10 296 felszólalás
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Miután 45 másodperce van, úgyhogy majdnem mindegy.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Nem. Nem így van.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ehhez a vitaszakaszhoz szólhat hozzá, képviselő úr. Tévéidőben vagyunk még, 45 másodperc áll rendelkezésére. Vigyázzon, mert mindjárt letelik! (Zaj az MSZP soraiban.) Ennek következtében 45 másodpercben ehhez a vitaszakaszhoz elmondhatja a véleményét. Az eddig elhangzottakat nem veszem figyel…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, figyelmeztetem a Házszabály szerint, és rendre utasítom, hogy térjen a tárgyra, s az ülésvezető elnököt ne bírálja! A Házszabály szerint, ha a másodszori figyelmeztetés is eredménytelen lesz, el fogom öntől vonni a szót. Folytassa!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Göndör István is jelentkezett, de nem tudom már megadni a szót, mert az MSZP elhasználta a rendelkezésére álló időt. A Magyar Demokrata Fórum kíván-e szólni még ebben a vitaszakaszban? (Font Sándor: A másik vitaszakaszban.) Ebben a vitaszakaszban nem kíván szólni. Kíván-e esetleg még valaki s…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tévedésben van, képviselő úr, nem is tekintem ügyrendi javaslatnak, egy tévedésből származó megjegyzésnek tekintem inkább az ön által elmondottakat. Teljesen világos, hogy a részletes vita szakaszolása egyértelmű, három vitaszakaszról van szó. A három vitaszakasz közül most tévéidőben az első…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Ugyanaz a javaslat hangzott el, ha jól hallottam. (Dr. Veres János ingatja a fejét.) Úgyhogy fél perc türelmet kérek, megnézem, hogy pontosan mi van az előterjesztésben. A főtitkár úrral konzultálok, hátha én emlékszem rosszul, és akkor mindjárt visszatérünk az önök javaslatára. (Az elnök az…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Jó, tisztelt képviselő úr, világos a javaslata. Azt gondolom, ennek az indoklását nem kell ennél továbbvinni, mert azt gondolom, indokolatlan lenne, hogy az érdemi vitát folytassuk ügyrendi indítvány formájában. Erre nincsen lehetőség. Az első vitaszakaszhoz lehet hozzászólni. (Font Sándor: A…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytassuk a munkát! Láthatóan minden új javaslat okoz némi problémát, mert láthatóan nem mindenki számára volt világos, hogy ez a szakaszolt részletes vita időkeretben milyen feltételekkel folytatható. Tehát akkor a helyes értelmezése az ügyrendi javaslatnak; és ilyen…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Képviselő Úr! Arra önnek nincsen lehetősége, hogy a levezető elnökkel szemben bármilyen ellenvéleményt fejtsen ki, úgyhogy fogalmazza meg az ügyrendi javaslatát. Kérem az ügyrendi javaslatot, és utána ezt indokolja meg!
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: A kérdés megoldása egyértelmű és világos, az eljárás ebből a szempontból a korábbi tájékoztatásnak és a kiküldött napirendnek megfelelő volt. Amennyiben a képviselő úr kívánja, természetesen az ön megjegyzéséről - mert ügyrendi javaslatnak ezt nem tekintem - majd tájékoztatom a házbizottságot…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mielőtt folytatnánk a vitát, akkor elmondom az időkereteket, nehogy ebből később vita legyen. A Fidesz-Magyar Polgári Pártnak a délutáni vitában 97 perc áll rendelkezésére; az MSZP-nek a mostani kétperces levonása után 103 perc; a Független Kisgazdapártnak 54 perc; a Szabad Demokraták Szövets…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Veres János képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban. Szemrevételezéssel is megpróbálom megállapítani, nehogy tévedjek, de úgy tűnik, hogy senki. (Jelzésre:) De úgy tűnik, hogy mégiscsak. Lenártek András jelentkezett.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. Keller László, kétperces.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tóth András képviselő urat illeti a szó, aki szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége .
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Pál Béla képviselő úr jelentkezett szintén kétperces hozzászólásra.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólások következnek. Balla György képviselő úr jelentkezett, Fidesz-Magyar Polgári Párt. (12.40)
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Mielőtt átadnám az ülés vezetését Gyimóthy Géza elnök úrnak, megadom a szót Tállai Andrásnak. Szintén kétperces hozzászólások következnek. Innentől már a további felszólalóknak a szót Gyimóthy Géza alelnök úr fogja megadni. (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kovács Kálmán képviselő úrnak kétperces hozzászólásra.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Mádai Péter képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kovács Kálmán képviselő urat illeti a szó.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Csige József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Bánki Erik.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Font Sándor képviselő úr.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Kovács Kálmán képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Font Sándor képviselő urat illeti a szó, szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett.
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Kovács Kálmán képviselő úr következik, szintén kétperces hozzászólásra.