DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Összekeveredett önben néhány élmény, vagy különböző felszólalások. (Derültség az ellenzéki pártok padsoraiban.) Nézze már vissza, akár lassítva is, ha úgy könnyebb, hogy én nem hasonlítottam össze az Ural és a Brent olaj árát egymáshoz viszonyítva százalékos arányban. Én azt mondtam, hogy a beszerzési forrásokat diverzifikálni kell, és ideológiai okok miatt ‑ ráadásul a Nyugat-Európából ránk erőltetett ideológiai okok miatt ‑ nem kell feladni egyetlen beszerzési útvonalat sem, ami, valljuk be őszintén, az esetek túlnyomó többségében olcsóbb, csak azért, hogy a nyugati lobbinak lefeküdjünk vagy letérdeljünk.

Tehát, most nem a ló, hanem a ménes másik oldalára kezdenek önök átesni. Én ezt állítottam, és egyáltalán nem mondtam olyat, amire ön hivatkozott. Kérem, hogy legközelebb jobban figyeljen, és előbb keljen fel ahhoz, hogy engem megpróbáljon átverni vagy a szavaimat kiforgatni. Köszönöm. (Taps, derültség az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu