DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Hát, valóban, a kérdés adja magát, hiszen önök sajnos az építés helyett inkább a rombolásban jeleskednek, hiszen építeni csak egy dolgot építettek eddig, azt is a mi javaslatunkra, természetesen azt is megkésve, és az önök tétlenkedése miatt, a TISZA tétlenkedése miatt ezt a fenékgátat is Paksnál majdnem elmosta a Duna.

Így jogos a kérdés, hogy mire jó ez a rombolás, hiszen a felálló TISZA-kormány első intézkedései között volt, hogy a polgármesteri béreket szerették volna csökkenteni, és tervben volt a mandátumkorlát esetükben. Ők aztán jobban jártak, hiszen csak a béreiket fagyasztották be, de mi, országgyűlési képviselők mandátumkorlátot is kaptunk, amivel, úgy gondolom, hogy aláásták a demokráciát, hiszen Magyarországon aki választó, az választható is, kivéve a mi esetünkben, hiszen önök fontosnak tartották, hogy a politikai ellenfeleiket kiiktassák. És ha továbbmegyünk ezen a gondolatmeneten, akkor a jóléti választási ígéretek helyett azt láthatjuk, hogy a rombolás tovább folytatódott, és Rákosi Mátyáshoz hasonlóan megyékre módosították a vármegyéket, belerúgva ezzel az évezredes magyar hagyományokba. Mi úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan intézkedés volt, ami nemcsak hogy nem volt népszerű, hanem teljesen felesleges volt, hiszen semmit nem tett hozzá az átlagmagyar életéhez.

Most az újabb agymenésük a vármegyei közgyűlések megszüntetése, de a rossz nyelvek szerint magát a vármegyerendszert is szeretnék felszámolni, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy valamiért le akarnak számolni ezzel a, mondjuk úgy, hogy közigazgatási intézménnyel vagy ezzel a fajta vezetői struktúrával. Pedig van erre jó példa a szomszédos államokban, hiszen Romániában rengeteg dolog tartozik, mondjuk, a megyékhez, és ők nagyon jól is használják az így kapott jogosítványokat. Viszont valóban, a Fidesz-kormány egyik bűne az, hogy kiüresítette ezeket a vármegyei önkormányzatokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), emiatt viszont nem beszántani kellett volna őket, hanem funkcióval megtölteni.

Így a kérdésem az lenne, hogy ha a vármegyei közgyűléseket egy tollvonással megszüntetik, akkor mire számíthatnak azok a kistelepülési önkormányzatok, melyeket az önök államtitkára szerint vissza kell adni a természetnek. Kérem egyértelmű válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

Forrás: parlament.hu