106 felszólalás
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm. Elnök Úr! Úgy gondolom, ezen a késői órán nem tehetek többet, mint hogy megköszönöm a képviselőknek az eddigi munkát, és kérem, hogy vegyék tudomásul az eddigi szavazások eredményét. (Taps a kormánypárti képviselők soraiban.)
A/13159 Lendületben a kormány - újabb kiárusítások, újabb áremelések
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a kérdést, ez jó alkalom arra, hogy néhány közkeletű rémhírt, pletykát, félreértést és tudatos félrevezetést el lehessen oszlatni. Szomorú vagyok egyébként, hogy a képviselő úr kérdése mindezeknek a kritériumoknak…
A/13159 Lendületben a kormány - újabb kiárusítások, újabb áremelések
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Aki háromezer-kétszáz-valahány köbméter után fizet, az az első háromezer köbméterre megkapja a kedvezményt. Ha 30 ezret fogyasztana, akkor is csak az első háromezer után kapná meg a kedvezményt, tehát világos, hogy a kevesebbet fogyasztó, al…
Napirend előtti felszólalások
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: (Miniszteri helyéről.) Elnök Asszony! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, jó, hogy a Tankönyvkiadó ügye szóba kerül a Házban, hiszen el lehet oszlatni néhány közkeletű félreértést. Mindenekelőtt a tankönyvpiacról: a Nemzeti Tankönyvkiadó a magyar tankönyv…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyetlen kérdésben kérem az Országgyűlés türelmét. A benyújtott javaslatok egyike egyes, az adótörvényekben szereplő, a foglalkoztatást elősegíteni hivatott járulékkedvezmények kivételére tesz javaslatot. Ennek nem tar…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kormány letette a Ház asztalára a jövő évi költségvetési javaslatot. Tengernyi szám és mögötte emberi sorsok; hitek, remények, tervek. Határozottan állíthatom, Magyarország jobban boldogul majd a következő esztendőben. A…
A/12342 A kormányzati teendőkről
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést, mert ez lehetőséget ad arra, hogy néhány félreértést eloszlassunk. Az első az erős forint mítosza. Az elmúlt években jó néhány politikus, amikor kormányon volt, akkor természetesnek tartotta, hogy az árfolyam…
A/12342 A kormányzati teendőkről
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy bizonyos közgazdasági alaptételek tekintetében ilyen nagy közöttünk a véleménykülönbség. Újra elmondom, csak azért, hogy minden nyugdíjas tudja, hogy az ő nyugdíja nem változik attól, hogy milyen a forint árfolyama. (Felzúdulás a…
A/12343 Magyarország a "futottak még" kategóriában
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a kérdést, mert nagyon fontos ügyet érint. A magyar gazdaság felzárkózása Európához egy összetett folyamat, amelynek van egy eleme: az euró bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtése; és van egy másik: a magya…
A/12343 Magyarország a "futottak még" kategóriában
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Nézzünk bizonyos számokat, én is egyetértek vele. Nézzük meg a gazdasági növekedést, nézzük meg az export, nézzük meg a beruházások, nézzük meg az államháztartási hiány alakulását! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ezt nem tettétek meg!)…
Napirend előtti felszólalások
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselõ Úr! Köszönöm a szót. Nagyon örülök, hogy a Fidesz és a képviselõ úr személyesen érdeklõdik a magyar gazdaság helyzete, a kisvállalkozások, a közepes és nagyvállalatok fejlõdési lehetõségei iránt. Megnyugtathatom, hogy így tesz a kormány is.…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel köszöntöm az adóügyek iránt érdeklődő országgyűlési képviselők kicsiny, de bizonyosan annál lelkesebb csapatát. (Tállai András: Az biztos!) Az adótörvények, az azok módosítására vonatkozó…
Napirend előtti felszólalások
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, nagyon fontos szavak hangzottak el a Házban. Olyan szavak, amelyek tizenöt éve meghatározzák Magyarország sorsát: piacgazdaság, magántulajdon, verseny, az ezen alapuló jólét. Úgy gondolom, ezek azok a…
Napirend előtti felszólalások
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Asszony! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Kérdéssel kell kezdenem. Teljesen ártatlan a kérdés, nincs benne semmi trükk. Szokott-e képviselő úr telefonálni? Biztosan szokott, nyugodtan válaszolhat igennel, én is szoktam, szerintem valamennyien. (Zaj, közbeszólá…
A/12136 A pénzintézetek vagy a köz érdeke az első?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdést, és tisztelem ragaszkodását egy valóban fontos probléma mielőbbi megoldásához. Én azt javaslom, hogy szélesítsük ki kicsit a kérdést. Nem olyan régóta, tulajdonképpen három-négy esztendeje van nagy tömegben la…
A/12136 A pénzintézetek vagy a köz érdeke az első?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm képviselő úr részvételi szándékát, így fogunk eljárni.
Napirend előtti felszólalások
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Képviselő Úr! Házelnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez a privatizációról kibontakozó vita több tekintetben is jelképes: 15 éve kezdődött a rendszerváltás, és 15 éve teljes volt az egyetértés abban, hogy magángazdaságot kell teremteni. Nem igazán érthető, miért van me…
Napirend előtti felszólalások
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ország stabilitásának egyik alapvető, ha nem legfontosabb pillére a gazdaság. A magyar gazdaság pedig az elmúlt egy esztendőben világosan megmutatta, hogy erős, stabil pillér, olyan, amelyre hosszú távú fejlődést le…
I/10341 Miért nem használja a Kormány az uniós forrásokat?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: (Hangosítás nélkül.) Tisztelt Országgyűlés!
A/11035 Vizsgálódik-e az APEH?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm a képviselő úr kérdését. A válaszom erre az, hogy nem. És nem azért, mert Demszky Gábor anyagi helyzete rendben van vagy nincs rendben, fogalmam sincs; hanem azért, mert ez egy jogállam, és jogállamban az adóhatóság a rá vonatkozó szabályok szerint tes…
A/11035 Vizsgálódik-e az APEH?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Nem tisztem sem Demszky Gábor, sem más politikus vagy nem politikus anyagi vagy vagyoni helyzetének megítélése. Őszintén, a sajtóban időnként megjelenve, ellenzéki és nem ellenzéki politikusok lakását, házát, vagyongyarapodását látva, bennem is felvetődik, hogy…
A/11036 Most kezdődik a tánc?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: (Hangosítás nélkül:) Köszönöm a lehetőséget, képviselő úr, hogy...
A/11036 Most kezdődik a tánc?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: (Hangosítás nélkül.) Csak szerettem volna megköszönni képviselő úr aggodalmát
H/10918 Az állami tulajdonban lévő társaságok privatizációjáról, a tulajdonrészek gyors, átgondolatlan és felelőtlen értékesítésének leállításáról
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! A Magyar Köztársaság polgárai a rendszerváltáskor a magántulajdonon alapuló piacgazdaság mellett döntöttek. A magántulajdonon alapuló piacgazdaság mellett döntöttek, és úgy gondolom, ezt a döntést soha ne…
A/10571 Meghallgatja-e egyáltalán valaki a Tiborcok panaszát, avagy számíthatnak-e a Baumag-károsultak állami helytállásra?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Egy szomorú és meglehetősen tanulságos történet ez a Baumag-történet. Amennyit a helyzetről pillanatnyilag tudni lehet, az annyi, hogy folyamatban van a felszámolási eljárás. Ezen a héten jár le a hi…
A/10571 Meghallgatja-e egyáltalán valaki a Tiborcok panaszát, avagy számíthatnak-e a Baumag-károsultak állami helytállásra?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Olyannyira ismerem a Baumag-ügy károsultjainak álláspontját, hogy itt a Kossuth téren magam is beszélgettem velük. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének új vezetése kérésem alapján felvette a kapcsolatot a Baumag üzletrész-tulajdonosaina…
A/10505 Ki hazudik gázáremelés ügyben?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a szót. Úgy gondolom, hogy gázárügyben is bizonyos minimumokban jó lenne megállapodni. Az egyik, hogy kiindulópontnak tekintjük-e a Magyar Köztársaság alkotmányát. Úgy gondolom, hogy e tekintetben az ellenzék és a kormá…
A/10505 Ki hazudik gázáremelés ügyben?
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm szépen. Ha már a nemzeti petíció aláíróinak számát szóba hozta, képviselő úr, engem nagyon érdekelne, mit fognak mondani a Fidesz képviselői az előző törvényjavaslatnál történt tartózkodásukat követően azoknak, akik a gyógyszerárak alacsonyan tartását…
A/10408 A csatlakozás nyertesei
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Úgy gondolom, az első kérdés nem ez. Az első kérdés az (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), hogy vajon miért magából indul ki az, aki ezeket a buta kérdéseket felteszi. Miért gondolják a kérdezők azt, hogy emberek Magyarországon csak hivat…
A/10408 A csatlakozás nyertesei
DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Ismerem a határozatot, és sajnálom, hogy a képviselő úr nem tud olvasni. (Dr. Répássy Róbert: Szerintem olvassuk el együtt!) A vehet igénybeö a magyar nyelv szabályai szerint egy feltételes mód, ezt szerintem egy fideszes képviselő is tudja - még a fiatalabbak…