262 felszólalás
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek azzal, amit az előbb Kosztolányi Dénes képviselőtársam elmondott, csak úgy gondolom, három hetet késett a dolog - ez az általános vitához tartozott, most pedig a részletes v…
I/4166 Egyezkedhet-e egy országgyűlési biztos a Parlament által hozott törvény tartalmáról és annak betartásáról?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Lassan két hónapja már, hogy befejeződött a 2001. évi népszámlálás, de sajnos a MIÉP által korábban felvetett súlyos jogi problémák, amelyek a népszámlálást megelőzték, még mindig megválaszolatlanok. Mikén…
I/4166 Egyezkedhet-e egy országgyűlési biztos a Parlament által hozott törvény tartalmáról és annak betartásáról?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön már jelezte, hogy február 13-án ez ügyben volt egy hasonló felszólalás. Február 13-án még előtte voltunk a népszámlálásnak, most meg utána vagyunk - alapvető különbség! Azóta olyan tapasztalatokat gyűjtöttek a számlálóbiztosok…
K/3952 Hogy áll a Magyar Honvédség és a Horizont Filmstúdió között az előző parlamenti ciklusban kötött szerződés vizsgálata?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Több mint egy évvel ezelőtt hangzatos újságcímek hívták fel a figyelmet arra, hogy egy 1997-es belső vizsgálat kiderítette, hogy a Magyar Honvédség és a Horizont Filmstúdió közötti vállalkozási szer…
T/3845 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Már az ókorban is megállapították, hogy ha egy szervezetben - legyen az élő szervezet, vagy állami, társadalmi szervezet - probléma keletkezik a szervezet működésével kapcsolatosan, szükséges ugyan, de nem elégséges a probléma…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Egy, csak egy módosító indítvány van előttünk ennél a nagyon fontos törvénytervezetnél. Megpróbálom megindokolni, miért is nyújtottam be, még akkor is, ha ez a bizottságok előtt nem kapott támogatást. A destruktív, önmagukat…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Lezsák Sándor képviselőtársam azt mondta, úgy kezdte a felszólalását, hogy a társadalmi érdek beemelése a törvénybe temérdek és értelmetlen vitákhoz vezethetne. (Lezsák Sándor: Terméketlen!) Nem tudom, hogy így van-e, lehet, hogy vitákhoz vezethetne, de mivel a…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Sajnálom, hogy késve érkeztem, és a vita lényegéről lemaradtam, de Kiss Andor elmondta helyettem a MIÉP véleményét. Akkor érkeztem, amikor épp arról volt szó, hogy esetleg Csurka István véleménye miatt a Magyar Fórumba pótlapot kellene betenni, hogy az e…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Úgy gondolom, kénytelen vagyok Pokol Béla kérdésére válaszolni, mert megkérdezte, hogy miért más most a véleményem, mint ami az ő előterjesztéséről volt nagyjából két évvel ezelőtt. Azért, mert az egy másik előterjesztés volt. Az előbb Wiener György pontosan el…
T/3797 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Répássy Róbert megkérdezte, mi lehet az oka annak, hogy a MIÉP, a Nyilvánosság Klub és a MÚOSZ egy gyékényen árul, ha így tetszik. Nem tudom, hogy így van-e, mi a MIÉP véleményét mondtuk el. Lehet, hogy a MÚOSZ is elmondott valami hasonló véleményt. Ahogy már a…
T/3712 A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja azt az álláspontot képviseli, hogy a közhatalmat gyakorló állami szervek kapják meg a feladataik ellátásához s…
T/3739 A személy- és tárgykörözésről
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP képviselőcsoportja már többször kifejtette azt az álláspontját, hogy bizonyos állami nyilvántartási rendszereknek hatékonyan és gazdaságosan kell szolgálniuk az állami feladatok ellátását. Az államapparátus jelent…
I/3877 Elmondhatjuk-e, hogy jogállamban élünk, ha egy falu jegyzője helyben nagyobb hatalom lehet, mint több jogerős, legfelsőbb szintű államigazgatási döntés?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan témát vagyok kénytelen ismét az Országgyűlés és a nagy nyilvánosság elé tárni, amely egy embercsoport sok éve tartó kálváriájának újabb fordulatát jelenti. Korábban volt itt már szó az Eger környéki sző…
I/3877 Elmondhatjuk-e, hogy jogállamban élünk, ha egy falu jegyzője helyben nagyobb hatalom lehet, mint több jogerős, legfelsőbb szintű államigazgatási döntés?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Érdeklődéssel hallgattam az államtitkár úr válaszát. Úgy gondolom, egy jegyzőnek részben a jogszerűségen, másrészt az igazságosságon alapulva kell meghoznia a döntéseit. Lehet, hogy a földművelésügyi hivatal, amelyik a döntést hozta, mulasztott abban, hogy az a…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A 127. §-sal szeretnék kicsit foglalkozni, mert úgy gondolom, hogy itt valami téves elírás történhetett. Mégpedig azért, mert azt minősíti az eredeti szöveg rendkívüli munkavégzésnek egyebek mellett, amit a készenlét alatt rendeltek el. Ez egy…
T/3713 Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP képviselőcsoportja mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a kiemelten fontos közigazgatási, államhatalmi, igazságszolgáltatási, valamint tömegtájékoztatási tisztségek betöltése esetén nem elegendő pusz…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Őszintén szólva Bársony András képviselőtársam felszólalása indított hozzászólásra, amikor az egy évvel ezelőtti Szociális Charta fölötti vitát idézte elénk és tett szemrehányást ez ügyben a kormányzatnak. Nem tisztem a kormányzat véd…
T/3468 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Amikor kézbe vettük a mostani előterjesztést, akkor - bevallom őszintén - jobbra számítottunk, jobbat, munkavállaló-barátabb előterjesztést vártunk volna. Ennek elemei megtalálhatók az előterjesztésben, de jelenleg úgy érezzük, több lehet a…
T/3690 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közszolgálatban dolgozók kiválasztásának, helyzetének, alkalmasságának, továbbképzésének, összeférhetetlenségének vizsgálata és elemzése, fejlesztése minden kormányzat kiemelt teendői közé…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a kérdéssel a ma délelőtti ülésén a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság foglalkozott. Ebben az ügyben olyan döntés született, hogy nemcsak ebben az egy, hanem összesen hat kérdésben, amely vitás volt, eg…
T/2935 A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A cselekvőképességgel és a gondnoksággal járó törvényi szintű jogi szabályozás átalakítása a tervezetben megfogalmazott elképzelések szerint négy jogszabály átalakítását teszi szükségessé.…
I/3334 Van-e felelőse az egykori KISZ ingatlan-vagyona körüli visszásságoknak?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1990-ben az egykori KISZ ingatlanjainak - az ifjúság nevelése érdekében történő - hasznosítására hozták létre a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványt, amely akkor közel harminc ingatlannal rendelkezett. Az azóta…
I/3334 Van-e felelőse az egykori KISZ ingatlan-vagyona körüli visszásságoknak?
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Örülök a válaszának, és előrebocsátom, hogy elfogadom azt. Hozzá kívánom azonban tenni, nagyon remélem, hogy az a vizsgálat, ami a közeljövőben - az elhangzottak szerint - valóban befejeződik, a felelősök megnevezésén túl arra is ki fog terjedni, h…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Előre kívánom bocsátani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja mindenféle olyan átvilágítási kezdeményezést támogat, amely tisztázhatja a közélet szereplőinek és így az országgyűlési k…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Szakmai felvetésekre próbálok szakmai választ adni. Csákabonyi képviselő úr egy korábbi felszólalásában kifogásolta, hogy a vizsgálóbizottság által bekért adatokba a képviselő hozzájárulása nélkül csak a bizottság tagjai tekinthetnek be. Én viszont ezt nagyon h…
Napirend előtti felszólalások
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban egy segélykérő felhívás került a kezembe, amelyet valószínűleg több képviselőtársam is megkapott. Ebben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Györgytarló község polgármestere és iskolaigazgatója fordult címzés nélkül mindenkihez, aki segíte…
H/3512 Pallag László országgyűlési képviselő mentelmi ügye
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Pesti Központi Kerületi Bíróság 17B24434/2000/4. számú megkeresésében indítványozta Pallag László országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az átira…
T/3263 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 31. ponthoz szeretnék hozzászólni, és nagyon helyeslem, hogy a szabálysértésekről szóló törvény szigorodik, módosul, bár az eddigi jogszabályok is lehetőséget adtak volna a hatóságoknak arra, hogy eljárjanak a szexuális hirdetőkkel…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Engem is Bársony András felszólalása ihletett hozzászólásra. Ugyanis azt mondta, hogy egyetlen apróságot felejt el a parlament, hogy ez az országjelentés alapját képezheti majd Magyarország felvételének az Európai Unióba. Valószínűn…
V/3428 Az európai integráció aktuális kérdéseiről
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A MIÉP vezérszónoka elmondta, hogy az európai uniós csatlakozást az előnyök és a hátrányok bemutatása mellett népszavazás útján kell majd eldönteni. Itt nagyon szép szavak hangzanak el időnként, de az előnyök és a hátrányok bemutatása nem a…