NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatok vitájában rá kell világítsak, hogy miközben Magyar Péter folyamatosan azzal vádol minket, hogy felelősök vagyunk az elmúlt kormányzatok bűneiért, mert ahhoz szerinte asszisztáltunk, valójában nagyon sok javaslatot benyújtottunk, például az állambiztonsági múlt feltárása érdekében. Nálunk többet talán csak Schiffer András nyújtott be ebben az ügyben.
De hát ebben a ciklusban is, ha már a módosító javaslatoknál tartunk, és annak a vitája zajlik, akkor mondjuk ki, hogy a mi frakciónk nyújtotta be a legtöbb módosító javaslatot, tehát a legkisebb frakció nyújtotta be a legtöbbet, konkrétan kétszer annyit nyújtottunk be, mint a 141 fős TISZA-frakció. Tehát hatan nyújtottunk be kétszer annyit, mint a 141 fős TISZA-frakció. Én magam 11 módosító javaslatot nyújtottam be. Ezt csak azért említem, hogy a TISZA összesen tudott 16-ot, tehát 141-en tudtak 16 módosító javaslatot benyújtani. És akkor Magyar Péter azzal gyanúsít minket, hogy mi nem dolgozunk például, pedig nyújtunk be módosító javaslatokat, csak azokat önök olvasatlanul leszavazzák, ez a gyakorlat, ez volt sajnos az előző ciklusokban is a gyakorlat.
És most is mit látunk? Itt vitatunk most meg hét módosító javaslatot, amit képviselők nyújtottak be, a hétből ötöt nyújtottak be ellenzékiek, kettőt nyújtottak be kormánypárti képviselők, illetve egy kormánypárti képviselő. És mit gondolnak, ebből hányat támogatott az illetékes szakbizottság? Kettőt. És melyik kettőt? Nyilvánvalóan azt a kettőt, amit a TISZA képviselője nyújtott be. Szokás szerint bármit nyújt be az ellenzék, akár csak egy kis apró technikai módosítást, azt önök olvasatlanul lesöprik, és szerintem ez nem helyes.
Ezért engedjék meg, hogy egy kicsit érveljek például most a halálra ítélt módosító javaslatom mellett, hiszen ami az állambiztonsági múlt feltárását illeti, a jövőben az érintett adatai anonimizálás nélkül csak a halálozási évet követő öt év elteltével válnak megismerhetővé, és én magam azt javasoltam, hogy kegyeleti időnek legyen elég az egy év, ne húzzák tovább az állambiztonsági iratok megismerhetőségét, hiszen ez már tulajdonképpen történelem. Az 50-es, 60-as, 70-es, 80-as évekről beszélünk elsősorban, és mire ezek kutathatóvá válnak ténylegesen is, hiszen természetesen Magyar Péternek volt egy gyors, elhamarkodott ígérete, hogy itt október 23-ára mindent nyilvánosságra hoznak, ebből szépen lépésről lépésre farolnak ki, akár még érthető is, hogy ezt ilyen könnyen, ilyen gyorsan nem lehet.
Az viszont már nem érthető, hogy a Fidesz húsz éve ne lett volna erre elegendő, abból 16 évet kétharmaddal, az elmúlt 16 évet kétharmaddal, teljhatalommal kormányozták. És ezek után nem szégyellenek ideállítani ilyen felszólalásokkal, hogy ők mindig is támogatták az állambiztonsági múlt nyilvánosságra hozatalát! Akkor miért támogatják ezt a javaslatot? Akkor nyilván nincs is már mit nyilvánosságra hozni, hiszen mindent nyilvánosságra hoztak, amit akartak a húsz év alatt. Na de persze, amikor a konkrétumokról van szó, akkor már azért mégiscsak valójában ellene beszélnek, hiszen például azt, amit én egy évre csökkentenék, inkább 30 évre titkosítaná a Fidesz, azt mondják, hogy nem helyes az, hogy a halálát követő öt év elteltével anonimizálás nélkül megismerhetővé válnak valakinek a 70-es évekbeli iratai. Egészen elképesztő ez!
Akármilyen kifogásokat hoznak, láthattuk, hogy mennyire az időhúzást szolgálta elsősorban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Azt kérdezik most, hogy minek kell egy új testületet létrehozni. Hát, például azért, mert a Nemzeti Emlékezet Bizottsága megbukott. Egyébként nem tudom, mikor tervezik ezt megszüntetni, a párhuzamosságot és ezáltal a Nemzeti Emlékezet Bizottságát is, és azt gondolom, ezáltal a költségvetésnek pénzt is spórolhatnánk. Teljesen egyértelmű, hogy az előző kormányzat ezt egyrészt időhúzásra, másrészt a felelősség áthárítására használta, hiszen azután már nem kellett, mondjuk, Schiffer Andrásnak azt válaszolni, hogy ezt most nem támogatjuk, hanem azt mondták, hogy forduljon a Nemzeti Emlékezet Bizottságához, amely valójában kénye-kedve szerint csemegézett, csöpögtette a nekik kedvező információkat, de átfogó feltárásról sajnos nem beszélhettünk eddig.
Annyiban is más ez az új bizottság, hogy ebben azért helyet kaptak ellenzéki szakértők is, így például a mi szakértőnk is. Az, hogy a korábbi ígéretekkel szemben végül javadalmazást ennek a szakértőnek nem nyújtanak, szemben a hivatásos, állami fizetésből dolgozó, mondjuk, titkosszolgálati munkatársaknak, történészeknek, mondjuk, már csak a kormányzat kisstílűsége, meg talán az, hogy nem akarja, hogy annyira komolyan vegye bárki is ezt a feladatát. Azért a mi szakértőnk így is, e kormányzati kisstílűség, ígéretszegés ellenére is komolyan fogja venni a feladatát, mert mi komolyan gondoljuk, hogy az állambiztonsági múltat fel kell tárni, ezt szolgálta az én apró kis módosító javaslatom, melyet szokás szerint leszavaztak, de a munkát folytatjuk, mert a hazánkat szolgáljuk. (Dócs Dávid tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés