DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! (A karzaton lévők felé:) Ha megengedik, néhány szót én is szólnék a gyermekekhez. Kedves Gyermekek! Örülök, hogy itt vagytok, és örülök, hogy néhány szót szólhatok hozzátok. Valóban óvakodjatok a dohányzástól, óvakodjatok a kábítószertől, de óvakodjatok azoktól is, akik vissza akarnak élni az őszinte bizalmatokkal és szeretetetekkel! Tanuljatok és sportoljatok! A tanulás és a sport a két legjobb kitörési forma a nehéz helyzetből. Mind a kettőhöz végtelen kitartás és szorgalom szükséges, ezért én most végtelen kitartást és nagyon jó egészséget kívánok nektek ehhez. (Taps.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Rátérve a normaszövegre, elég sok és elég szerteágazó gondolat támadt bennem, talán lesz időm ezt végigmondani, ugyanis a Mi Hazánk Mozgalom örül annak, ha legalább egy honfitársunk akár csak egy forinttal is beljebb van, ha az egyre nagyobb terheken akár csak egy forintot is csökkentünk. Tehát ezt a részét kipipálhatjuk.
Ugyanakkor kétségkívül az abszolút filmszínház egyik szemfényvesztéses jelenetének vagyunk itt most a szem- és fültanúi, hiszen tudjuk, hogy a jelenlegi árak mellett a magyar családokat sújtó egyre nagyobb infláció ‑ a valódi inflációról beszélek, nem a statisztikailag kimutatott inflációról ‑ mellett ez érdemi, érzékelhető segítséget aligha fog jelenteni.
Nézzük egy kicsit más szemszögből az előbb tárgyaltakat! Körülbelül 3-3,5 milliárd liter gázolajat tankolnak Magyarországon évente, ennek kevesebb mint az egyharmadát, talán 25-30 százalékát tankolják személygépjárművekbe, és ráadásul itt csak azoknak a személygépjármű-tulajdonosoknak adnak segítséget, akik, amely tulajdonosok gyerekeket visznek iskolába, óvodába, vagy éppen munkába járáshoz használják, és ezt is erősen limitált módon teszik. Könnyen lehet egyébként, hogy az úgynevezett közigazgatási automatizmusban is majd fognak találni olyan hibákat vagy fennakadásokat, amelyeken nagyon nehezen fog tudni majd átvergődni egy átlagember, és a végén, megunva az egészet, nagyon sokan még ettől a legfeljebb 20 ezer forint támogatástól is elesnek.
Aztán tankolnak Magyarországon körülbelül 2 milliárd liter benzint, ezt viszont döntő többségében személyautókba teszik, személyautókba tankolják, de ők semmilyen segítséget nem kapnak.
Lehet itt sokfelől ragozni ezt a történetet, de mégiscsak a védett üzemanyagár lenne a megoldás a magyar forgalmival rendelkező, magyar rendszámú autók vonatkozásában a benzinturizmus vagy a gázolajturizmus elkerülése érdekében. Szükség lenne az importőrök ellátásra kötelezésére, nehogy már multinacionális cégek miatt aggódjunk, vagy amiatt aggódjunk, hogy őket mi bármire is kötelezni akarjuk. Aztán a kis kutak ellátásának biztosítására is szükség lenne. És ha tetszik önöknek, ha nem, az egyoldalú, nyugati orientáció helyett diverzifikálni kellene a beszerzési forrásokat, ugyanis az olajnak ideológiája nincs, ára viszont van.
És ha tetszik önöknek, ha nem, erről érdekes módon senki nem ejtett egy szót sem, ennek az áremelkedésnek az egyik oka az, hogy elkezdett az ország átállni a Brent típusú kőolajra az Ural típusú kőolajról. Ez testvérek között is 20-30 százalékos áremelést generál. Most épp abban a stációban vagyunk vagy ott járunk, hogy nyilván ezt nem egyszerre robbantották rá a lakosságra, hanem elnyújtják hétről hétre, lépésről lépésre, tégláról téglára építik fel az egyre magasabb üzemanyagárakat. Lehet ezen mosolyogni itt a miniszter uraknak, csak a valóság ez.
Valószínűleg az orosz olajat olcsóbban lehetne beszerezni, de félreértelmezett ideológiai megközelítések miatt, illetve azért, mert ebből ideológiai kérdést csinálnak, önök most átestek a ló vagy a ménes túlsó oldalára. Most az egyoldalú nyugati orientáció a menő. Nem szeretném néhai Hofi Gézát idézni, mert valószínűleg a nyomdafestéket nem tűrné, de abszolút az egyik közismert, örökbecsű poénja erre a helyzetre illik, azzal összefüggésben, hogy az új élményeket most ki kell élvezni, már legalábbis azoknak, akik úgy gondolják, hogy ezeket ki kell élvezni.
A Shell kétségkívül jól jár ezzel, hiszen a Shelltől veszi nagyobbrészt a MOL a finomított olajat. Tehát bizonyára vannak itt dohánylobbisták, de vannak itt olajlobbisták is ebben az ülésteremben. Aki á-t mond, az mondjon bé-t is; tehát ha az egyikfajta lobbistát megnevezzük nagyon helyesen, akkor meg kell nevezni mástípusú lobbistákat is. Ráadásul az sem mindegy, hogy valaki képviselői székben ül vagy miniszteri bársonyszékben, most a magyar Jockey Ewingról, Kapitány miniszter úrról beszélek, aki a saját definíciója szerint a magyar Jockey Ewing. Nem én mondtam ezt, nem mi aggattuk rá, ő vallotta be ezt egy kiváló videóban. Köszönjük szépen az önleleplezést és a beismerést.
Aztán ha továbbmegyünk, ebben a javaslatban a Fidesz szokásait átvéve salátajelleggel beletesznek olyan adóemelést, amellyel nagyobbrészt az a céljuk, hogy teszteljék az ellenzéket, hogy hátha minél több olyan ellenzéki képviselő lesz, aki ezt nem szavazza meg, akikre aztán kígyót-békát lehet majd kiabálni, mondván, hogy még 5 ezer forintot is sajnál egyik vagy másik ellenzéki képviselő a magyar emberektől.
Nem lett volna erre szükség, el lehetett volna ezt kerülni, ha önök időben ébrednek, illetőleg nem csinálnak ideológiai kérdést az olajbeszerzésből. Bár a jövedéki adó mértékének csökkentése nyilván érzékenyen érinti az államkassza bevételi oldalát, erről önök még csak hallani sem akarnak.
És ha már a jövedéki adóról beszélünk, akkor természetesen ezt is el lehet ütni azzal, hogy aki olyan élvezeti cikkeket használ, mint például a dohányzás, az fizesse meg ennek az árát. De azt ugye önök sem gondolják komolyan, hogy aki függő, aki dohánytermékeket használ, aki dohányos, most bármilyen emelés miatt fogja letenni a cigarettát? Tehát az vagy a saját egészségének meg a környezete egészségének a megóvása miatt fogja letenni, vagy nem fogja letenni. Önmagában a jövedékiadó-emelés még soha senkit nem szoktatott le a dohányzásról. Hogy most 2 ezer forint vagy 2240 forint vagy akárhány forint lesz egy doboz cigaretta ára, most csak egy légből kapott példát mondtam, egyetlenegy fővel kevesebb dohányost nem fog eredményezni.
De mondok önöknek néhány megdöbbentő adatot, mert bár nem vagyok orvos, de különböző okok miatt elmélyedtem az onkológia tudományának bizonyos ágaiban. Képzeljék el, hogy tőlem lényegesen okosabb emberektől, sokkal okosabb emberektől, pulmonológusoktól, világhírű magyar pulmonológusoktól hallottam a következőt. A klasszikus cigarettához képest az e-cigaretta, ennek a legkülönbözőbb altípusai, én nem tudom felsorolni, hogy hány van, hála istennek, én nem dohányzom, tehát nem vagyok érintett ebben az ügyben, soha nem dohányoztam, szóval, az e-cigaretta meg a társai nagyságrendekkel növelik a tüdőrák előfordulásának valószínűségét a klasszikus cigarettához képest, és az e-cigaretta okozza a legtöbb kissejtes tüdőrákot. Ezt az én laikus elképzeléseim szerint úgy kell elképzelni, mintha egy doboz festékbe belemártjuk az ecsetet, és az ecsettel ezt a festéket egy tiszta vászonra rácsapjuk. Amikor a tüdőn több helyen jelenik meg a rákos daganat, akkor az gyakorlatilag műthetetlen, és az esetek döntő többségében sem kemoterápiával, sem immunterápiával, sem sugárterápiával nem orvosolható. Nagyon ritkán gyógyulnak ki kissejtes tüdőrákos betegek ebből a betegségből.
Jobb lenne ezeket betiltani, inkább a betiltáson kellene gondolkodni vagy egyéb módon valami mérséklésen, mert ráadásul ezeket olyan ravasz reklámokkal adják el, hogy szinte már kedvet kapnak akár a gyermekek, akár a fiatalok, akár azok, akik esetleg leszokófélben vannak, szinte már mintha a vitamint meg a gyógynövényt szívná magába az ember, mintha már egészséges lenne, ezt a hamis látszatot keltik, holott a tüdőrák legagresszívabb, legkevésbé gyógyítható, sőt egyenesen gyógyíthatatlan altípusát idézi elő. Ezzel sokkal többet kellene foglalkozni, mint ilyen ravasz, salátába göngyölt 90 milliárd forintos adóemelésekkel.
De nagyon megörvendeztetett engem Magyarország jelenlegi miniszterelnöke, Magyar Péter miniszterelnök úr, mert akkor ezek szerint ezt a 90 milliárdot egy az egyben átadják az egészségügynek. Mondjuk, én ezt nem hiszem. Tehát szerintem belekerül a közösbe, és majd lesz vele valami. De ha ezt esetleg címkézetten, pántlikás pénzként átadják az egészségügynek, akkor az egy nagyon helyes lépés.
Nagyon örülök annak, hogy itt van az egészségügyi miniszter úr is, mert nagyon bízom abban, hogy a mátészalkai kórház szülészeti és nőgyógyászati osztály fekvőbeteg-ellátását majd meg lehet menteni. Nyugodtan tiltakozhatnak, nyugodtan kifejezhetik a nemtetszésüket, csak nekünk meg nekem van okom itt megsértődni, 1500-szor fogom még elmondani. Tehát ha lenyomnak a kútba, akkor majd a víz felszíne alól mutogatni fogom, hogy mi történt itt, ugyanis Magyar Péter miniszterelnök úr legalább kétszer, de lehet, hogy háromszor járt a permanens kampány idején, 2024-2026 között Mátészalkán, többször megígérte a kórházi ellátás és az egészségügy fejlesztését. Én nem hittem el, amit mond, és kiderült, hogy persze az egy hazugság volt, mert most, amikor tenni kellene, és ráadásul egyébként nem is feltétlenül pénzkérdés lenne, még ez a legszebb ebben a történetben, akkor úgy néz ki, hogy mégiscsak visszafejlesztés és leépítés lesz ebből. Tehát nagyon remélem, hogy ha már 90 milliárdot beszednek, akkor akár a mátészalkai fejlesztésekre jut, tehát a város a földrajzi fekvésénél lefogva gyakorlatilag centrumkórház kellene hogy legyen vagy súlyponti kórház kellene hogy legyen.
(12.40)
Tehát a fejlesztése minden szempontból, a szerencsés földrajzi fekvés mellett már csak a történelmi hagyományok miatt, az ellátotti létszám miatt indokolt lenne, hogy felfelé ívelő pályára kerüljön, nem az, hogy majd fokozatosan szünetel, bezár, és persze, ami szünetel, azt nem tudják igénybe venni, majd az igénybevétel hiányára hivatkozva, vagy hogy kevesen veszik igénybe, akkor majd végül bezárják, és akkor szépen lassan más osztályok működése is be fog fejeződni. Tehát nagyon remélem, hogy akkor ebből ilyenformán erre is fog jutni.
De hogy ezt a problémát nem megfelelően kezelik, arra az is bizonyíték, hogy 10 százalékos üzemanyagár-emelkedés, ez nagyjából ökölszabály, legalább ‑ a hangsúly a „legalább”-on van ‑, legalább 1 százalékos általános inflációemelkedést generál, hiszen a fuvarozók, az ipari felhasználók ebből teljes mértékben kimaradnak. És most 700 forintos gázolajárról beszélünk ‑ mert ők viszont szinte csak gázolajat tankolnak, benzint nyilvánvalóan nem ‑, mi lesz majd, amikor 720-730 meg 750 forint lesz? Mert sem az orosz-ukrán háború, sem a Hormuzi-szorosban zajló háború nem abba az irányba mutat, hogy ez pár héten belül vagy belátható időn belül megoldódna. Akkor majd milyen megoldásokat fognak alkalmazni? Vagy ha már egyszer kapott az előbb említett gazdasági és energiaügyi miniszter úr felhatalmazást, akkor miért nem ezzel a felhatalmazással próbálunk élni? Mert mondjuk, egy miniszter sokkal könnyebben be tudna egyébként avatkozni, és akkor, mondjuk, az előbb általam megfogalmazott jogos kritikák is talán enyhülnének, és sokkal kedvezőbb színben tűnne fel a miniszter úr is. Vagy a miniszter urat nem hagyják önállóan cselekedni, hanem az Országgyűlés döntésére bízzák ezt is.
És végül, de nem utolsósorban a mezőgazdaság helyzete. Nagyon örülök annak, ha egyetlen családi gazdálkodó vagy mezőgazdasági őstermelő vagy őstermelő családi gazdaság is egy forinttal beljebb van, itt akkor durván 14-15 forinttal lesznek beljebb literenként. Ez nagyon örvendetes, de javítson ki ezúttal a pénzügyminiszter úr, ha tévedek: ez a visszaigénylés a tárgyévet követő év májusában fog megtörténni. Ha előbb megtörténik, akkor megemelem a nem létező kalapomat. Tehát körülbelül egy jó fél évre vagy több mint fél évre a termelőknek, a gazdálkodóknak meg kell előlegezniük ezt a 14 vagy 15 forintot, és utána kapják vissza. Ráadásul a mezőgazdasági termelés egyéb kiadási tételeinek drasztikus emelkedése miatt érezhető változást ez nem fog hozni. Elő lehet adni majd Facebook-videókban, reklámokban, mindenhol, hogy mekkora segítséget nyújtottak. Sajnos ez a problémának a simogatása; ez még a „fáj a fejem, beveszem az Algopyrint” című megoldáshoz képest is jóval csekélyebb hatásfokú. Hiszen már most, a jelenlegi árfolyamot tekintve 2 euró környékén van ‑ kicsit kevesebb, mint 2 euró ‑ a gázolaj ára; szerintem sajnos, ne legyen igazam, de lesz ez még rosszabb is. És amikor itt többen példálóznak, élén az ország vezetőjével, hogy Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Szlovéniában, Ausztriában még drágábbak az üzemanyagok vagy magasabbak az üzemanyagárak, hát, csak azt felejti el mondani mindenki, aki így beszél, hogy ezekben az országokban mennyivel magasabb az átlagjövedelem, mint Magyarországon. Tehát végig kell mondani a mondatot, nemcsak a feléig vagy a negyedéig, hogy vajon milyen átlagfizetésekből kell kigazdálkodni ott a benzinnel vagy gázolajjal való tankolást, meg mennyi átlagfizetésből kell kigazdálkodnia a magyaroknak, mert a kettő között lassan már fényévnyi különbség lesz. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés