NÉMETH BALÁZS LAJOS, a Törvényalkotási Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Ahogy hallhattuk, a Törvényalkotási Bizottság tegnap kivételes eljárás keretében tárgyalta az előttünk fekvő T/669-es törvényjavaslatot, amely valójában egy állatorvosi ló. Bár azon a címen fut, hogy az üzemanyagár-emelkedésre tekintettel nyújtott támogatásokkal összefüggő intézkedések, fű alatt azonban, ahogy hallhattuk a pénzügyminiszter úrtól, bekerült egy igen jelentős adóemelés, méghozzá a dohánytermékeket érintő jövedékiadó-emelés.
Ha megengedik, akkor én is majd külön beszélek a törvényjavaslat két részéről, ahogy a pénzügyminiszter úr. Azonban az teljes törvényjavaslat alapján megállapítható és megerősítést nyert, hogy Magyar Péter végighazudta a kampányt, Magyar Péter becsapja és becsapta a választókat. Önök összevissza beszélnek, nem lehet komolyan venni azt, amit mondanak, és sajnos ebbe belerángatta (Lovkó Csaba: Bizottsági vélemény kellene!) az egész kormányt, és belerángatta a pénzügyminiszter urat is (Az elnök csenget.) ebbe a kellemetlen helyzetbe.
De kezdjük akkor az üzemanyagár-támogatással! (Magyar Péter: Ez nem bizottsági jelentés!) Magyar Péter azt követelte a kampányban, hogy 480 forint legyen az üzemanyag, és azt is ígérte, hogy 480 forint lesz az üzemanyag. Nincsen ez az ígéret, ezt sem teljesítették, becsapta az embereket. (Magyar Péter: Elnök Úr! Ez nem bizottsági álláspont! Legyen szíves!) És most nem fogom idézni, mert mindenki tudja, mindenki hallotta, hogy milyen stílusban és milyen hangnemben kiabált a kampányrendezvényeken a miniszterelnök. (Magyar Péter: Ez nem kisebbségi vélemény!)
De a korábbi, 595 forintos, illetve 615 forintos védett árnak sincsen nyoma ebben a törvényjavaslatban (Kovács Petra Judit: Ez nem kisebbségi vélemény!), miközben önök voltak azok, már miniszterelnökként megígérte ön, hogy visszahozza a védett árat akkor, ha szükség lesz rá, és ugyanígy Kapitány István is megígérte, amikor eltörölték a fideszes védett árat, hogy visszahozzák akkor, amikor ismét felmennek majd az üzemanyagárak. (Magyar Péter: Elnök Úr! Ez nem bizottsági álláspont!) Nekem az a gyanúm, hogy önök már akkor tudták, hogy amíg TISZA-kormány van, addig nem lesz többet védett ár, úgyhogy a magyar választók szemébe hazudtak.
És akkor itt jön ez a mostani javaslat, amely gyakorlatilag csak azt mondja ki, hogy egy kormányrendeletben fogják majd szabályozni a részletszabályokat, tehát valójában a Facebook-bejelentésekből, illetve a pénzügyminiszter mostani szavaiból tudjuk nagyjából, hogy miről szól majd…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés