597 felszólalás
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban én csak arra szeretném kérni ezt a jelen lévő nagyon szűk képviselői kört, hogy próbáljuk meg megőrizni az egész nap uralkodó hangulatot, amely, azt hiszem, mindenképpen konstruktív volt, és egymás vélemén…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két témakörhöz szeretnék hozzászólni a vita e szakaszában. Az egyik az, amelyiket Salamon László képviselő úr is érintett, ez az atomkárokért viselt felelősség szabályairól szóló rendelkezés. Nekem is sok probl…
Napirend előtti felszólalások
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az összeférhetetlenség egy olyan közjogi intézmény, amelynek célja, hogy megóvja a törvényhozói vagy más döntéshozói testület működésének függetlenségét, és törvényes eszközökkel védje a nemkívánatos összefonód…
J/6888 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről H/6889 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelem további erősítését szolgáló intézkedésekről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A fogyasztóvédelmi bizottság tevékenységét mi is hasznosnak és szükségesnek ítéljük. Ezt az elmúlt két év, amelynek során a tevékenységünket végeztük, úgy gondolom, egyértelműen igazolja. Alexa elnök úrtól az i…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy ilyen nagy jelentőségű törvényjavaslat részletes vitájának az elején várható volt, hogy egy kicsit az általános vitába illő felszólalások is elhangoznak, hiszen valóban kódexet meglehetősen ritkán alkot az…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitának ezen a pontján szeretném pártját fogni Salamon László képviselő úr mondandójának, és javaslom a kormánynak és más képviselőtársaimnak is, hogy fontoljuk meg, amit a képviselő úr mond. Azért merek ezen a pont…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Négy vagy öt olyan módosító javaslatot nyújtottam be, amelyekről a vita e szakaszában kell néhány szót szólnom. Ezek közül egyiket-másikat támogatja mind a kormány, mind az alkotmányügyi bizottság, másokat nem. A 167.…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Valóban a 221. pontról beszéltem, és annyiban kell korrigálnom a korábban elmondottakat, hogy eltérően vélekedett a kormány az egyik és a másik bizottsági ülésen: a gazdasági bizottság ülésén egyetértett, az alkotmányügyi bizottság ülésén nem értett…
T/8837 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Meglehetősen terjedelmes és bonyolult törvényjavaslatok fekszenek előttünk, nyilvánvalóan csak akinek nagyon konkrét szakmai ismeretei vannak, az tud egy i…
T/8875 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ebben a kérdéskörben éppen ma délben az alkotmányügyi bizottság előtt már lefolytatottunk egy vitát, és persze természetesen nagyon sok fórumon nagyon sok vitát folytattunk már le ebben az ügyben, és még fogunk is. Ma…
A/8850 A vétlen polgár miért nem részesül kedvezőbb elbírálásban az APEH hallgatása esetén?
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tavaly novemberben és decemberben hosszú előkészítés után tárgyaltuk, majd elfogadtuk nagy terjedelmű módosítását a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvénynek. Több fontos javaslat mellett az O…
A/8850 A vétlen polgár miért nem részesül kedvezőbb elbírálásban az APEH hallgatása esetén?
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy egy jogállamban joggal elvárható az, ha az állampolgártól szigorú szabályok alapján megkövetelünk határidők betartását, akkor az a legkevesebb, hogy a hatóságokra ugyanúgy vonatkozzon, és ha az állampolgárokra nézve nagyon s…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha a felsorolást, amelyet a jegyző úr az imént ismertetett, jól jegyeztem föl, akkor ezen módosító javaslatok mindegyike az általam jegyzett módosító javaslatokat tartalmazza. Valóban, ahogyan az a rövid ismert…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Én is úgy gondolom, ahogy az imént Simon Gábor képviselő kollégám említette. Az ilyen típusú ügyekben általában egyet szoktunk érteni a parlamenti viták során. Az előző kérdésben ezek szerint nem értettünk egyet, de ez m…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényhez számos módosító javaslatot nyújtottam, illetve nyújtottunk be, mert többet is együtt jegyzünk Kóka János képviselőtársammal. Ezeknek a javaslatoknak mindegyike az ajánlás első 56 pontjában szerepel, ezért…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. A technikaiakat nem érintve, a következő lényegesebb módosító javaslatunk az, amely a 33. pontban található, és a lényege az, hogy a hatóság másolatot és kivonatot ad ki, és az ügyfél kérelmére ezt hitelesíti. Nagyon gyakran felmerül, hogy különböző…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nehéz megállni, hogy ne a megkezdett vitapontokról, mármint a most megkezdett vitapontokról beszéljünk, de akkor talán később visszatérünk rá. Egyetlenegy dologról szeretnék még említést tenni, ez a bizonyos hallgatás-beleegyezés elvének érvényesülés…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én nagyon figyeltem az érvekre, amelyek a határidő-számításra vonatkozóan az államtitkár úr és Szép Béla képviselő úr részéről elhangzottak, de bevallom őszintén, még nem győztek meg. Újabb érvek jutottak nekem eszembe ezekkel szemben. Egyrészt példá…
I/6922 Marad az elavult államszervezet és a túlzott kiadások - miért késlekedünk az állami adminisztráció átszervezésével?
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Lakos Imre frakciótársam "Elavult államszervezet, túlzott kiadások - miért késlekedünk az állami adminisztráció átszervezésével?" címmel interpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz. Az ő nevében ön válaszolt,…
I/6922 Marad az elavult államszervezet és a túlzott kiadások - miért késlekedünk az állami adminisztráció átszervezésével?
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azok az eddig tett intézkedések, amelyekről ön beszélt, egyértelműen valódi intézkedések, és elismerem ezek helyességét, de úgy gondolom, hogy ez kevés, nagyon kevés. Ma Magyarország versenyképességének az egyik leg…
T/6854 Egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon tanulságos volt hallgatni az iménti vitát, főleg a kétperces hozzászólásokat, de az írásban bejelentkezett képviselők hozzászólását is. A Szabad Demokraták Szövetsége a törvényjavaslatot ebben a formájában semm…
T/6854 Egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm. Természetesen elfogadom a tartás elmulasztására vonatkozó törvényi tényállásban a korrigálást. Az azonban engem döbbent meg, amit államtitkár úr mondott, mert azt mondja, hogy ha a jogalkotó nem tud hatni a jogalkalmazásra, abban az esetben nincs más megold…
T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igazán örülünk annak, hogy ez a törvényjavaslat az Országgyűlés elé került, és végre valamilyen megfelelőnek tűnő megoldást kíván adni arra a nagyon súlyos jelenségre, amit ma a színesfémlopások jelentenek Magy…
T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével öss
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! A cégeljárással kapcsolatos törvényjavaslat mostani módosításáról államtitkár úr minden lényeges dolgot elmondott, terjedelmes expozéban ismertette velünk a törvényjavaslat tartalmát, ezért t…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Államtitkár úr felszólalása késztetett arra, hogy reagáljak arra, amit ő mondott, illetve részben Kovács Zoltán képviselő úr korábban elmondott felszólalása. Természetesen én nem a teljes magyar köztisztviselői kart tekintettem a vezérszónoki felszól…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság ülésének többségi véleményét az imént hallhattuk, a szavazás eredményét és annak meg…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Az egyik legfontosabb törvény, az államigazgatási, közigazgatási eljárásról szóló eljárási törvény, amelyet most készülünk megváltoztatni. Nagyjából hár…
T/6749 A bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ígérem, én sem fogom sanyargatni a hallgatóságot hosszú felszólalással. Tudom ezt ígérni azért is, mert egyrészt teljes mértékben egyetértünk a törvényjavaslatban foglaltakkal, másrészt pedig az előtte…
T/6644 Az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló kis terjedelmű törvényjavaslat az anyakönyvi szabályozás területén szükséges olyan módosításokat foglalja magában, amelyek részben átláthatóbbá és köv…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Baráth Etele képviselő úr egyértelműen megszólított bennünket, hogy ne keverjük össze a reformot és a forradalmat. Hát, úgy gondolom, ön sem gondolta komolyan, hogy ezt bárki tenné, mi sem tesszük, hogy összekevernénk…