MELLÉTHEI-BARNA MÁRTON (TISZA): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A miniszterelnök úr az imént azt mondta, legyen nemzeti minimum, hogy minden vitatott szerződést átvilágítunk, és a közvagyon sorsát nyilvánosságra hozzuk. Ebben egyetértünk.

(14.40)

De ha ez valóban nemzeti minimum, akkor ennek van egy egyszerű következménye: nem állhatunk meg a szerződéseknél, el kell jutnunk az emberekig is, azokig az emberekig, akik döntöttek, akik aláírtak, akik ellenjegyeztek, azokig, akik azt mondták erről, hogy jogszerű.

Az állam ugyanis nem magától ír alá szerződéseket, és a minisztérium sem utal át magától százmilliárdokat. A koncessziók nem maguktól születnek. Minden döntés mögött emberek állnak. Ezért szeretném hozzátenni a miniszterelnök úr szavaihoz, a nyilvánosságnak nemcsak ahhoz van joga, hogy megismerje, hogy mi történt a vagyonával, hanem ahhoz is, hogy megtudja, hogy kik tették ezt vele. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Tisztelt Ház! Van egy nagyon egyszerű mérce, amelyhez nem kell sem közgazdasági diploma, sem ügyészi tapasztalat, elég a józan ész. Ha valaki szinte egész felnőtt életét az állam alkalmazásában, állami vagy közéleti tisztségben tölti, akkor jövedelme lényegében rekonstruálható. Tudjuk, hogy mennyi volt a fizetése, mert ezt jogszabályok határozzák meg, pontosan tudjuk, hogy milyen bevallott jövedelmei voltak. Ha viszont ehhez képest valakinek olyan vagyona keletkezik, amely ennek kétszerese, ötszöröse, akár ötvenszerese, akkor erre egy jogállamban nem lehet annyit mondani, hogy ügyes ember. Arra magyarázatot kell adni forintról forintra, hogy honnan van, miből van, mikor szerezte, milyen adózott jövedelemből, milyen ellenérték fejében. És ha erre nincs törvényes, ellenőrizhető és életszerű válasz, akkor többé nem politikai ízlésről beszélünk. Akkor az illetékes hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy történt‑e bármilyen jogellenes vagyonszerzés. Ahogy a hétköznapi életben, úgy a közéletben sem létezik alkímia, a semmiből nem lesz magánvagyon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én jogász vagyok, és azért vállaltam a közéleti küzdelmet, azért álltam az elsők között a TISZA mellé, mert jogászként láttam, hogy hogyan kopnak el lassan azok a garanciák, amelyekről az egyetemen még azt tanultuk, hogy egy európai jogállamban természetesek. Állampolgárként pedig sokáig csak sejtettük, hogy hogyan lesz a közösből magánvagyon, hogyan kerülnek állami lehetőségek ugyanazokhoz a körökhöz, hogyan lesz a politikai kapcsolatokból gazdasági előny. Sokáig csak sejtettük, de ma már sok esetben ennél lényegesen többet tudunk.

Éppen ezért mondom, nem elég a politikai felháborodás, most dokumentumok kellenek, nevek kellenek, aláírások kellenek, felelősök kellenek. Jogászként ezért arra kérem a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, hogy azokban az ügyletekben, amelyeket most maga is súlyosan aggályosnak tart, kik képviselték a magyar államot, kik készítették elő ezeket a szerződéseket, kik adtak rájuk jogi véleményt, kik ellenjegyezték őket, mely ügyvédi irodák, mely jogi tanácsadók működtek közre, kik mondták azt a magyar állam képviseletében, hogy ez így rendben van. Jogunk van tudni a nevüket; nem bosszúból, hanem azért, mert a jogállam egyik legalapvetőbb elve, hogy a hatalom gyakorlása személyes felelősséggel is jár, és mert ez nem kizárólag jogi kérdés, ez morális kérdés is. A jog ugyanis nem arra való, hogy paragrafusok mögé rejtsük azt, amit egyébként minden tisztességes ember pontosan ért. Nem minden erkölcstelen magatartás bűncselekmény, de az sem igaz, hogy ami mögé egy ügyes jogász oda tud tenni egy szerződést, az ettől erkölcsössé válik.

A jog nem mosoda. A szerződés nem arra való, hogy tisztára mosson egy olyan ügyletet, amelyben az állam indokolatlanul rosszul jár, egy magánszereplő pedig indokolatlanul jól. És különösen nem arra való, hogy szakmai konstrukciók, értékbecslések, koncessziós modellek és több száz oldalas dokumentációk mögött eltűnjön a legegyszerűbb kérdés: jó gazdája volt‑e valaki a magyar emberek vagyonának? Ha egy eljárásban egy bíróság kimondja egyes szerződések érvénytelenségét vagy semmisségét, ott nem szabad megállni. Külön meg kell vizsgálni azt is, hogy azok a jogászok és ügyvédek, akik ezeknek az ügyleteknek a létrehozásában közreműködtek, eleget tettek‑e a szakmai és etikai kötelezettségeiknek.

Nem állítom, hogy minden jogi közreműködő felelős minden olyan szerződésért, amelyet később egy bíróság jogellenesnek talál, de azt igenis állítom, hogy a jogászi hivatásnak is vannak határai. Van egy pont, ahol már nem az a kérdés, hogyan lehet valamit jogilag megcsinálni, hanem az, hogy szabad‑e egyáltalán közreműködni benne. Bevallom önöknek, jogászként különösen nehéz megértenem azokat a kollégákat, akik egy közvagyont súlyosan érintő, nyilvánvalóan aránytalan konstrukció esetében soha nem tették fel maguknak a kérdést. Hogyan néztek utána tükörbe? Mit mondtak maguknak? Én csak megszerkesztem a szerződést, vagy én csak ellenjegyeztem? Az ügyfél ezt kérte? Egy jogállamban ez nem elég, mert a jogászi tudás felelősség is.

Tisztelt Ház! Van még egy dolog, amiről világosan kell beszélnünk. Az NVVH létrejötte fontos eszközt adhat ugyan az állam kezébe, de senki sem tehet úgy, mintha 2026 előtt Magyarországon nem lett volna büntető törvénykönyv. Volt! A hűtlen kezelés korábban is bűncselekmény volt, a korrupciós bűncselekmények korábban is bűncselekmények voltak, az ügyészség korábban is a közvádló volt, a nyomozó hatóságoknak korábban is feladatuk volt a bűncselekmények felderítése. Ha történt bűncselekmény, arra akkor is vonatkozott a büntetőjog; ha történt hűtlen kezelés, az akkor is hűtlen kezelés volt; ha történt korrupció, az akkor is korrupció volt. A kérdés ezért nem csak az, hogy mit fog tenni az új hivatal. A kérdés az is, hogy hol voltak eddig azok, akiknek ezeket az ügyeket vizsgálniuk kellett volna. Miért nem indult eljárás ott, akár büntetőjogi, akár versenyhivatali, akár közbeszerzési eljárási, ahol erre az okot adó tények rendelkezésre álltak? Miért nem tették fel azokat a kérdéseket, amelyekre ma egy egész ország vár választ?

Ezért a felelősséget két irányban kell keresnünk. Az egyik oldalon azokét, akik politikai döntéseket hoztak, állami vagyonnal rendelkeztek, közpénzről határoztak. A másik oldalon pedig azokét, akik szakmai, jogi vagy intézményi tekintélyükkel ezeknek a döntéseknek a végrehajtását lehetővé tették, minden esetben egyedileg, bizonyíték alapján, törvényes eljárásban és bíróság előtt. Mert nem bosszút akarunk, nem politikai leszámolást, hanem igazságszolgáltatást akarunk. És ez óriási különbség!

Tisztelt Országgyűlés! Ha tehát azt mondjuk, hogy az állam vagyonát vissza kell szerezni, akkor tegyük hozzá, hogy az állam becsületét is vissza kell szerezni. Ehhez pedig nem elegendő a pénzt visszaszerezni, meg kell nevezni a felelősöket a kormányzati oldalon, az állami vállalatoknál, a döntés-előkészítésben, és ahol erre törvényes alap van, ott a jogi képviselet oldalán is. Fel kell tárni a jogi felelősséget, fel kell tárni a szakmai felelősséget, és fel kell tárni a politikai felelősséget, és ahol bűncselekmény gyanúja merül fel, ott a bizonyítékot át kell adni az illetékes hatóságoknak, és az eljárást végig kell vinni; nem azért, mert bosszút akarunk, hanem éppen azért, mert nem bosszút akarunk.

A bosszú személyes, a jogállam személytelen. A bosszú azt kérdezi, hogy kit akarunk megbüntetni, a jogállam viszont azt kérdezi, hogy mi történt, ki érte a felelős, és mit mond erről a törvény. S ha valóban új korszakot akarunk kezdeni Magyarországon, akkor talán az lenne az egyik legfontosabb különbség a régi és az új világ között, hogy többé senki ne gondolhassa azt, hogy a politikai hatalom felmentést ad a jog alól, s hogy többé senki ne gondolhassa azt, hogy egy jó ügyvéd segítségével az erkölcsi és jogi felelősség eltüntethető, és hogy többé senki ne gondolhassa azt, hogy a magyar állam pénze gazdátlan pénz, mert annak a pénznek van gazdája: tízmillió magyar ember. És aki az ő vagyonukról dönt, annak egyszer számot kell majd adnia róla, forintról forintra, döntésről döntésre, névről névre. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu