TÁRKÁNYI ZSOLT közlekedési és beruházási minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hát, messzire jutottunk (Derültség.), de Nagy Bálintnak csak felolvasnék egy levélrészletet, amit Lázár János helyettes államtitkára, Bartal Tamás írt az MKIF-nek: „Tájékoztatom, hogy miniszter úr döntésének megfelelően 2026. október 8-án 0 óra 00 perctől az M6 autópálya érdi tető-Dunaújváros szakasz, azaz M6 első fázis 22+340-től 76+200-ig terjedő szakasza, és az M8 73+750 km és 78+300 km közötti szakasz üzemeltetését az MKIF Zrt. látja el.” Ebből a levélből gondoljuk, hogy ez a döntés megszületett.
Az pedig, hogy háromszoros áron került volna ez a koncesszió átjátszásra az MKIF-nek, így pedig a korábbi koncesszor harmadáron elvégzi, nem annak köszönhető, hogy itt még megfontolás alatt volt, hanem annak, hogy kormányváltás történt.
Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak egyébként nem témája szinte semmi abból, amit itt a fideszes képviselők elmondtak, ugyanis szó nincs arról, hogy ez arról szólna, hogy vidéki trafikokat külföldieknek adjunk át, és nem tudom, hány családi kisvállalkozást tönkretegyünk. Ha azt mondjuk, hogy családi kis- és középvállalkozások, akkor ők jutnak eszünkbe a kaszinókoncessziókról meg az autópálya-koncessziókról? Nekem legalábbis nem.
Az SZTFH-t 2021-ben állította fel a Fidesz-kormány. Itt pontosan szeretném idézni, Hargitai képviselőtársam mondta azt, hogy szerinte ez nem illeszkedik a TISZA gondolkodásába. Majdnem egy évtizeden keresztül a Fidesz gondolkodásába sem illeszkedett, ugyanis nem hozták létre, csak körülbelül nyolc-kilenc évvel később, miután kijátszották haveroknak a dohánykoncessziókat.
Nagyon sok történet volt, a magyar sajtó is feldolgozta abban az időben, hogy ez a piac hogyan lett újraosztva, hogyan lett fideszes haveroknak kiadva, hány korábbi trafikos, illetve kocsmáros kísérelt meg közülük öngyilkosságot, mivel esélyük sem volt megkapni azokat a koncessziókat, amelyeket aztán négyesével-ötösével gyűjtögettek a fideszesek, a feleségeik néhány esetben. Talán éppen ez volt az első szektor, amely megmutatta a Fidesz korrupt hálózatát. Hadházy Ákos politikai karrierje is ebből nőtt ki, talán még emlékeznek rá több mint egy évtizeddel ezelőttről. Úgyhogy úgy gondolom, hogy ezt a fajta működési modellt védeni mindent elárul a szándékokról.
Az, hogy Nagy Bálintnak 1 perc 40 másodperc kellett eljutni a trafikokig, Németh Balázsnak ennyi sem, ő ezzel kezdte, azért mutatja, hogy a dohánylobbinak a tyúkszemére léptünk a mai napon, nemcsak a korábban tárgyalt és megszavazott törvényjavaslattal, a jövedékiadó-emeléssel, hanem azzal is, hogy az SZTFH jogköreit átrendezzük.
De továbbra sincs szó egyébként azokról a dolgokról, amiket elmondtak. Ez nem a kis, vidéki trafikokról szól, nem született még döntés arról, hogy mi lesz ezeknek a koncesszióknak sorsa. Nem szeretnénk természetesen visszatérni abba a világba, amivel itt riogat képviselőtársam, hogy majd a benzinkutakon meg a diszkókban meg nem tudom, még hol, az éttermekben áruljanak dohánytermékeket. Ez volt az az időszaka a Fidesznek, a 2010 után felálló Fidesz-kormányoknak, amelyeknek sok döntését magunk is nagyon sokan szerintem jónak tartottuk; akkor még támogattuk, hogy szorítsuk vissza a dohányzást, ne lehessen dohányozni nagyon sok vendéglátóipari egységben. Na, innen jutottunk el az autópályák 35 éves kiszervezéséig Mészáros Lőrincnek, ami miatt egyébként kötelezettségszegési eljárás is folyik jelenleg is Magyarország ellen.
Ezek a döntések, azt gondolom, nem a magyar kis- és középvállalkozásokról szóltak, hanem a fideszes oligarchák hizlalásáról, és arról, hogy minden döntési jogkör a kezükben maradhasson egy kormányváltás után is. A legnagyobb rémálmaikban sem hitték el, hogy a TISZA kétharmaddal győzhet ‑ hát, ezt rosszul gondolták.
Hollandiában is most vezetik be a magyarhoz hasonló szabályozást; azt azért nem gondolom, hogy ott is a kormánypárt holdudvarába fogják kijátszani ezeket a trafikokat, de majd meglátjuk.
Visszatérve a mostani törvényjavaslatra, az SZTFH működésével kapcsolatban itt felhívnám ismét a figyelmet arra, hogy kizárólag az elnök egyetértési jogának a visszavonásáról lesz szó, tehát arról, hogy ne egy bukott kormánypárt bábja dönthessen a koncessziós szerződésekkel kapcsolatos további hatósági jogkörökről, szerződésmódosításokról, megszüntetésekről vagy megkötésekről. Erről szól ez a törvényjavaslat, bármivel is próbálnak most önök riogatni.
(15.50)
Palóc André képviselő úrnak volt egy mondata, amire még szeretnék reagálni. Ön azt mondta, hogy tisztítják a pályát a multik előtt. Hát, tudja, mikor jutott ugyanez az eszembe? Amikor a CATL akkugyár szerződését láttam. Na, ott tisztították a pályát a multik előtt, amikor a kínai akkulobbinak kellett átjátszani a magyar vidéket, vendégmunkások tízezreinek adtak könnyített magyarországi munkavállalási engedélyt, és ezt még a gyárak Magyarországra települése előtt évekkel ilyen szerződésekben biztosították. Na, akkor tisztították a pályát a multik előtt. Éppen eleget dolgozunk azon, hogy ezt a romhalmazt és ezeket a folyamatokat megállítsuk.
Tudja, például a Debrecen melletti Hosszúpályiban nem attól félnek, hogy mi lesz ott a trafikkal, hanem attól, hogy lassan több kínai lakik ott, mint magyar. És szerintem a magyar vidéken nagyon sok helyen vannak olyan problémák, amelyekre a mi kormányunknak kell most már megoldást találni, mert a Fidesz-kormány ott is romhalmazt hagyott maga mögött, és ebben a közbeszédben, hogy milyen problémái vannak a magyar vidéknek, a trafikok helyzete valahol az utolsó utáni helyen kullog, már csak azért is, mert nincsenek veszélyben. Köszönöm szépen.
Kérem szépen támogatni a törvényjavaslatot. Fontos magyar közérdek, hogy az SZTFH szabályozása a leírtak szerint valósuljon meg. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés