1 065 felszólalás
J/2204 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Állandó Értekezletek ajánlásaira H/2388 A határon túli magyarokra vonatkozó politikai feladatok végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyar Álla
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Egyetlen megjegyzést szeretnék tenni a vita egy korábbi szakaszához, ahol Fritz Péter képviselő úr tett egy megjegyzést ahhoz, amit én mondtam. Egyetértek vele. A példa, amit említettem, nem volt szerencsés. Másképp kellett volna példálóznom. Ha állandóa…
T/2030 A műsorelosztás részletes szabályairól (kábeltelevízió)
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. A képviselő asszony felszólalásának elején megismételt egy mondatot, amelyet legutóbb a televízióban mondott el nagyon kedves mosollyal. Nevezetesen azt az állítást, hogy ez a médiatörvény az előző kormány idején született, és így tovább, és így t…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy parlamentáris kifejezésnek tekinthető-e az a szép magyar szó, hogy pofátlanság. (Balczó Zoltán: Nem.) Ha nem, akkor nem használom a továbbiakban, akkor megel…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm. Csak nagyon röviden szólnék. Igen, Salamon képviselő úr, az ön javaslata egyenlő esélyt biztosít a parlament normális működésének és a parlament megbénításának, megcsonkításának és tönkretételének. Köszönöm szépen.
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony, csak negyed perc. Wiener képviselő úr itt rendszeresen fiatal demokratáknak nevezte a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőit - ez most már évek óta egy tévedés. A Fidesz kivette a nevéből a "demokrata" szót, és mint látjuk ebből a vitából is, nem véletle…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, és külön köszönöm, hogy senki sem mondta két percben azt Tóth Andrásnak, hogy nincs kompromisszumkészség, menjünk haza, és akkor nem tudtam volna elmondani ezt a fölszólalást. Szerencsére ezt senki sem mondta, úgyhogy el tudom mondani. Tisztelt Országgyűlés! A h…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én csak arra szeretném ismételten felhívni a figyelmet, hogy egy dolog az az állítás, hogy valami alkotmányos lehet, és egy másik dolog az, hogy egy adott esetben valami alkotmányos-e. Csak párhuzamként mondom, hogy a médiatörvénnyel kapcsolatos a…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Ez a megcsonkítás, ez a ritkított ülésezés azt is jelenti, hogy fontos évfordulókról is vagy az évfordulót jóval megelőzően, vagy az évfordulót jóval követően tudunk csak beszélni itt, az Országgyűlésben. Ez tö…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném azt mondani, először is Géczi képviselő úrnak arra a megjegyzésére, hogy itt bárki közülünk azt gondolná, hogy ettől a törvénytől lesz népszerű, és ezért érvelne a mellett, hogy szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok legyenek, én ezt nem te…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak arra szeretném megkérni Toller László képviselő barátomat és polgármester urat, hogy legalább ezt a passzív választójog érvet ne használja, mert ez nem igaz. A passzív választójogot senkinek sem korlátozzák, bárki lehet önkormányzati képviselő.…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy a vége felé közeledik ez a vita, legalábbis az általános vita. Sok-sok módosító javaslatról fogunk még a részletes vitában beszélni, és most az általános vita végén egyetlenegy kérdést szeretnék felvetni, amely m…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Örülök, hogy Toller képviselő úr az elvekben egyetért velem, csak ez nem elég. Azzal a konkrétummal kapcsolatban, amit felvetett: olyan kategória, hogy a pártok holdudvara, nincs. A pártok holdudvarának nincs szavazati joga a döntésekben, az önkormányzati képvis…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem gondoltam, hogy ezt még egyszer el kell mondani: az nem igaz, hogy a tulajdonos csak a képviselő-testület tagjainak a jelenlétével érvényesítheti a maga akaratát! Ezzel érveltek annak idején, amikor az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségér…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Nem győzöm ismételni ezt a megszólítást... (Dr. Kovács Zoltán: Egyedül vagy az SZDSZ-ből!) A megcsonkítás alatt nem azt értem, hogy hányan vagyunk jelen! Én nem látok kivetnivalót abban, ami a világ minden demokrati…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. "Hiszi is, vagy csak mondja? - II.", ez volt a címe napirend utáni hozzászólásomnak. Szájer József frakcióvezető úr azt állította néhány nappal ezelőtt az Országgyűlésben, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt sajnálattal vette tudomásul azt a helyzetet, a…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én bizonyos tekintetben Keller László képviselő úr javaslatát szeretném megismételni. Nem abban az értelemben, hogy tartsunk szünetet - ilyesmi eszemben sincs -, hanem csak annyit javaslok, hogy az elnök asszony, illetve…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, egy igen fontos vitán veszünk részt, akik jelen vagyunk. A demokratikus rendszereket nem az különbözteti meg az önkényuralmi rendszerektől, hogy a demokráciákban nem történnek disznóságok, nem történnek visszaé…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nyitray képviselő úr itt most az állította, hogy annak a bizonyos Céginformáció nevű gyűjteménynek nincs köze ehhez az ügyhöz, ugye? Na most Kövér miniszter úr közvetlenül az ügy kirobbanása után, amikor ez a bizonyos Céginformáció megjelent a lapokban…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. A többiek tudják, hogy ugyan a néhány órával ezelőtt egyszer már röviden összefoglaltam, hogy mi is van abban a jelentésben és mi történt, Kosztolányi elnök úr expozéjának a kiindulópontja azonban rendkívül figyelemreméltó volt, és ehhez szeretnék a to…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Azt szeretném öntől kérni, hogy a házbizottság következő ülésén tegyen javaslatot arra, hogy szűnjön meg az a gyakorlat, hogy a vezérszónoki körön kívül ilyen tízperces időkorlátokat vezetünk be. Hadd idézzem fel, hogy amikor 1996. á…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Bizottság! Jaj! Tisztelt Országgyűlés! Ilyen későn van már valamennyiünknek. (Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el. Végighallgatva itt a hozzászólásokat, amelyek nagyon alaposan elemezték ennek a jelentésnek…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS: Köszönöm a szót, elnök úr. Ez után a sok órás vita után megpróbálunk egy másfajta vízre evezni. (18.40) Megszoktuk az Országgyűlésben, hogy a napirend előtti vitákban egyfajta népi felelgetős folyik a fideszes fölszólaló és a kormány képviselője között. Három héttel ezelőtt is ennek leh…
J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről H/2263 A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem jelentkeztem volna, ha csak az Energia Hivatal beszámolójáról lett volna szó a vitában, hiszen ahhoz, amit Tardos Márton képviselő úr az SZDSZ nevében elmondott, nincs hozzátennivalóm. Ahhoz viszont van, amit Lázár Mózes képviselő úr a Fidesz vezér…
T/2157 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Én egyetlenegy rövid megjegyzést fűznék ahhoz, amit az államtitkár úr mondott. Nem technikai okai vannak annak, hogy ez a törvényjavaslat nem fogadható el a személyi jövedelemadó bevallási határideje előtt, hanem a jelenlegi kormánykoalíció által az Orsz…
T/2157 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Én egyfajta megbántottságot megértek. Tudniillik önök azt gondolták, hogy itt, legalábbis az ifjúsági és sportbizottságban széles körű a javaslat támogatása. Ugyanakkor itt az Országgyűlésben a költségvetési és adókérdésekkel…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt - ismét mondom - megcsonkított Országgyűlés! Tegnap, február 29-én ismét megdöbbentő eseményeknek lehettünk tanúi az Országgyűlésben - nem is egynek, hanem kettőnek. Két szégyenteljes lépést követett el tegnap - és az "elkövetett" igét ne…
A/2200 Fenntartja-e vádját, miszerint az SZDSZ nem kívánja tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság egyetlen törvényét sem?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Engem meglep, hogy a miniszter úr már másodszor nem talál alkalmat arra, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésében választ adjon a nekiszegezett kérdésre. Én azonban szeretnék neki erre módot adni, és ezért megvárom, amíg megérkezik három hét múlva. Köszönöm…
A/2326 Urizáljon-e a szegény ország kormánya?
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Én sajnálom, hogy a miniszterelnök úr sem tud a nekiszegezett kérdésre az Országgyűlés plénumán válaszolni. Nem pénzügyminiszteri jellegű a kérdés, úgyhogy megvárom, amíg a miniszterelnök úr három vagy hat hét múlva megtisztel bennünket a jelenlétével. Köszön…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Ez a sorozatcím, amit képviselőtársaim, akik itt vannak, az ülések végén már hetek óta hallhatnak, soha nem volt olyan aktuális, mint a mai témánál. Ugyanis ez a napirend utáni felszólalásom is a múlt heti osztrák-magyar kül…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Én annak idején két percben nem reagáltam Révész Máriusznak, mert azt hittem, hogy a rendes hozzászólásomra is még ma sor fog kerülni, de ez nem biztos, hogy így van. Tehát két percben: Ha Fidesz valóban azt akarta volna, hogy ebben a cik…