DR. CSUZDA GÁBOR (Fidesz): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/505. számú törvényjavaslat második olvasatos vitájában már nemcsak a törvényjavaslat benyújtott szövegéről, hanem az összegző módosító javaslatról is beszélhetünk, habár ezt Tóth Norbert képviselőtársam nem igazán tette meg.
Az összegző módosító öt pontból áll, ahogyan azt már hallhattuk a felvezetőben, van közöttük szövegezési korrekció; rendezik az Alkotmánybíróság határozatai korábbi számainak további hozzáférhetőségét; átalakítják és felgyorsítják az alkotmánybírósági elnökválasztást, a pályáztatást; külön szabályozzák a szavazategyenlőség esetét; és bővítik azoknak az indítványoknak a körét, amelyeket kötelezően közzé kell tenni az Alkotmánybíróság honlapján. A módosítások tehát a részleteket igazgatják, és ami miatt mi ezt a törvényjavaslatot alapvetően elfogadhatatlannak tartjuk, az a helyzet továbbra is fennáll, sőt a módosító javaslat inkább azt mutatja meg, hogy a benyújtott javaslat elsőre nem volt teljesen végiggondolva, utólag kellett rendezni, hogy mi történjen a megszüntetett hivatalos lap korábbi számaival; utólag kellett pontosan meghatározni, hogyan kell eljárni az elnökválasztás során szavazategyenlőség esetén; utólag kellett bővíteni a közzétételi szabályokat.
Az elnökválasztásnál pedig a korábban tervezett három legidősebb tagból álló eseti bizottság helyett most a főtitkár készíti elő a pályázatot, amit a teljes ülés fogad el és tesz közzé, miközben több határidőt jelentősen lerövidítenek. Lehet ezeket technikai vagy eljárási korrekcióként értékelni, de ettől még nem változik meg az, amiről ez az egész törvényjavaslat valójában szól.
Az Alkotmánybíróság függetlensége nem azon múlik, hogy 15, 30 vagy 45 nap áll rendelkezésre egy pályázat beadására. Nem azon múlik, hogy pontosan melyik fordulóban hány jelöltre lehet szavazni; és nem is azon múlik, hogy egy korábbi hivatalos lap elektronikus példányait milyen archiválási szabályok szerint őrzik meg. A függetlenség ott kezdődne, hogy a mindenkori politikai többség tiszteletben tartja a már megválasztott alkotmánybírák mandátumát. Önök ezt az alapelvet törték át az Alaptörvény tizenhetedik módosításával.
A 70 éves korhatár szakmailag vitatható önmagában, de nem ez a fő kérdés. A fő kérdés az, hogy ezt az új szabályt a már hivatalban lévő alkotmánybírákra is alkalmazzák, és ezzel korábban megszerzett, meghatározott időre szóló mandátumokat rövidítenek meg. A 12 éves képviselői mandátumkorlát pedig már meg is mutatta, hogy milyen következményekkel járhat, ha politikai célú közjogi szabályokat menet közben alkalmaznak már hivatalban lévő tisztségviselőkre. Ez a lényeg, nem az, hogy utána milyen részletes pályázati szabályokat írunk arra, hogyan válassza meg a már átalakított testület a saját maga elnökét. Az sem változtat ezen, hogy az Alkotmánybíróság augusztusi döntéseit a kormányoldal megpróbálta a tizenhetedik módosítás alkotmányossági bizonyítványaként bemutatni.
A testület nem azt mondta ki, hogy a hivatalban lévő tisztségviselők mandátumának ilyen megszüntetése tartalmilag alkotmányos lenne. Azt mondta ki, hogy az Alaptörvény módosításának tartalmi felülvizsgálatára nincs hatásköre. Ez két teljesen különböző állítás. A hatásköri korlátból nem következik, hogy a közjogi megoldás helyes, méltányos vagy a jogállami garanciákkal összeegyeztethető lenne. Éppen ezért a mostani törvénymódosítás sem takarhatja el azt a kérdést, hogy milyen precedenst teremtettek a már fennálló mandátumok politikai többség általi megszüntetésével.
Az általános vitában is azt mondtuk, hogy ez a törvényjavaslat növelheti az önkény építésének veszélyét. Ezt a minősítést az összegző módosító javaslat egyetlen pontja sem teszi okafogyottá. Amikor egy kétharmados többség azt üzeni: ha nem tetszik egy független közjogi intézmény személyi összetétele, a mandátumok keletkezésének és megszűnésének a szabályai menet közben is átírhatók, az nem a jogbiztonságot szolgálja. És ebből a szempontból különösen beszédes, hogy miközben a módosító javaslat újabb technikai garanciákat illeszt az elnökválasztáshoz és a nyilvánossághoz, érintetlenül marad a törvényjavaslatnak az a rendelkezése is, amely megszünteti a köztársasági elnök akadályoztatásáról szóló országgyűlési határozat előzetes alkotmánybírósági vizsgálatát. Erről már beszéltünk az első olvasatos vitánál is.
(21.00)
Vagyis miközben önök az Alkotmánybíróság autonómiájáról beszélnek, egy másik ponton éppen egy alkotmánybírósági kontrollt vesznek ki a rendszerből. Ezen sem változtatott az összegző módosító javaslat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vitatjuk, hogy a mostani módosítások között vannak olyan szabályok, amelyek egy-egy eljárási hiányt rendeztek, de a második olvasatos vitában éppen azt kell megvizsgálnunk, hogy a módosítások megváltoztatják‑e, és ha igen, miként a törvényjavaslat politikai és alkotmányos karakterét. A válasz egyértelműen nem, és nem változtatnak azon a veszélyes üzeneten sem, hogy amihez megvan a kétharmad, ahhoz utólag alkotmányos szabály is teremthető.
Önök a választás előtt a jogállam, a fékek és ellensúlyok helyreállítását ígérték, hatalmon azonban mást tesznek: ahelyett, hogy korlátoznák saját kétharmados hatalmukat, sorra alakítják át azokat a közjogi kereteket, amelyeknek éppen a mindenkori többség akaratával szemben kellene garanciát jelenteniük. A függetlenség nem utólag felszerelhető díszlet, nem lehet először megváltoztatni, hogy kik ülnek a testületben, majd azzal bizonyítani a függetlenséget, hogy a már átalakított testület részletesebb szabályok szerint választhatja meg a saját elnökét, és nem lehet jogállami helyreállításnak nevezni azt a folyamatot, amelyben a pillanatnyi parlamenti többség akarata újra és újra felülírja a korábban fennálló közjogi garanciákat.
Az összegző módosító javaslat tehát a részleteken itt-ott változtat, a lényegen azonban nem: az önkény veszélyét nem szünteti meg, és érintetlenül hagyja azt a közjogi logikát, amely miatt ezt a törvényjavaslatot már az általános vitában is elutasítottuk. Ezt a törvényjavaslatot ezért a módosító javaslatok után sem tudjuk támogatni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés