1 065 felszólalás
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném elkerülni a félreértést. Az SZDSZ képviselői az általános vitában már világosan elmondták: azt, amit a kormány most csinálni akar, azt nem a korai, hanem a késői szocializmus törekvéseihez hasonlítják, mert arra emlékeztet, olyan állapotokat…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Újra meg újra ezzel kell kezdenem (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Megcsonkított?! Nem vagyunk csonkák!), mert hiszen ismét - mint oly sokszor - csak napirend után tudunk beszélni olyan kérdésekről a ritkí…
T/1248 A Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló 1999.évi XXXII.törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattam a vitát, és külön élményt okozott számomra, hogy itt néhány perccel ezelőtt azt a Torgyán Józsefet volt alkalmunk ismét hallani, akit négy éven keresztül ellenzéki képviselők…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szerencsés az a képviselő, aki nemcsak arra a napirendi pontra szokott bejárni, amelyik alatt fel szokott szólalni, és ezért akkor is időben itt van, hogyha órákkal korábban kerül sor annak a napirendi pontnak a tárgyalására, ami…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ivanics István képviselő úrnak annyit szeretnék mondani, hogy ő nem velem vitatkozott, mert én a magam fölszólalásában elmondtam, hogy az előző ciklusban a lakosság milyen súlyos áldozataiba került az, ami történt, tehát én ezzel tisztában vagyok - val…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ivanics képviselő úr majd figyelje a szavazásaimat és a módosító indítványaimat - ezt az utolsó mondatához mondom. Ami a kétperces első részét illeti: a mérték. Ez volt a legkisebb mérték ebben a régióban. Tessék összehasonlítani a magyar reálbércsökkenést a len…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Ön kifogásolta, hogy a képviselőtársaim által benyújtott módosító javaslatban egyfelől az szerepel, hogy a nyugdíjak reálértékét a GDP-növekedés felével kell növelni, másfelől az szerepel, hogy a nyugdíjak reálértékét meg…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én eredetileg arról terveztem beszélni ma este - illetve még tegnap este -, hogy egy héttel ezelőtt a miniszterelnök úr egy napirend előtti felszólalásra válaszolva megismételte azt a választási kampányból megmaradt állítását, ho…
T/1183 A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. junius 20-án vatikánvárosban aláírt Megállapodás k
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Valamikor a kilencvenes évek elején az egyik országos napilapban megjelent egy rövid olvasói levél, amelyben egy köztiszteletben álló, az akkori közéletben jelentős szerepet játszó egyházi személyiség, eg…
T/1183 A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. junius 20-án vatikánvárosban aláírt Megállapodás k
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy tekintetben azért meg kell védenem a Horn-kormányt. Az ugyanis nem állja meg a helyét, hogy a Horn-kormány elszabotálta volna az úgynevezett ingatlantörvény végrehajtását. Mint tudják, a Horn-kormány két pártja, az MSZP é…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Déjà vu, francia kifejezés, azt jelenti, hogy valami olyasmivel találkozunk, amit már láttunk, amit ismerünk, amivel már találkoztunk. 1987-ben, 12 évvel ezelőtt Grósz Károly miniszterelnök hivatalba lépését követően Medgyess…
T/857 A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról sz. 1993.évi LXXX. tv. módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Kedves Révész Máriusz Képviselő Úr! Nem tudom, hallotta-e már a Fidesz és a Kisgazdapárt koalíciós megállapodása ama pontjának, amely szerint a Kisgazdapárt javasolja a majdani köztársasági elnök személyét, a Fidesznek csak vétójoga van, azt a kommentárját, amel…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Mint tudják, csak háromhetente ülésezhetünk, és ezért napirend utánra marad olyan fontos kérdések tárgyalása, amelyeket normál esetben napirend előtt beszélhetnénk meg. A fontos kérdés, amiről ma szólni akarok, egy…
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt megcsonkított Országgyűlés - ahogy február óta mondani szoktam. Egy sajátos vitában ülünk itt, hiszen ratifikációs vita az, amit az Országgyűlés folytat. Az az országgyűlési határozati javaslat, amelyet tárgyalunk,…
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Csáky Képviselő Úr! Nem kell annyira megijedni, ha az a látszat keletkezik, hogy egyetértünk. (Derültség.) (21.00) Azt gondolom, hogy ha megnézi a Kádár-korszak magyarországi munkaügyi és családtámogatási és szociális rendszerét - de azt is…
H/965 Az Európai Szociális Karta megerősítéséről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Egyetértek Surján Lászlóval, és éppen ezért tartanám szerencsésnek, ha a 12/1. pont bekerülne. Mi az elmúlt ciklusban csináltunk egy nyugdíjreformot, most a kormány arról beszél - majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle -, hogy csinál egy egészségbizt…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Jól tudják képviselőtársaim, hogy február óta a kormánytöbbség alkotmánysértő döntése miatt csak harmadannyi lehetőségünk van arra valamennyiünknek, hogy napirend előtt szóljunk időszerű kérdésekről. Ezért olya…
V/895 Utunk a szociális Európába
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én valami egész másról beszélnék, de csak egy percig, ha lehet. A Fidesz vezérszónoka néhány olyan "kisszínessel" tűzdelte tele a felszólalását, ami nem igazán értelmes. Azt mondta Sümeghy úr, hogy az IMF követelésére építettük le az ártámogatásokat. A…
V/895 Utunk a szociális Európába
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt jobboldali kormánytöbbségünk által megcsonkított Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Februárban a Vigadóban a miniszterelnök úr feltett egy fontos kérdést. Ez így hangzik: "A kérdés, amelyben a kormánynak döntenie kellett társadalompoliti…
V/895 Utunk a szociális Európába
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én örülök, hogy mai felszólalásában Surján László képviselő úr már helyesli a családipótlék-kiegészítés gondolatát. Sajnálom, hogy amikor mi ezt a költségvetési vitában, az adótörvények vitájában, a családi támogatásokról szóló törvényjavaslat vitában…
V/895 Utunk a szociális Európába
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! (Zakó László közbeszólására:) Megcsonkított, kedves Zakó képviselő úr, mert például a Balaton ügyében nem tudott normálisan működni az Országgyűlés és módosító indítványokkal javítani egy törvényjavaslatot, csak azért, mert csak három hetente…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Képviselőtársaim már megszokhatták, hogy február óta így szólítom meg önöket, hiszen az Országgyűlés munkájának ritkításával azt sikerült elérnie a kormánytöbbségnek, hogy az Országgyűlés képviselői csak harmadannyi…
T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Én azt gondoltam annak idején, amikor három héttel ezelőtt elkezdődött ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása, hogy ahhoz képest, amit frakciótársaim elmondanak, nem lesz különösebb hozzátennivalóm ennek a tör…
T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Rigler képviselő úrnak annyit szeretnék mondani, abban nincs köztünk vita - én is azt mondtam -, hogy a hatályos szöveg nem egyértelmű, abba beleférhet az, amit a kormánybiztos úr csinál. Én azt mondtam, hogy a törvényhozói szándékkal - ami az elő…
Napirend utáni felszólalások
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim, tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Mint tudják, február óta így szoktam önöket megszólítani, mert a kormánytöbbség egy fölöttébb vitatható döntésével korlátozza a parlament munkáját, többek között ilyen napirend utáni…
T/669 Szabálysértésekről
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Juharos képviselő úr! A felszólalása bevezetőjéhez szeretnék egy megjegyzést tenni. Ha a jó hírű ifjú operaénekes vendégművészként fellép az Operában, mielőtt elénekeli a szerepét, esetleg akkor is megtapsolják, ha utána hamisan énekel. De…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a második vitaszakaszban öt ajánlási pontról szeretnék beszélni, öt olyan módosító indítványról, amelyeket a törvényhez benyújtottam. Ezen módosító indítványaim pedig két csoportra oszthatók. Az első csoport egy mó…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindössze két dologra szeretnék válaszolni. Egyrészt Pap János képviselő urat szeretném megnyugtatni, hogy mint említettem, a zárórendelkezések a munkavédelmi törvényben a munkahelyi dohányzást korlátozzák, és ez 18 éven aluliakra és felüliekre egyarán…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a vitaszakaszban egyetlen módosító javaslatról szeretnék beszélni, az ajánlás 80. pontjában a törvényjavaslat 8. §-a (1) bekezdésének módosításáról, a hatálybalépés kérdéséről van szó. Az a módosító javaslat, amelyet az ajá…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most egy meglepő dolog következik, illetve két meglepő dolog következik. Először is támogatni fogom három fideszes képviselőtársunknak egy módosító indítványát, nevezetesen az 5. pontban a preambulum kiegészítésére tett javaslatu…