2 202 felszólalás
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok egy nagy levegőt venni és túllépni azon, hogy az MSZP a korrupció megjelenéséről, térnyeréséről tart értekezést és tart ettől a folyamattól, mintha a saját idejében ilyen jelenségek nem ütötték volna fel a fejüket. Megpróbálok a…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hosszú vita következménye az, ami előttünk fekszik, annak pozitív és negatív momentumaival együtt. E többéves vagy talán mondhatom, évtizedes vita lényegi momentuma az volt, hogy adott esetben egy adórendszerben…
K/8258 Milyen ősz vár a hitelkárosultakra?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az idei nyár folyamán tovább nőtt a 90 napon túli lejárt hitellel, elsősorban jelzáloghitellel rendelkezők száma, így a tavalyi majdnem 150 ezres adat további tízezrekkel emelkedhetett, és elmondható, hogy a bedőlt hitelek értéke mintegy ez…
T/7986 A Hálózat a Globális Fejlődésért létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy képviselőtársam is említette, egy kicsit talán megtévesztő című előterjesztés, és egy kicsit megtévesztő tartalmú előterjesztés van előttünk. Teljesen egyértelműen elmondható az, hogy amilyen irányba elindulna ez alapján, az…
A/7967 Megvédi-e a magyar termelőket a kormány az EU-tól?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy ön azt mondta, hogy más tagállamokban is így van. Nem, nincs így. Adódik a kérdés: az illegális húsraktárakban magyar származású élelmiszernek nevezett szemét volt? Nem. Az átcsomagoló üzemekben Magyarországról eredő term…
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látható, hogy az a végső javaslat, amely most előttünk fekszik, és amely gyakorlatilag összefügg az 1-9. pontig minden előterjesztési ponttal, május végére datálható, ekkor ugyanis átfogó módosítást javasolt a Bankszövetség a kormánynak a p…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 146., 154., 160., 167., 168., 213., 398. és 400. ajánlási pontokkal kapcsolatban kívánok egyfajta általános értékelést is adni azon módosító indítványokról, amelyek a Ház elé kerültek, különös tekintettel azokra, amelyekhez én is a neveme…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a költségvetés idézőjeles fenntarthatósága kerül szóba, akkor ki kell emelni azt is, hogy változtathatna a kormány ezen még egy tekintetben, mégpedig olyan káros tendencia húzódik meg a költségvetés jelenségei mögött, miszerint Magya…
A/7877 Hogyan szerezzen lakást egy polgár 2012-ben?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Evidens, hogy Magyarország tekintetében a kivándorlást, a fiatalok kivándorlását megakadályozni főként három lábon lehetne. Az egyik a tisztességes és belátó munkahelyteremtés, a másik az oktatás, felsőoktatás lehető leginkább ingyenessé va…
A/7877 Hogyan szerezzen lakást egy polgár 2012-ben?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Aljas csúsztatás hangzott el a tekintetben, hogy itt százmilliárdos összegekről beszélnek, lakáscélt említett az államtitkár úr, amikor tökéletesen tudja, hogy a saját költségvetésében hogy hívják ezt a sort, és tökéletesen tudja, hogy ami…
T/7855 Az Erzsébet-programról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy egy olyan előterjesztés áll előttünk, amellyel kapcsolatban az indítványozó nem mondja azt, hogy a szegénységnek különböző arcai vannak Magyarországon. Valóban a jobbikosok is így gondolják, hogy a szegény gyermekek eset…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látható, hogy amikor az előttünk álló költségvetésről beszélünk, akkor érdemes egy szélesebb kitekintést is adnunk a tekintetben, hogy a nem annyira beszédes számok mögött milyen jelenségek, milyen vonulatok és milyen tervek húzódnak meg a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ne tessenek ijesztgetni bennünket Matolcsy-bébikkel! A helyzet az, hogy a kormányváltástól a máig tekintő összevetésben látható az, hogy körülbelül 90 ezer, és aztán körülbelül 88 050 az évente megszületett gyermekek száma. Semmiféle Matolc…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Számomra nem jön össze a matolcsysta gazdaságpolitikai bravúr kérdésköre és az, hogy a családi pótlékok szintjét befagyasztják. Tessék már megmagyarázni nekem, hogy ez a kettő hogyan találhat egymásra! Mert nem találhat. Egyébként nem tudok…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy a költségvetés kapcsán az amúgy létező kihívásokhoz is eljutottunk, hiszen pont az említett népesedéspolitika tekintetében három pilléren állhatna az a siker, ami valódi siker lehetne, hogyha több ezres nagyságrenddel si…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Továbbra is annak érdekében szólalnék fel, hogy Magyarországon minél több gyermek