243 felszólalás
I/6809 A Peugeot és a Samsung után most már a Hyundai is, avagy százmilliárdoktól és több ezer munkahelytől esett el az ország
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Sajnos, nem arról van szó, hogy ezek a nagyberuházók határozott szándékkal állnak a kapuink előtt, és nekünk semmi mást nem kellene tenni, mint azt szélesebbr…
A/6989 Egy ÁSZ-jelentés következményei
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen ezeket a tényeket, amelyeket az Állami Számvevőszék jelentése tartalmaz, maradéktalanul ismerem, hiszen a tárca szakértői, vezetői abszolút szorosan működtek együtt és dolgozt…
A/6989 Egy ÁSZ-jelentés következményei
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Nem szeretnék segíteni az ön válaszában fellelhető önellentmondás megfejtésében, hiszen önmaga is módosította az utolsó mondatával az azt megelőző mondatot. Nem is szeretnék arra sem kitérni, hogy mit értünk közpénz alatt, és azt sem szeretném m…
A/6993 Tényleg nincs keretfinanszírozás a MÁV üzletágai között?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy ön is idézte, az Európai Unió irányelve írja elő azt, hogy az egyes üzletágak egymástól elkülönülten legyenek megfigyelhetőek, és a csatlakozás egyik legfontosabb jogharmonizációs fel…
A/6993 Tényleg nincs keretfinanszírozás a MÁV üzletágai között?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Szeretném elmondani, hogy az az elfogadott, közös rendelet, amelyen nyugszik a MÁV számviteli szabályzata, működése és gazdálkodása, éppen abból a célból született, hogy ezt a kérdést, nevezetesen, az adófizetők pénzével történő gazdálkodást, az…
A/6994 "Száz vasutat, ezeret?"
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném leszögezni, hogy az, amit itt elmondott, egyszerűen szemen szedett hazugság. Másodszor azt szeretném leszögezni: lehet, hogy a költőnek megvolt a költői vénája…
A/6994 "Száz vasutat, ezeret?"
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Azt szeretném mondani, hogy mindig voltak későn ébredő magyarok az Ébredő Magyarok között is - bár ez egy jobboldali egyesület volt. Azt szeretném mondani, hogy ha váltana papírt, akkor a korán ébredő magyarok közé is kerülhetne. (Derültség a ko…
K/6947 Elhárulnak-e végre az akadályok az M0-ás északi híd megépítése elől?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Két ütemben történik meg az M0-ásnak az északi híddal összefüggő szakasza megépítése. Az első szakaszban a 2006. év végéig az északi híd keretében vagy által kötjük össze a 2-es ut…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Mi sem mutatja jobban, hogy egy gazdaság hogyan működik, és hogyan gondolkodik a gazdaságpolitika a gazdaság szereplőiről, mint az, hogy a kisvállalkozások, a középvállalkozások hogyan működ…
I/6085 Miért folytatódnak a gyárbezárások az MSZP-s sikerpropaganda ellenére?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! A kérdésük visszavisz engem az egyik saját tanulmányom időszakába, amikor 2000-2002 között elég világosan jósoltam meg azt, hogy azok a gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek az…
A/6848 Példamutatás, azaz először a saját portánkon seperjünk
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek azzal, amit mondott, hogy mindenkinek a saját portája előtt kell rendet rakni, és példát is kell mutatnia ebben. 7200 kilométernyi vasúthálózat és több mint 30 ezer kilom…
A/6848 Példamutatás, azaz először a saját portánkon seperjünk
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Azt gondolom, hogy amire képviselő úr felhívja a figyelmet - ez pedig az ellenőrzések megszigorítása, gyakoriságuk fokozása -, fontos. Amellett, hogy elköltjük az adófizetők pénzét, ennek van-e eredménye, ezt természetesen érdemes ellenőrizni. A…
K/6668 Mese a forgalomszámlálásról?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindössze csak annyit szeretnék mondani, nem igazán valós az az állítás, amit ön mond, hiszen a polgármester úr a tőlünk átvett videokazetta alapján állapította meg, hogy a forgalo…
A/6751 Tisztában van-e a kormány a MÁV elképzeléseivel?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdés első felére válaszolva azt tudom mondani, hogy Kelet-Magyarország lakóihoz szeretnénk közelebb vinni a MÁV szolgáltatásait akkor, amikor a Budapest-Cegléd-Szolnok…
A/6751 Tisztában van-e a kormány a MÁV elképzeléseivel?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Nem tudom minden ellentmondását eloszlatni annak a viszontválaszának, amit itt mondott, vagy pontosabban kérdésének, mindenesetre azt kell mondanom, hogy nyilván a MÁV a szolgáltatások és a szállított személyek számának a csökkentésére tekintett…
A/6757 A négynapos matrica bevezetéséről
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy a négynapos matrica a nyári szezonban sikeresnek bizonyult abban, hogy fenntartsa az autópályán, és ne engedje a különböző alacsonyabb rendű utakra a nagyar…
A/6757 A négynapos matrica bevezetéséről
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Visszatérve erre a kérdésre is: az Európai Unió egyes tagországai, így Németország és Ausztria kísérleteznek azzal, hogy az elektronikus díjszedést, illetőleg egy műholddal kísérést bevezessenek. Ez lehet az a technikai megvalósítás szempontjábó…
K/6585 Számíthat-e a balatoni hajózás az Ön segítségére?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett fogyasztói árkiegészítésnek nem az a célja, hogy vállalatok veszteségét próbálja meg így vagy amúgy pótolni, illetve kiegészíteni a bevételeiket, hanem…
K/6611 Mikor készül el az M3-as autópálya Szerencs utcai felüljárója?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mint azt ön is jól tudja, ennek a kérdésnek a megoldása természetesen a tárca segítségét igényelheti, de valójában ebben a fővárosi önkormányzat és a XV. kerület önkormányzata a ko…
I/6301 Nagyobb a mozdony füstje, mint a lángja?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Engem nemcsak a füstje csapott meg a mozdonynak, hanem a lángja is (Arnóth Sándor: Meg is égtél! - Moraj és derültség a Fidesz soraiban.), amennyiben a kormány minden egyes ti…
I/6548 Miért hagyta cserben a kormány a hazai kis- és középvállalkozókat az uniós csatlakozás küszöbén?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Semmiképpen nem az egy mondatra jutó képzavarok számának a növelésével, mert ugyan gondolom én, hogy a kötélről a megfojtotta a Széchenyi-tervetö jutott az ön eszébe, és szer…
K/6550 A közúti ellenőrzés hatékonyan segíti-e az árufuvarozók esélyegyenlőségét?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Az elmúlt évben a közlekedési felügyeletek nagyjából dupla annyi ellenőrzést végeztek, mint a megelőző évek átlagában, ami azért volt lehetséges, mert egyfelől létszámfejlesztés, másfelől eszkö…
K/6308 Mikor kezdődik el a Ferihegy gyorsvasút építése?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Abban bízom, hogy ha valaki repülővel jön, képviselő úr, tisztelt elnök asszony és parlament, az repülővel távozik, akkor ritkán vesz ezenközben, csak azért, hogy átszálljon egy vonatra, egy vonatot is igénybe. Tehát nyilván erre a legegyszerűbb…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Hazánk gyorsforgalmi úthálózatának sűrűsége mindössze egyharmada az Európai Unió jelenlegi tagjai átlagának, amiben Ausztria is benne van és Görögország is; Görögo…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A szabad demokraták azért támogatják a 2004. évi költségvetési javaslatot, mert a versenyképesség, a munkahelyek teremtését szolgáló programok megalapozását és helyreállítását szolg…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Néhány héttel ezelőtt a sárvári elkerülő úthoz csatlakozó hídnak a kísérleti összeköttetésén vettem részt, amelyen ezen ünnepi alkalommal sokszor sokan kezdték…
I/6079 Lassan kérdezem, hogy mindenki megértse.
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ott kezdem, ahol képviselő úr befejezte: most már semmi sem számít, tehát a tények sem, természetesen. Hiszen az egyik tény, hogy amikor megvizsgáljuk azokat a kérdéseket, ame…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A közlekedési tárcának az a feladata, hogy négy dolgot próbáljon meg érvényesíteni, négy értéket képviseljen, ennek szerezzen érvényt. Az első és legfontosabb, hogy a bizto…
I/2638 Mikor valósul meg a 21-es főközlekedési úthoz 29+540 kilométer szelvénynél kapcsolódó Pásztóra bevezető út csomóponti fejlesztése?
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 21-es számú főút előzési szakaszainak kiépítését nemcsak az előző kormány, hanem a mai is fontosnak tartja, már csak azért is, mert az utaknak nincs párttagkönyve, és a különböző…
K/5491 Egy jó léti álom vége avagy ébredés egy rosszulléti államban
DR. CSILLAG ISTVÁN gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is kénytelen vagyok elmondani, hogy én csak azokra a kérdésekre tudok választ adni, amelyek a tárca illetékességi körébe tartoznak, még akkor is, ha a kérdésében érintett t…