BODÓCZI ISTVÁN, a TISZA képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Honfitársaim! Amikor egy nemzet a saját jövőjéről, a jogállam sorsáról vagy az utódainkra hagyott örökségről gondolkodik, ritkán szentel figyelmet a bürokrácia csendes, szürke folyosóinak. A történelem igazán nagy drámái ugyanis sokszor nem a hangos csatákban, hanem a jogszabályi köntösbe öltöztetett, tárgyalótermekben aláírt határozatokban zajlanak.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat által megfogalmazott kérdés egyszerű: hogyan akarunk állami szabályozás alatt álló több ezer milliárdos iparágak jövőjéről gondolkodni? Úgy, hogy az államot korábban foglyul ejtő oligarchák zsebéből külföldre vándoroljon a profit, vagy úgy, hogy minden magyar embert szolgáljon? Nos, a válasz a TISZA-frakció részéről egyértelmű: mi április 12-én arra kaptunk felhatalmazást, hogy a jogállam visszaépítésével felszabadítsuk a magyar államot; arra, hogy az állam által átadott gazdasági tevékenységek átláthatóan és igazságosan működjenek; és arra, hogy ne csupán néhány ember gazdagodjon ebben az országban, hanem mindenki érezhesse a fejlődést.

Ma egy olyan intézményről kell beszélnünk önökkel, amely csendben, a nyilvánosság figyelmét elkerülve vált az elmúlt évek, az autoriter hatalomgyakorlás és a rendszerszintű korrupció egyik legfőbb végvárává. Ez az intézmény nem más, mint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága. Gondoljuk végig mindannyian, mit várunk el egy állami hatóságtól egy működő jogállamban: azt várjuk, hogy őrizze a piac tisztaságát, megakadályozza a monopolhelyzetek kialakulását, és minden egyes esetben a magyar államot szolgálja. Ez a hatóság azonban nem a magyar emberek érdekeinek védelmében jött létre. Nem azért alakították ki, hogy a fogyasztókat védje, a tisztességes verseny feltételeit garantálja. A valóság ennél jóval sötétebb és kiábrándítóbb. Az SZTFH a nemzeti együttműködés rendszerének egyik utolsó, ám legsúlyosabb bástyája. Egy olyan jogi és adminisztratív szuperhatóság, amelyet kifejezetten azzal a céllal hoztak létre, hogy a magyar emberek közös vagyonát kiszervezzék, átmentsék és kijátsszák a hatalomhoz hű haveri körnek. Amikor ezt a hatóságot felállították, a politikai szándék teljesen egyértelmű volt: hosszú távra, ha lehet, generációkra kőbe vésni a gazdasági erőforrások feletti ellenőrzést, függetlenül attól, hogy mit akar a választók többsége, és függetlenül attól, hogy milyen kormányra bízta az ország vezetését a nép.

Tisztelt Képviselőtársaim! A „koncesszió” szó talán nem tartozik azon kifejezések közé, amelyeket az ember mindennap használ, de attól még nagyon is hétköznapi dolgokról beszélünk. Arról, hogy az állam bizonyos tevékenységek végzésének jogát átengedi valakinek; arról, hogy ki léphet be egy piacra, ki működhet egy adott területen, ki köthet szerződést az állammal, és ki élhet egy olyan lehetőséggel, melyet az állam biztosít a számára. Ezért, amikor a koncessziókról beszélünk, valójában nagyon komoly dolgokról beszélünk: hogyan bánik az állam a rábízott lehetőségekkel és a rábízott vagyonnal? Tekintsünk rá azokra a területekre, amelyek az SZTFH felügyelete alá tartoztak, és nézzük meg, mik történtek itt az elmúlt években!

Az autópálya-koncesszió 35 évre történő kijátszásával ezermilliárdokat vettek el a magyar államtól, ahelyett, hogy jó koncesszorként teljesítették volna az általuk vállalt kötelezettségeket. Ezzel szemben azt láthattuk, hogy amíg a NER kiváltságosainak évről évre duplázódik a vagyonuk, addig a magyar embereknek csak a magasabb árú szolgáltatások jutottak.

Azt mondják, hogy a szerencsejátékban mindig a ház nyer. Az előző rendszerben pedig a kaszinókoncesszió kijátszásával gondoskodtak arról, hogy a ház a sajátjaiké legyen, biztos piac, milliárdos profittal. A szerencse a játékosoké volt, a biztos nyereség pedig ismét a haveroké.

A dohánytermék-kiskereskedelemnél a Fidesz nem egyszerűen szabályozta a piacot, hanem politikai döntéssel újraosztotta azt. Eldöntötte azt, hogy ki árulhat dohányterméket, ki kaphat koncessziót, és ki marad kívül. A trafikmutyi pontosan megmutatta, hogyan működött az előző rendszer: miközben a régi kereskedők veszítették el megélhetésük egy részét, a politikailag jól bekötött új szereplők sorra jutottak államilag garantált lehetőségekhez. A közérdek jelszava mögött valójában egy újabb, kapcsolatok alapján újraosztott piac épült fel.

(14.50)

Aztán a környezetvédelem mögé bújva saját maguknak játszották ki a teljes hulladékgazdálkodást, évtizedekre bebetonozták az új rendszert, miközben a NER szereplői már jó előre pozíciókat építettek. A lakosságnak maradt a szelektálás, Mészáros Lőrincnek pedig a profit. Más területeken viszont a piaci árakat és az adminisztratív terheket mesterségesen az egekbe emelték, amivel kisebb, független, tisztességes piaci szereplőket teljes mértékben kiszorítottak. És hogy a számlát a nap végén ki fizette meg? A magyar családok, a magyar kisvállalkozók és a magyar munkavállalók a mindennapi árakba beépített, kikényszerített extraprofit formájában.

A régi időknek azonban vége, mostantól a közpénznek a közt kell szolgálnia és nem az oligarchákat. Azok az ezermilliárdok, amelyek a korrupt rendszeren keresztül villákba, jachtokba, magánrepülőgépekbe, uradalmi kastélyokba vándoroltak, mostantól ‑ akár tetszik a Fidesz-frakciónak, akár nem ‑ az egészségügyet, az oktatást és a gazdaságot kell hogy erősítsék, mert egy koncesszió nem magántulajdon, hanem az állam által biztosított jogosultság, és az állam ezt a jogosultságot a köz érdekében kell hogy odaadja. De ha mindez még nem lenne elég, 2021-ben a hatalom még egy dermesztő szintet lépett: az SZTFH alá rendelték a teljes bírósági végrehajtói rendszert is. Gondoljunk csak bele ennek a döntésnek a félelmetes jelentőségébe! Egyetlen, a politika által közvetlenül vezérelt hatóság kezébe adták a jogot, hogy emberi sorsok, családok jövője és magyar kisvállalkozások megélhetése felett döntsön. Ugyanaz a hatóság, amely a nagytőkés haveroknak milliárdos koncessziókat osztogatott fillérekért, a tisztességes kisemberrel szemben a legszigorúbb, legkönyörtelenebb végrehajtói apparátust működtette.

Tisztelt Jelenlévők! A diagnózis felállítása után nem ragadhatunk le a panaszoknál, a cselekvés idejének kell eljönnie. Az SZTFH jelenlegi formájában és funkciójában nem reformálható meg. Egy olyan rendszert, amelyet a közvagyon eltérítésére és a demokratikus fékek kiiktatására terveztek, nem lehet kozmetikázni vagy finomhangolni, azt alapjaiban kell felszámolni, és pontosan erről szól az előttünk fekvő javaslat is, arról, hogy kik dönthetnek ezekről a lehetőségekről és kik nem dönthetnek többé. Kivesszük a koncessziók feletti jogkört a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kezéből, és megszüntetjük a Koncessziós Tanácsot is. Nem lesz többé szükség azok előzetes jóváhagyására, akiket az előző rendszer azért ültetett ezekbe a székekbe, hogy rábólintsanak és aláírják a haveri kézre játszott koncessziós szerződéseket.

Az állami ellenőrzés viszont ettől nem szűnik meg, azt más állami szervek továbbra is megfelelően ellátják, átláthatóan, szigorúan szakmai alapon működve, a mindenkori parlamentnek és a teljes nyilvánosságnak felelve. Ami viszont megszűnik, az egy olyan politikai kapu, amelyen keresztül évtizedekre lehetett közvagyont magánérdekek szolgálatába állítani. Soha többé nem fordulhat elő, hogy egy családi ebédnél eldöntsék, hogy melyik barát vagy haver, esetleg vej kapja meg azt, ami valóban minden magyar emberé.

A végrehajtási rendszert pedig gyökerestül ki kell ragadnunk a politikai és üzleti érdekkörök kezéből, és olyan átlátható jogállami keretek közé kell helyeznünk, ami nem az üzleti hiénákat és a korrupt hálózatokat, hanem a társadalmi igazságosság és méltányosság elveit szolgálja. Akik ezeket a bűnöket elkövették, azt hitték, hogy örökké haszonélvezői lehetnek a magyar állampolgárok által fizetett pénzeknek. Most viszont eljött az igazság ideje annak érdekében, hogy minden ember tisztán láthassa, mi történt az elmúlt évtizedekben. Most van itt az idő, hogy az ellenzéki képviselőtársaink is egyértelműen megmutassák, melyik oldalon állnak: a közvagyon oldalán vagy azok oldalán, akik az elmúlt években ebből a rendszerből profitáltak. Még most sem késő a magyar emberek oldalára állni azzal, hogy megszavazzák ezt a törvénymódosító javaslatot. Hiszen tudják: a tett az első, a szó a második. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu