KÁRMÁN ANDRÁS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A kormány az önök előtt fekvő törvényjavaslattal az üzemanyagárak emelkedéséből fakadó negatív társadalmi és gazdasági hatások kompenzálását, valamint a dohánygyártmányok jövedéki adójának módosítását célozza. Már elöljáróban fontos hangsúlyozni, hogy az önök előtt fekvő törvényjavaslat tehát két, egymástól tartalmilag független javaslatot tárgyal; kizárólag jogtechnikai okból kerülnek egyazon törvényjavaslat keretében az Országgyűlés elé.

Tisztelt Ház! Az üzemanyagárak folyamatos emelkedése komoly terhet ró a gazdaság szereplőire, ezért a kormány célzott intézkedéseket vezet be. A javaslat sürgősségét éppen az indokolja, hogy a támogatás minél előbb eljusson az érintett magyar emberekhez és gazdálkodókhoz. Minden késedelem azt jelentené, hogy a családok egyedül viselik tovább az áremelkedés terheit, épp akkor, amikor a segítségre a leginkább szükség van.

Az orosz-ukrán háború, valamint a Hormuzi-szoros lezárásának következtében a nyersolaj és készítményei, mindenekelőtt a dízelolaj ára a világon mindenhol jelentős mértékben megemelkedett, és ez alól sajnos hazánk sem kivétel. A világpiaci árak alakulását ugyan nem tudjuk befolyásolni, azért viszont tehetünk, sőt kötelességünk is tenni, hogy segítsünk az áremelkedésben leginkább érintetteknek és enyhítsük az áremelkedés rövid távú hatásait, méghozzá olyan formában tegyük ezt, hogy azzal ne ösztönözzük az üzemanyag-turizmust, és ne idézzünk elő olyan helyzetet sem, amelyben a kereskedők felhagynak az üzemanyagimporttal, ezáltal rövid időn belül üzemanyaghiányt okozva Magyarországon. Tehát közvetlen, érdemi, de az üzemanyagpiac kis- és nagykereskedelmének működését és a hazai üzemanyagellátás biztonságát nem veszélyeztető segítségre van szükség.

A kormány a 150 lóerő alatti dízelautóval rendelkező magánszemélyeknek 2026. szeptember, október, november és december hónapjaira havi 5000 forint, azaz az év végéig összesen 20 ezer forint pénzbeli támogatást nyújt. Az üzemanyag-támogatás első havi összege októberben fog megérkezni az érintettekhez, anélkül, hogy azt külön kérvényezniük kellene. Ahol lehetséges, ott a NAV adatbázisában megtalálható bankszámlára érkezik majd az utalás; aki pedig nem rendelkezik bankszámlával, ahhoz postai úton juttatjuk el a támogatást.

Azon dízelautó-tulajdonosok, akik 2026. január 1-je után vásárolták meg az autójukat, azaz még nem szerepelnek a NAV gépjárműadó-kivetéshez használt adatbázisában, szintén megkapják a támogatás első részletét, csak néhány héttel később. A támogatást emellett kiterjesztjük az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra is, amennyiben a támogatás alapjául szolgáló gépjármű magánszemély nevén van.

És hogy miért húzzuk meg a határt 150 lóerőnél? Azért, mert a kis- és közepes teljesítményű gépjárművek tulajdonosait kívánjuk támogatni. Nem gondoljuk, hogy az államnak feladata volna hozzájárulni a drága, nagy teljesítményű gépjárművek fenntartásához adófizetői pénzből.

Az üzemanyagár-emelkedésre tekintettel nyújtott támogatások lebonyolítása érdekében a törvény biztosítja a szükséges adatkezelési alapot a Magyar Államkincstár számára, valamint előírja a közúti közlekedési nyilvántartási szerv számára, hogy a hatálybalépést követő öt munkanapon belül adja át a járműnyilvántartás adatait az állami adó- és vámhatóságnak.

Ezenfelül a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával adómentessé válik a dízelüzemű személygépkocsit használó magánszemélyek dízeltámogatása; az államháztartási törvény módosítása pedig mentesíti e támogatásokat a költségvetési támogatás általános szabályai alól. Ezzel közel egymillió honfitársunknak és családjuknak tudunk közvetlen támogatást nyújtani.

Külön említést és külön intézkedést igényelnek azonban a mezőgazdaságban dolgozók is, akik számára különösen jelentős terhet jelent az áremelkedés, főleg ilyenkor, az őszi betakarítási időszakban. Nemcsak a gazdák, de a teljes magyar gazdaság súlyosan megsínylené, ha a szükséges mezőgazdasági munkákat nem végeznék el, ha a traktorok, a betakarítógépek ‑ megfizethető üzemanyag híján ‑ üzemen kívül töltenék a következő időszakot.

(11.30)

A kormánynak ebben a helyzetben intézkednie kell, ezért a mezőgazdasági termelők terheinek érdemi mérséklése érdekében a törvényjavaslat átmenetileg megnöveli a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után igénybe vehető jövedékiadó-visszaigénylés mértékét.

A jelenlegi, literenként 14,29 forintos adóteher 2026. december 31-éig nulla forintra csökken, így a gazdálkodók ‑ a jogszabályban meghatározott hektáronkénti mennyiségi korlátig ‑ a megfizetett jövedéki adó teljes összegét visszaigényelhetik az őszi mezőgazdasági munkák során. Mi nem csupán ígéreteket teszünk a magyar embereknek és a magyar gazdáknak, hanem megvédjük az érdekeiket, és szavatoljuk, hogy a nehéz időkben is valós, érdemi segítséget kapjanak.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat másik, az előzőtől független eleme a dohánygyártmányok jövedéki adójának módosítása. A javaslattal kezelni kívánjuk a dohányzás kiemelt társadalmi és gazdasági terheit. Évente 20-25 ezer ember hal meg Magyarországon dohányzással összefüggő betegségekben, minden tíz tüdőrákos esetből kilenc mögött a dohányzás áll.

A 15 éves diákok csaknem egyharmada e-cigarettázik, a serdülők több mint negyede rendszeresen használ hevített dohányterméket. A dohánytermékek fogyasztásának közvetlen és közvetett költsége az egészségügyi kiadások terén a szakminisztérium számítása szerint a bruttó hazai termék 1,7 százalékát teszi ki, ez 2025-ben hozzávetőleg 1477 milliárd forint költséget jelentett.

Ezzel szemben a dohánytermékek jövedéki adójából és általános forgalmi adójából származó bevétel ennek alig több mint a fele, mintegy 775 milliárd forint volt tavaly. A jelen módosítással keletkező mintegy 90 milliárd forintos többletbevételt tehát indokolt az egészségügyi kiadások növelésére fordítani.

A benyújtott javaslat értelmében a dohánygyártmányok jövedéki adójának emelése a teljes termékkörre kiterjed, és 2026. november 1-jén lép hatályba. Az adómérték-emelés a dohánytermékek teljes körére kiterjed, de termékkategóriánként differenciált mértékben. A cigaretta jövedéki adója 9 százalékkal, a hevített dohánytermékeké 25 százalékkal, a finomra vágott fogyasztási dohányé 26 százalékkal emelkedik. Ez a cigaretta esetében mintegy 5, a hevített dohánytermékek esetében nagyjából 10 százalékos emelkedést jelent a végső fogyasztói árban, attól függően, hogy a gyártók mekkora mértékben hárítják át a jövedékiadó-emelést a fogyasztókra.

Emellett differenciált mértékben emeljük a nikotintasakok, elektronikuscigaretta-töltőfolyadék és a szivarka jövedékiadó-mértékét is. A differenciálás célja a dohánygyártmányok jövedéki adóztatásában fennálló eltérések mérséklése, azaz a jelenleg legalacsonyabb adóteherrel forgalmazott termékek jövedéki adójának nagyobb arányú emelése. Az alacsonyabb adóterhelésű termékek ugyanis eddig átterelték a fogyasztást a kedvezményezett termékek irányába, ami gyengítette mind a népegészségügyi, mind a költségvetési célok érvényesülését. Emellett figyelembe vettük természetesen a környező országokban alkalmazandó adó mértékét is.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak arról is, miért kérjük a javaslat sürgős tárgyalását. Az elmúlt években a januári valorizációs adóemeléseknél megfigyelt gyakorlat az volt, hogy a gyártók és a nagykereskedők év vége előtt a még hatályos, alacsonyabb adómérték mellett szabad forgalomba bocsátották a következő évben értékesítendő termékek egy részét, s ezek után akkor is a régi, alacsonyabb jövedéki adót fizették meg akkor, ha a fogyasztók csak az emelés hatálybalépését követően vásárolták meg őket. Minél nagyobb készletet halmoznak fel előre a kereskedők, annál kevesebb terméket kell a magasabb adóval forgalomba hozni, ez pedig érdemben csökkenti a tényleges költségvetési bevételi többletet. Éppen ezért minden elvesztegetett hét a felhalmozható készletet és ezzel a kieső bevételt növeli. A törvényjavaslat mielőbbi elfogadása és mihamarabbi hatálybalépése tehát azt szolgálja, hogy a dohányadó-emelés valóban a tervezett mértékben szolgálja a költségvetési és népegészségügyi célokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő javaslat tehát két, egymástól független, de egyaránt fontos ügyet szolgál. Egyfelől közvetlen, érdemi és fenntartható segítséget nyújt a nehéz időkben közel egymillió családnak és a magyar gazdálkodóknak; másfelől igazságosabbá teszi a dohánytermékek adóztatását, és az abból származó többletbevételt az egészségügy megerősítésére fordítja. Kérem a tisztelt Országgyűlést a törvényjavaslat megtárgyalására és elfogadására. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(Rózsahegyi Áron elfoglalja helyét
a jegyzői székben.)

Forrás: parlament.hu