvetési vita részletes vitájánál t…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Font Sándor képviselőtársamra szeretnék reagálni, arra, amikor azt mondja, értsük meg, hogy a stratégia készül, és ez Ángyán államtitkár úr kezében van, amiről mi is azt gondoljuk, hogy jó kezekben van. De lassan mondom, hogy ne beszéljünk el egymás me…
T/1735 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik frakciócsoportja nem tudja támogatni ennek a javaslatnak a tárgysorozatba-vételét. Azért nem, mert egy olyan bonyolult rendszerhez, rendszernek egyik eleméhez próbál hozzányúlni, amelyik bizonyos érdekcsoportokat szolgál csak ki. Ez a bonyolult r…
T/1666 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Elég kevés módosító érkezett be ehhez a javaslathoz, ezért ezt a három részre szedést nem egészen értem, illetve én mindegyikhez szeretnék valamennyit hozzászólni, mert a 3., 4., 5., 6., de a 7. pontnál is el kell mondani azt, hogy itt me…