születhessen. Ennek harmadik ága pedig pontosan kapcsolódik egy gazdasági élénkítési, vitalizáló csomaghoz, és kimondottan az otthonteremtésre gondolok e teki…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy két korábbi felszólalásra is reagálhatok. Egyrészt a Fidesz képviselőitől azt kérem, hogy olvassák el saját beterjesztéseiket, saját indítványaikat és saját terveiket, ahol tételesen szerepel a nyu…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a kormányzat képviselője arról értekezik, hogy milyen üdvözletes az, hogy a gyógyszerekre történő ráfordítások tekintetében pozitív elmozdulás lépett ebbe a rendszerbe, sőt adott esetben kevesebb a ráfordítás erre a területre, akkor…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kénytelen vagyok tisztázni a korábbiakban kormánypárti képviselő szájából elhangzott szavakat. Ő úgy gondolta, hogy a magyar föld - nyilván a magyar vízkincsre is gondolt - a nemzeti vagyon részét képezi jelen pillanatban. Tessék jobban átn…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok nem reagálni a minősítésekre, amelyek elnök úr szájából elhangzottak, hiszen ezek az érvelést kerülték ki. Érveket ön nem mondott, csak minősített. A bibliai idézetek pedig nagyon fontosak, mindenki önépítését kell hogy szolgálj…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetés értékelése során érdemes kiindulni abból az alapvetésből, hogy mire épül a kormányzat elmondása szerint ez a költségvetés. Épül egyrészt arra a Széll Kálmán 2.0-nak nevezett megszorító csomagra, amely a gazdasági számítások é…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm. Amit Pálffy képviselőtársam a kivándorlásról és vándorlásról általában mondott, kérem, ne ismételgesse ennél szélesebb körben, hiszen ez ciki. A tekintetben ciki, hogy a vándorlás segítene rajtunk, ez a feltevés önmagában a számok ismerete nélkül is elborzasztó d…
T/7771 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan örömteli téma fekszik előttünk, amely legalábbis gesztusértékű azok számára, akik gyermekvállalásban gondolkodnak, és emellett egy olyan adminisztrációt, bürokráciát leépítő tényező is lehet, amely komoly szinten lenne képes megkö…
T/7771 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény és a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló 2005. évi CLXXIV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az LMP részéről megütötte a fülemet az, hogy itt egyfajta jegyrendszerre történő áttérés vagy afelé való elmozdulás történik, hát e tekintetben azért egypár gondolat engedtessék meg. Amikor az iskolakezdési támogatások esetében utalványokró…
T/7742 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, amikor Magyarország függetlensége feladásának újabb fejezetéről tárgyalunk, akkor elképedve hallom azokat a kormányzati képviselők szájából elhangzó kijelentéseket, hogy jelen pillanatban minimális kompromisszumokat gyakorolnak a nemz…
T/7769 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik többször leszögezte, hogy bármilyen indítványt képes és hajlandó támogatni, amely legalább három-négy devizahiteles helyzetén segít, vagy legyen szó bármilyen hitelkárosultról. Evidenciaként kezelhető, hogy az előttünk fekvő előter…
T/7672 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsőként hadd szögezzem le örömömet a tekintetben, hogy egy olyan téma került most a Ház elé, amely bár későn került ide, bár teljes körű megoldást most sem nyújt a kormányzat részéről, mégis elmondható, hogy kikerülhetetlen, és a következő…
A/7688 Ki állítja meg a sárga veszedelmet?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közeleg a sárga veszedelem, itt van ugyanis a kormányzat újabb költségvetési tervezete, amely olyan helyzetbe hozza a magyar háztartásokat, ami gyakorlatilag tarthatatlan. Görgetik maguk előtt azokat a tartozásokat, amelyek önhibájukon kívü…
A/7688 Ki állítja meg a sárga veszedelmet?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Államtitkár úr, az a kérésem, hogy ne beszéljenek mellé. Önök azt ígérték, hogy senkit nem hagynak az út szélén, eközben 150 ezer felé közelít a 90 napon túli elmaradások aránya, ahol az otthonvesztés, a lakás elvesztésének aránya drámai, és nem az emberek hibájából; a ban…
T/7412 A Nemzetközi Valutaalap Alapokmánya módosításának kihirdetéséről és Magyarország kvótájának megemeléséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): (Mikrofonja nem működik.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Közbeszólások: Nincs hang! Nem halljuk! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem is baj!) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Hordozható mikrofonba:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Dupla hangerővel szólalhatok meg a f…