426 felszólalás
A/10693 A félelem bére
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Megvárom, amíg a miniszterelnök úr személyesen válaszol a kérdésre.
A/10615 Miért veszi el a Bajnai-kormány a fogyatékos emberek megélhetésének még a lehetőségét is?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nyáron, augusztus végén a Bajnai-kormány két olyan döntést hozott, két olyan rendeletet léptetett hatályba, amely alapvetően megváltoztatja azoknak az embereknek a munkavállalását és ezzel együtt a megél…
A/10615 Miért veszi el a Bajnai-kormány a fogyatékos emberek megélhetésének még a lehetőségét is?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter úr, valóban vannak olyan foglalkoztatók, amelyek speciális pályázati feltételekkel megkapták már eddig is az állami támogatást. 21 ilyen védett szervezet van, és ők azok, akik azt a bizonyos 31,2 milliárd forint összegű támogatást megkapták. De én nem róluk beszélt…
T/9318 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány hónappal ezelőtt az MSZP akkori frakcióvezetője, Lendvai Ildikó azt mondta egy hozzászólásában, hogy megvédjük az Európában példátlanul hosszú idejű gyermekgondozási segély és gyermekgondozás…
T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényt a parlament 2006. december 11-én fogadta el elsöprő többséggel. A köztársasági elnök úr előzetes normakontrollt kért a törvénnyel kap…
I/9890 Miért bünteti a szocialista kormány a kisgyermekes édesanyákat?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szocialista kormány előszeretettel nevezi magát hol szakértőinek, hol szociálisan érzékenynek, a munkanélküliség okát pedig kizárólag a dolgozók képzetlenségében, lustaságában, legújabban pedig az anyák túlzott gyermekszeretetéb…
I/9890 Miért bünteti a szocialista kormány a kisgyermekes édesanyákat?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Az édesanyák eddig sem voltak a konyhaasztal lábához láncolva. Szabadon választhattak, választhatnak, hogy mikor kívánnak visszamenni: a három év letelte előtt, vagy kivárják a három évet. Miért fáj önöknek az, ha egy édesanya otthon akar maradni, és…
A/9736 Az utcára került százezrek helyett a klientúra kapja a milliárdokat, avagy mire szórja el a pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Ki fog válaszolni? (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból. - Zaj.)
A/9736 Az utcára került százezrek helyett a klientúra kapja a milliárdokat, avagy mire szórja el a pénzt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Államtitkár úr, ezeket a számokat, ezeket az adatokat már sokadszor halljuk. 2007. augusztus 24-én dr. Lamperth Mónika akkori szociális és munkaügyi miniszter, valamint Bajnai Gordon akkori önkormányzati és területfejlesztési miniszter együtt ismertették a 2008 végéig elérhe…
A/9513 Hány gyermeket kell a családból kiszakítani, amiért a szülő munkanélkülivé vált?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben példátlan eset történt Veszprém városban. A gyámhivatal munkatársai megdöbbenéssel hallgatták a szülőknek azt a kérését, illetve bejelentését, hogy gyermeküket állami gondozásba szeretnék adni. Ennek pedig az volt…
A/9513 Hány gyermeket kell a családból kiszakítani, amiért a szülő munkanélkülivé vált?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter úr, Magyarország csatlakozott az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményéhez. Ebben az egyezményben többek között a következő is szerepel: minden gyermeknek joga van olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi f…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási bizottság ülésén a kormány képviselője kijelentette, hogy megítélése szerint kifejezetten a foglalkoztatás elősegítésé…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb felszólított bennünket, hogy válaszoljunk egzakt módon arra, amit ön az előbb elmondott. Igyekszem eleget tenni, remélem, hogy a számok ön szerint is elég egzaktak. 1998 és 2002 között a foglalkoztatottak száma 174 ezer főv…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Sajnálom, hogy Szabó képviselő úr éppen elhagyta az üléstermet, mert a hozzám címzett megjegyzésére kívánok reflektálni, de majd utólag elolvassa a jegyzőkönyvet. Az egész egyszerűen nem igaz, amit a képviselő úr állított az adatszolgáltatással kapcsolatban. Én tényadatokat…
T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mielőtt elmondanám az előre eltervezett hozzászólásomat, engedje meg, hogy a maga kétpercesére reagáljak. Először is: az, hogy a herendiekkel nem kötötték meg a szerződést, nem kizárólag a herendiek hibája. Már ne haragudjon: hogyha…
T/9239 A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat meglehetősen széles körű módosítást tartalmaz abban az értelemben, hogy több törvényt módosít. Így módosíta…
T/9239 A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvényjavaslat - mint ahogy már a bizottságban elhangzott kisebbségi vélemény ismertetése során is elmondtam - több, még jelenleg hatályos törvényt kíván módosítani azzal a céllal, hogy a vállalkozás…
A/9444 Kisemmizett gyermekek, avagy Bajnai Gordon szép, új világa
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Igen, elfogadom, elnök úr.
A/9444 Kisemmizett gyermekek, avagy Bajnai Gordon szép, új világa
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter Úr! Felolvasnám önnek, hogy mi szerepel a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján, többek között ez is: "Célunk, hogy az önálló jövedelemmel nem rendelkezők, valamint a különböző okokból hátrányos helyzetben lévő személyek szociális üdültetését továbbra is bizt…
A/9186 Vergődő foglalkoztatáspolitika, megoldások nélkül
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Igen, elnök úr.
A/9186 Vergődő foglalkoztatáspolitika, megoldások nélkül
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Államtitkár úr, a válasza egyrészt nem igaz, másrészt pedig felháborító. Ne haragudjon, ezzel akarják azokat az családokat megnyugtatni, ahol elveszítették a munkájukat, hogy máshol is ugyanez történik!? Máshol más kormányok azért ennél többre képesek, nem kizárólag arra, am…
T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A bizottsági vita során azt az álláspontot fejtettük ki, miszerint a törvényjavaslat valóban olyan problémára kívánja ráirányítani a figyelmet,…
I/8775 Botrányos bánásmód - megalázott emberek tízezrei az utcán
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az évek óta tartó, folyamatos színjátéknak, a trükkök százainak és a blöffök sorozatának az a következménye, hogy a kormány egyre nagyobb károkat okoz az országnak, és családok százezreinek életét teszi egyre bizonytalanabbá és…
I/8775 Botrányos bánásmód - megalázott emberek tízezrei az utcán
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Asszony! Ma február 23-a van, és igen, nem egy olyan család van, nem egy olyan munkanélkülivé vált édesanya, édesapa van, aki még mindig nem kapta meg a számára jogosan járó munkanélküli-ellátást. Miniszter asszony, ez nem segély, ez nem tetszik vagy nem t…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ha a jövő évi költségvetést abból a szempontból vizsgáljuk, hogy vajon a munkahelyek megmaradnak-e, vajon több lesz-e a lehetősége a munkavállalóknak arra, hogy elhelyezkedjenek, munkát vállaljanak, akkor azt kel…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az ajánlás 22., 23., továbbá a 27. és a 44. pontjához kívánok rövid indoklást fűzni. Az előttem szóló Czomba képviselő úr már említette, hogy a közcélú munkavégzés ne kizárólag 30 napos legyen, hanem ennél több.…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Visszatérve a gyermekek tanulására, ezzel kapcsolatban szilárd az álláspontunk, és ettől nem tántorít el bennünket más képviselők javaslata vagy kritikája sem. Képviselő asszony, szent meggyőződésünk az, hogy jobb a bajt megelőzni, mint utólag korrigálni. Az nem megy, hogy a…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Különböző kritikák hangzottak el szocialista és szabad demokrata képviselők részéről is azokról a módosító javaslatokról, amelyek mellett megpróbáltunk érvelni Czomba Sándor képviselő úrral. Tisztelt szocialista Képviselők! Ha az a cél, hogy minél…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Elnök Úr! Miniszter Asszony! Képviselőtársaim itt már elég hosszasan ecsetelték és érintették a rendszeres szociális segélyből élők és az önkormányzatok közötti kapcsolatot, illetve azokat a terheket, amelyek az önkormányzatokat fogják nyomasztani a következő évben, esetleg…
I/6786 Miért csak a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség vehetett részt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázatán?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 2007 júliusában támogatási programot indított "Integrált szolgáltatási rendszer fejlesztése a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítésé…