TUZSON BENCE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Reagálni szeretnék államtitkár úrnak a megjegyzéseire, egyrészt azért is, mert az adóigazgatási eljárás egy közigazgatási eljárás ‑ más nem is lehet ‑, még akkor is, ha ennek sajátos eljárási szabályai vannak, hiszen a 2017. évi CLI. törvény rendelkezik az adóigazgatási eljárás szabályairól, az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény, és ennek a 74. §-a az, amelyik meghatározza azt, hogy mi történik egy határozattal, amit hoz az adóhatóság. Ez egyébként egy jogdogmatikai kérdés. Közigazgatási hatóság soha nem hoz jogerős döntést, mindig csak végleges döntést. Ezt a szót egyébként maga az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény nem is használja, csak a bírósági döntések esetében vagy a korábbi szabályozás alapján hozott jogerős döntések esetében. Tehát ezek mindig véglegessé vált döntések és soha nem jogerős döntések.
Egy véglegessé vált döntés is lehet végrehajtható, még akkor is, ha bírósági megtámadása van, de jogerőssé csak a bírósági döntés végén válik. Ez a helyes megközelítés egy ilyen típusú szabályozásnál, tehát a helyzet az, hogy ez a döntés ebben az esetben még nem jogerős, csak véglegessé vált döntés, ezért hívtam fel a figyelmet egyébként Beck Samunak a lépcsőzetes jogerő elméletéről szóló tanulmányára, amely alapján egyébként a mai napig is működik a magyar jogrendszer. Ez még a XX. század elején készült tanulmány egyébként. Ez az egyik kérdés, amiről szerettem volna beszélni.
A másik, ami megütötte a fülemet, a módszertannak a kérdése, hogy az adóhatóság nem szeretné, ha egy módszertana nyilvánosságra kerülne. Na most, amikor egy módszertanról beszélünk, akkor a módszertan megismeréséhez az ügyfélnek alapvető joga van. Minden esetben joga van az ügyfélnek azt megtudni, hogy ha vele szemben bármilyen határozatot hoztak, akkor milyen módszertan alapján hozták ezt. Én értem, hogy ezt az adóhatóság esetleg nem szeretné, ha megismernénk, de ettől függetlenül ez a jog fennáll, mert ez nem egy minősített adat; persze lehetne minősíteni, bár ebben az esetben a minősítés feltételei sem állnának fenn, és az infotörvény alapján nagyon korlátozott kivétellel egyébként ez is mint közadat is kikérhető adat, de az ügyfél szempontjából viszont a módszertannak mindig jelentősége van, és a módszertant az ügyfél minden esetben megismerheti. Tehát e tekintetben ez egy olyan jogi kérdés, ami fölött alapvető vitát nem lehet folytatni.
Miért mondom azt, hogy a miniszterelnökre nem terjed ki ez a szabályozás? Hiszen a miniszterelnökre a családján keresztül sem terjed ki a szabályozás, mint amire utaltam, hiszen csak jelen idejű szabályozás van a mostani előterjesztésben, azaz csak az a családtag számít, aki esetleg most, jelen pillanatban házastársa és most, jelen pillanatban egy háztartásban él vele.
(16.40)
De amikor, mondjuk, a vagyonszerzés történt, akkor ki volt a családtagja, és ki élt vele egy háztartásban? Na, arra viszont már nem terjed ki a szabályozás, úgyhogy ezt a jogszabályban tisztába kell tenni, természetesen, ha ez a jogalkotói szándék. Nem tudom, mert elég gyanús, hogy mondjuk, a miniszterelnököt kihagyták belőle. Lehetséges, azért, mert azt gondolták, hogy a miniszter jogállása a miniszterelnöki jogállással azonos, de ez nem így van, tehát ez egy külön típusú jogállás, ha a miniszterelnökre való kiterjedésről is akarunk beszélni, akkor bele kell írni a jogszabályba a miniszterelnök személyét.
Amit Apáti képviselőtársam mondott, ez egy nagyon fontos kérdés. Tehát azért az egyenlő mérce, egy egyenlő mérce, ez egy alapvető kérdés. Az, ha valaki közbizalomra méltó, és a közbizalomra méltóságot a vagyoni helyzettel és a vagyon megszerzésének módjával is összekapcsoljuk, akkor igenis ki kell terjeszteni ezt minden országgyűlési képviselőre, akárhogy szerezte a vagyonát a múltban, mert itt most nem arról beszélünk ebben a jogszabályban, hogy honnan származott a vagyon ‑ én értem a politikai hivatkozásokat ‑, hanem arról, hogy valaki az adókötelezettségének egyébként megfelelően eleget tett-e. Ez viszont érdekes azoknál is, akik most lettek országgyűlési képviselők, hiszen ez a közbizalom alapvető kérdése. Úgyhogy ezt a jogszabályt, ha ilyen jogszabályt akarnak alkotni, ki kell terjeszteni a jelenlegi országgyűlési képviselőkre is.
A kockázati elem e tekintetben ugyanakkora, mert itt adóigazgatási kockázatról beszélünk, hangsúlyozom, adóigazgatási kockázatról, adókockázatról, ami nem azonos azzal, mint amire hivatkoznak a jogszabály értelmezése kapcsán. Már csak azért sem, mert amit a képviselő asszony megemlített az előbb, azok a személyek pont azok, akik egyébként nem tartoznak jelen szabályozás alanyi körébe. Tehát rájuk ez a szabályozás egyáltalán nem vonatkozik. Ez egy szimpla adójogi szabályozás, és az adójog keretei között is kell tartani, hogyha adójog a valóságos célja. Ha nem, akkor viszont nem adójogi szabályként kell ezt előterjeszteni, hanem egyenesen ki kell mondani azt, hogy az ellenzéki országgyűlési képviselőket akarják valamilyen formában zaklatni és vizsgálni. Erről szól ez a mostani szabályozás a jelenlegi formájában: adójogba csomagolt módon, hozzáteszem, teljesen alkotmányellenesen.
Tehát a mostani szabályozás több ponton alkotmányellenes, már csak azért is, mert az adóigazgatás alapvető szabálya az, hogy kockázatelemzést valós kockázati csoportokra lehet kiterjeszteni azonos feltételek mellett. Ez egyébként hiányzik ebben a szabályozásban, pont azért, mert olyanok vannak benne, akik közpénz felett sosem rendelkeztek, tehát nincs ilyen, nem is volt soha ilyen típusú jogkörük, olyanok viszont nincsenek benne, akik a valóságban is közpénz felett rendelkeztek. Na, ez a probléma ezzel a mostani szabályozással. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés