TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszterelnök Úr! A Naftogaz vezérigazgatója, Szergej Fedorenko írta ezt, illetve nyilatkozta, ami ma már, ugye, szóba került, és ön beszélt róla, ő mondta azt (Magyar Péter: Neki hisz?! Az ukránoknak hisz?!), hogy a C8-as találkozón, a szeptember 18-a és 20-a között a Kárpátokban sorra kerülő találkozón, ahol Magyarország nagykövete, kijevi nagykövete is jelen volt, született egy ilyen megállapodás, hogy magyar területen, az ukrán igényeket kielégítve, kifejezetten az orosz támadások elől menekítve építenek üzemanyagtárolót. Hogyha ezzel kapcsolatban minden úgy lesz, ahogy a miniszterelnök úr az előbb mondta, és ez nem fog megvalósulni, akkor azt mindenképpen megnyugtatónak tartjuk.
Egyébként, miniszterelnök úr, kifogásolta, hogy csak ön járja az országot. Ezt én a magam nevében hadd utasítsam vissza, olyannyira, hogy éppen körülbelül félórával azelőtt jöttem el a szekszárdi szüreti napokról, és én is ittam bort és ettem zsíros kenyeret, amikor ön megérkezett ‑ szerencsére engem nem öntöttek le borral. (Magyar Péter: Fideszesek önt miért öntenék le?!) De hadd tegyek egy ilyen javaslatot önnek, hogy ne a dolgozó magyar állampolgárokkal harcoljon (Magyar Péter: Nem harcolok!), azt itt, a plenáris ülésteremben, politikusokkal meg lehet tenni, de szerintem se itt ülő újságírókkal (Magyar Péter: Újságírókkal?!) ne hadakozzon, teljesen mindegy, hogy önnek mi a véleménye, ne szóljon ki nekik, se, mondjuk, a szüreti fesztiválon, akár az önt leöntő, dolgozó magyar honfitársunknak ne üzengessen Facebookon. (Magyar Péter: Nem tudsz olvasni!) Ez csak egy ilyen jótanács, aztán majd ön eldönti, hogy mit tesz.
De azért, bár azt mondtam, hogy megnyugtató volt, amit az üzemanyag-tárolóval kapcsolatban mondott, az már kevésbé megnyugtató ‑ de örülnék, hogyha ezzel kapcsolatban is megnyugtatná a magyar közvéleményt ‑, amit Kapitány István mondott a Telex-interjúban, merthogy az például nem derült ki, hogy honnan lesz majd gáz. Tehát mi lesz a földgázzal? Merthogy egyelőre, ugye, a magyar ellátás 75 százalékát az orosz gáz jelenti, és tudjuk, hogy a következő évben, 2027 októberétől ez már nem lesz. Kapitány István ezzel kapcsolatban nem mondott semmit, hogy ezt hogyan fogják majd túlélni a magyarok, és hogy mennyibe fog ez a magyaroknak kerülni. Örülnénk, hogyha ezzel kapcsolatban is konkrétumokat hallanánk. Kapitány István egyébként ebben a Telex-interjúban konkrétan azt mondta, hogy nyilvánvalóan még mindig Oroszország az a forrás, ahonnan a gáznak és az olajnak a legjelentősebb része jön, és ez gazdaságilag hatékony. Köszönöm szépen, hogy ezt nem nekem kell elmondani, de örülnénk annak, hogyha a kormány ez irányba is tenne lépéseket, hogy ne idegen érdekeket szolgáljon ki Magyarország, hanem kizárólag a magyarok érdekét. Tehát ahonnan gazdaságilag a leghatékonyabb, onnan próbáljon majd akár földgázt, akár más energiahordozót szerezni a kormány! Próbáljon a nemzetközi fórumokon vagy akár Brüsszelben fellépni ez ügyben!
(15.20)
És akkor ebben a nagyon kevés időben még a közutakról szeretném elmondani azt, hogy valóban ma reggel, ahogy mondtam, több mint négy óra alatt jutottam el Ásotthalomról a fővárosba, és a középkorban lóháton ez lehet, hogy gyorsabban megvalósult volna. (Magyar Péter rázza a fejét.) Na most, ezzel kapcsolatban azért hadd jegyezzem meg, miniszterelnök úr egy picit félrebeszélt itt, amikor azt mondta, hogy én az elmúlt 16 évre nem utaltam. De, utaltam! Tehát konkrétan az egyik késés vagy baleset színhelye pont ott, a Mórahalom és a nemzetközi határátkelő, az Ásotthalom és a Királyhalom határátkelő közötti úton volt. Konkrétan felborult előttem egy szerb autó reggel, és ezért nem lehetett továbbhaladni. Itt kezdődött az első probléma. Rengeteget kértem a korábbi kormányt, a Fidesz-kormányt arra, hogy újítsák már föl, mert szegény naiv szerbek azt hiszik, amikor belépnek Magyarországra, hogy ez már az Európai Unió, aztán a Kádár-rendszerben épült tanyasi úton felborulnak. Tehát ilyen állapotok vannak. Ez Röszke után a második legnagyobb forgalmú nemzetközi határátkelőhely ma már a magyar-szerb határon, és ilyen utakon kell ott járni. Szekunder szégyenérzet szerintem mindenkinek, ha ezt látja, hogy így jutnak be, így kerülnek be, így lépnek be az Európai Unió területére.
És az autópálya-koncesszióval kapcsolatban ‑ ez most egy nagyon aktuális téma ‑ hadd tegyek egy konkrét javaslatot! Tehát ahelyett, hogy itt majd hosszú éveken keresztül megbénul a rendszer, hiszen nyilván át kell világítani ezt a magánkoncessziót, itt elképesztő számokat hallunk. (Dr. Ruff Bálint György: 23 000 milliárd…) Ez nyilván arra érdemes, hogy ezt újra meg kell vizsgálni, de ne várjunk arra hosszú évekig, hogy aztán esetleg majd újra egy magánkoncesszióban, mondjuk, egy külföldi cég kezdje majd el működtetni. Hadd tegyek egy javaslatot! Magyarország Európa egyik legfontosabb tranzitútvonala, itt megy rajtunk keresztül -északi, déli, mindenféle irányba ‑ az európai tranzitforgalom. Lehet normálisan, akár még nyereségesen is üzemeltetni, fenntartani ezeket az autópályákat, főleg ha a nem uniós állampolgárok is fizetnek majd, mert az elmúlt években nagyon sok ilyen történet volt, hogy ők nem fizettek, a magyar adófizetők fizették a díjakat, aztán nem tudták őket utolérni vagy behajtani tőlük az autópályadíjat. Száz százalékban állami tulajdonba kell venni, ez akár állami tulajdonú cég legyen, mint Németországban, Ausztriában. (Dr. Ruff Bálint György bólogat.) Ilyen egyszerű! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ezt azonnal tegyék meg! 100 százalékban állami tulajdonban, akár még nyereségesen is lehet működtetni, és akkor abból lehet új utakat építeni. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból. ‑ Dr. Ruff Bálint György tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés