10 296 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az elhangzottakra Torgyán József miniszter úr kíván válaszolni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes asszony, Magyar Szocialista Párt (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Figyelmet kérek, tisztelt Országgyűlés! (Csenget.)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az elhangzottakra a kormány nevében Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszony kíván válaszolni.
T/3297 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXVIII. törvény módosításáról T/3299 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról T/3311 Az üg
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalásoknak a végére értünk. (Folyamatos zaj.) Egy kis figyelmet kérnék! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége. A holnapi, tehát a keddi napon napirend előtti felszólalásra jel…
Az ülés napirendjének megállapítása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy hallgassanak meg még egy jegyzői bejelentést. Szabó Erika jegyző asszonyé a szó.
T/3042 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A házbizottság csütörtöki ülésén nem született megállapodás a napirendi ajánlást illetően, ennek megfelelően a napirendi javaslatot elnöki jogkörömben terjesztettem elő. Az Országgyűlés ülésének napirendjé…
T/3120 Az okmánykiadással és nyilvántartással összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.
T/3120 Az okmánykiadással és nyilvántartással összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szabó Erika képviselő asszonynak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/3120 Az okmánykiadással és nyilvántartással összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót... - megadnám a szót, de az illető nincs itt az ülésteremben, úgyhogy itt valami tévedés történt. Kérdezem, hogy kíván-e még valaki a részletes vitában hozzászólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem Kontrát Károly államtitkár urat, hogy most vagy…
T/3120 Az okmánykiadással és nyilvántartással összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A részletes vitát lezárom, a módosító javaslatokról következő ülésünkön határozunk. Soron következik a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részle…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy aki a jegyző asszony által ismertetett javaslattal egyetért, tehát aki támogatja ezt a javaslatot, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a vitaszakaszra vonatkozó javaslatot elfogadta. Megnyitom az első vi…
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
ELNÖK: Megadom a szót Kurucsai Csaba képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Nem jelentkezett senki sem. A vita e szakaszát... (Közbeszólások: Vojnik Mária képviselő asszony...) Mégis? Célfotóval... Vojnik Mária képviselő asszonyt illeti a szó.
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/3206 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatással folyamatban lévő egyes beruházásainak befejezése érdekében szükséges törvény módosításról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni a vitában. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. A vita e szakaszát és a részletes vita egészét is lezárom. Megkérdezem Perlaki Jenő képviselő urat, hogy most vagy pedig a határozathozatalt megelőzően kíván válaszolni a vitában elhang…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Tehát később kíván válaszolni a képviselő úr a vitában elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk. Most soron következik a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy aki a jegyző asszony által ismertetett javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 1-2. pontjai, valamint a törvény 2. mell…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. A vita első szakaszát lezárom. Megnyitom a második vitaszakaszt az ajánlás 4-8. pontjai, valamint a 22., 24., 30., 51. és 54. pontjai szerint. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Dancsó József képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Takács Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Braun Márton képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
ELNÖK: Újabb kétperces hozzászólás következik. Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. Az ülés vezetését pedig átadom Gyimóthy Géza alelnök úrnak. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Jó reggelt kívánok. Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 21. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Mádai Péter jegyzők lesznek a segítségemre. Tisz…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vitát, és a szokásainknak megfelelően először az írásban előre jelentkezett felszólalók kerülnek sorra. Elsőként megadom a szót Boros Imre tárca nélküli miniszter úrnak.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek. Megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ha jól látom, miniszter úr jelentkezett, bár a monitor nem jelzi, csak a kezét láttam emelkedni, úgyhogy megadom a szót; gondolom, kétperces hozzászólásra jelentkezett.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólásra jelentkezett Lamperth Mónika képviselő asszony.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Mádi László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt, szintén két percre.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Boros Imre miniszter úrnak; szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett.
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
ELNÖK: További kétperces hozzászólások következnek. Font Sándor képviselő úrnak adom meg a szót, Magyar Demokrata Fórum.