10 234 felszólalás
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Talán a gyorsíró kolléganőnek is segítettünk. (Pörzse Sándor: Aranytól van!) Igen. Akkor a szétaggódók közül Bödecs Barnának, a Jobbik képviselőjének adom meg a szót.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Font Sándor, a Fidesz képviselője.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Végül is az időkeretből még futja - csak a két percen ment túl -, mert még van 3 perc 18 másodpercük. Ódor képviselő úr két percet kér, vagy ezt az időt kívánja kihasználni, és normál szót kér? (Dr. Ódor Ferenc: Két percet.) Két percet. Akkor öné a szó, ebben a keretben.
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Úgy látszik, képviselő úr, jobban éreztem a felszólalása időtartamát, mert 3 perc volt, amikor javasoltam, hogy erre jelentkezzen. (Dr. Ódor Ferenc: Elnök úrnak mindig igaza van! - Derültség.) De még mindig kiváló 16 másodpercük azért maradt. Amennyiben ezzel már nem kívánnak élni, akkor mive…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr felszólalását. A kormány képviselője jelezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés őszi ülésszakának várhatóan háromnapos ülését 2011. november 7-én 13 órára összehívom. Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom. (Az…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A következő vezérszónok az MSZP képviselője, Ipkovich György képviselő úr. Öné a szó.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Egy pillanat, egy kis türelmet kérek. A képviselő úr még nem ment ki az időkeretből, és úgy tűnik, hogy meggondolta és még tovább folytatja, ha lehet, akkor kérem, hogy a hangot adják meg Ipkovich György úrnak. Köszönöm szépen.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Ez alatt mit ért, képviselő úr?
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: A mai napon az ülés végéig. Azonnal, majd jelzem. Most megadom a szót a KDNP vezérszónokának, Vejkey Imre képviselő úrnak. Öné a szó.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ipkovich György képviselő úr kérte, hogy a jelenleg tárgyalt előterjesztéshez módosító indítványokat a mai napon a napirendi pontok tárgyalásának végéig lehessen benyújtani. Tekintettel arra, hogy ez a jelenleg tárgyalt téma az utolsó napirendi pontunk, és a Házszabály…
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: A következő felszólaló Dorosz Dávid, az LMP vezérszónoka. Képviselő úr!
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az írásban előre jelentkezett Budai Gyulának, a Fidesz képviselőjének adom meg a szót. Képviselő úr, öné a szó.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Reagálásra következik kétperces időkeretben Ipkovich György, az MSZP képviselője.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Én nem tapasztaltam ilyet, úgy tűnik, mintha egy bizottság által ismert vita jelent volna meg, ami itt a parlament plenáris ülésén nem hangzott el. Most megadom a szót 15 perces időkeretben Bárándy Gergelynek, az MSZP képviselőjének. (Dr. Répássy Róbert: Majd most!)
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: A következő felszólaló Répássy Róbert államtitkár úr.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Kétperces időkeretben reagálásra következik Bárándy Gergely, az MSZP képviselője.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Kétperces időkeretben reagálásra következik Répássy Róbert államtitkár úr.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Szintén kétperces reagálásra következik Ipkovich György, az MSZP képviselője.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Az államtitkár úr válaszol önnek.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Bárándy Gergely, az MSZP képviselője.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A következő felszólaló Szalay Péter, a Fidesz képviselője.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: A következő felszólaló Staudt Gábor, a Jobbik képviselője.
T/4745 Az ügyészségről T/4746 A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról
ELNÖK: Megkérdezem a tisztelt képviselőtársakat, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem államtitkár urat. (Dr. Répássy Róbert: Később.) Később kíván majd reagálni a vitában elhangzottakra, illetve részben menet közben megtette, úgyhogy az együttes…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megkérdezem az államtitkár urat, kíván-e válaszolni. (Dr. Répássy Róbert jelzi, hogy nem.) Nem kíván. Így, tisztelt Országgyűlés, megköszönöm mai munkájukat. Holnap reggel kilenc órakor folytatjuk az ülésünket. Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 17 óra 11 perckor é…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: A következő felszólaló Szabó Timea, az LMP képviselője. Képviselő asszony, öné a szó.
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Földi László képviselő úr, a KDNP képviseletében. Öné a szó.
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Tóth József, az MSZP képviselője. Öné a szó.
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Gelencsér Attilának, a Fidesz képviselőjének. Képviselő úr!
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: Kétperces reagálásra következik Kovács Péter, a Fidesz képviselője.
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Józsa képviselő úr szavaiba vágva hadd közöljem: ülésvezető elnökként megadom a lehetőséget, hogy 20 óráig lehessen módosító indítványokat benyújtani a költségvetéshez. Köszönöm szépen. Rendes felszólalásra következik Gyenes Géza, a Jobbik képviselője.