NÉMETH BALÁZS LAJOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. A legnagyobb nyugalommal állok itt önök előtt, és nemcsak azért, mert a feleségem, aki koncessziótulajdonos, az elmúlt 13 évben minden szabályt betartott, álláskeresőket és mozgásukban korlátozott munkavállalókat foglalkoztatott, a törvény segítségével kifehérítette a dohánytermék-kereskedelmet, mármint ami őrá vonatkozik ebből.

Az emberek ma Magyarországon csak szabályos keretek között juthatnak dohánytermékhez, kivéve a feketekereskedelmet, de jóval szigorúbb keretek között, mint 2013 előtt. A fiatalok jóval nehezebben juthatnak dohánytermékhez, mint 2013 előtt, tehát amikor visszasírják a 2013 előtti időszakot gyűlöletből, politikai bosszúból, zsigeri gyűlöletből és utálatból, akkor visszasírják azt az időszakot, amikor fiatalok, 18 év alattiak diszkóban, benzinkúton, bárban, élelmiszerboltban, és még ki tudja, hány ezer vagy tízezer helyen jutottak hozzá dohánytermékhez.

Önök most belekezdtek egy padlássöprésbe, mint ami az ötvenes években történt; most ugyanezt tervezik és ugyanezt csinálják. Nézek körbe, és a szemek alapján nem biztos, hogy értik, pontosan mit csinálnak és mihez kezdtek hozzá. Önök azt csinálják, amit Magyar Péter a gyűlölettől vezérelve önökre rábízott: önök több ezer magyarországi kis- és közepes vállalkozást, egyéni vállalkozót akarnak ellehetetleníteni, olyanokat, akik becsülettel dolgoztak az elmúlt 13 évben.

Azt mondta Csiszár képviselő úr, hogy itt nem a trafikok felülvizsgálatáról van szó. De, itt a trafikok felülvizsgálatáról van szó! Lehet, hogy nem olvasta el a törvényjavaslatot, vagy nem hallgatta meg a kormányszóvivői tájékoztatón az ön főnökének elmondott szavait. Ő azt mondta, hogy a jelenlegi rendszert beszántják, tehát ha önhöz elmennek a választókerületében a trafikosok, a becsületes vállalkozók, akkor ne nyugtassa meg őket! Mondja el nekik őszintén, hogy mit csinálnak: önök tönkreteszik a nemzeti dohányboltokat és a nemzeti dohányboltokat üzemeltető kis- és közepes családi vállalkozásokat.

Tehát ha önhöz odamegy valaki, és azt mondja, hogy ő szabályos keretek között, egy szabályos pályázaton nyerte meg az értékesítési jogot, a koncessziós jogot, akkor nyugodtan mondja meg neki, hogy el fogja veszíteni, mert jönnek az ÁVH-sok, a TISZA és Magyar Péter pribékjei, és elvesznek mindent. Az az úr, aki most nincsen itt, de itt volt ma délelőtt is, és vagdalkozott, vádaskodott, idegeskedett, mert látja, hogy összedőlőben van a sok hazugság, amit mondott a kampányban, ő elmondta a kormányszóvivői tájékoztatón, hogy lerombolják az egész rendszert, bedöntik az egész rendszert, és majd államosítanak mindent ‑ 1940-es évek vége, 1950-es évek eleje és közepe. (Jelzésre:) Ne ingassa a fejét, legyen szíves! Felesleges ingatni a fejét, hiszen ha visszahallgatja ‑ ingathatja, de ha a szeptember 3-ai kormányszóvivői tájékoztatót meghallgatja ‑, akkor ott a miniszterelnök azt mondta, hogy államosítanak mindent, mint a negyvenes évek végén és az ötvenes években.

Az is elhangzott itt, hogyha igaz, amit mondanak, hogy tisztességes vállalkozók 2013-ban kiszorultak a piacról, ha ez igaz is, ha ez így volt, hogy 2013-ban tisztességes vállalkozók kiszorultak a piacról, csak szeretném önöket emlékeztetni, hogy most ugyanezt fogják csinálni, ugyanezt tervezik: tisztességes vállalkozókat ki akarnak szorítani egy, még egyszer mondom: szabályosan működő, ráadásul az állam és az állami költségvetés számára előnyös koncessziós rendszerből.

Azt mondta Strompová Viktória képviselő asszony ‑ de lehet, hogy rosszul jegyzeteltem, valaki önök közül, bocsánat, ha rosszul jegyzeteltem ‑, hogy a jelenlegi szerződések már nem szolgálják a magyar emberek érdekeit. Hát, a dohánykoncesszióval kapcsolatban a jelenlegi szerződések szolgálják azoknak a szülőknek az érdekeit, akik attól tartanak, hogy a 18 évnél fiatalabb gyerekük dohánytermékhez jut, mert nem jut dohánytermékhez, kivéve, ha valaki törvényt sért vagy szabályokat sért, de azt meg kell büntetni. Eddig is volt joga a NAV-nak, a fogyasztóvédelemnek, az illetékes hatóságoknak, hogy megbüntessék azokat, ahol a 18 év alattiak dohánytermékhez juthatnak. De még egyszer mondom, ha ezeket a szerződéseket felbontják, ezt a rendszert átalakítják, akkor visszatér a 2013 előtti időszak, amikor boldog-boldogtalan az ország bármely pontján ‑ nem sorolom tovább, diszkóban, itt-ott-amott ‑ dohánytermékhez juthatott.

Még egy dolog, csak hogy értsék, hogy miről beszélt a miniszterelnök szeptember 3-án. Ő összevissza beszél, megszoktuk már az elmúlt öt hónapban, hiszen egymásnak ellentmondó állításokat tett szeptemberben is, meg most, néhány órával ezelőtt itt az ülésteremben is. Az egyik oldalon azt mondja a miniszterelnök, hogy nem fogja megkönnyíteni a dohánytermékekhez való hozzáférési lehetőséget, a másik oldalon viszont azt mondja, hogy államosítja a rendszert. Tehát ha elhisszük neki mindkettőt, akkor miközben 20 ezer embert önök utcára tesznek, azt a nagyjából 20 ezer embert, aki most dolgozik a családi vállalkozásoknál, a trafikokban, miközben államosítja ezt a rendszert és a 20 ezer embert utcára teszi, eközben a miniszterelnök, állítása szerint, ugyanannyi településen, mint amennyin most működnek nemzeti dohányboltok, ugyanakkora számban valamiféle állami, ÁFÉSZ keretei között megnyitja majd az új nemzeti dohányboltokat.

Ezt mondta szeptember első napjaiban. Ma már valami új pályázatról és új pályáztatásról beszélt. Bár ha azt mondták önök, hogy 2013-ban politikai szempontok alapján bírálták el a pályázatokat, csókosok kaptak nemzeti dohányboltot és csókosok vállalkoztak ezen a területen, akkor ki fogja garantálni és mi fogja garantálni, hogy most nem a csókosok fogják megnyerni ezeket a pályázatokat? Vannak rossz csókosok, meg vannak jó csókosok ezek szerint.

És akkor még egy dologra szeretném felhívni a figyelmüket, hogy szigorú szerződéssel és szigorú feltételekkel vállalta ez a több ezer kis- és közepes vállalkozás, családi vállalkozás a dohánytermék-értékesítést. Még egyszer hangsúlyozom, hogy nincs még a magyar kiskereskedelemnek egy olyan szegmense, amelyik ilyen szigorúan szabályozott lenne, ilyen fehér lenne, és a csalás lehetősége ilyen szigorúan ki lenne zárva. És bizony ezek a kis- és közepes vállalkozások a koncessziós pályázatnál a feltételek között vállalták mozgáskorlátozottak, mozgásukban korlátozott munkavállalók, megváltozott képességű munkavállalók foglalkoztatását, akkori álláskeresők foglalkoztatását.

Az majd egy érdekes kérdés lesz, hogy ha önök politikai bosszúból, gyűlöletből utcára teszik ezt a 20 ezer embert, akkor vajon ki fog munkát adni a megváltozott munkaképességű, a mostani nemzeti dohányboltokban dolgozó embereknek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu