182 felszólalás
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az imént egy ellenzéki képviselő felrótta a kormányoldalnak, hogy kevesen ülünk benn. Most megszámoltam, 14-en vagyunk, miközben 5 jobbikos, 3 baloldali és egy LMP-s képviselő ül benn a vitán, azt hiszem, hogy ez még mindig elég jó arány.…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fél évvel ezelőtt, amikor az akkori törvény általános vitája zajlott, emlékeimben él még az akkori hozzászólások hangulata. Viszont most meg is találtam a szöveg szerinti jegyzőkönyvben Lendvai Ildikó akkori vélekedését…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt órákban jelentős vita bontakozott ki az egyházügyi törvény mostani tervezete kapcsán, számos vitát le is folytattunk már az elhangzott vezérszónoki kör után, a kétpercesek során, azonban nagyon fontos visszaidéznünk…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Még egy gondolat erejéig engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szocialisták által elmondott érveket cáfoljuk. Idézzük fel azt, hogy negyven éven keresztül ők az egyházak működésének ellehetetlenítésén dolgoztak minden eszközükkel, Sztálin, majd Rákosi, aztán pedi…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy a vita egyik korábbi szakaszában már elhangzott többek részéről, hogy a szocialisták által elkövetett bűnök sorában, azt hiszem, elég magas helyen szerepel a 23 millió románozással való riogatás, illetve a…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. HOPPÁL PÉTER, a nemzeti összetartozás bizottsága előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti összetartozás bizottsága e hét elején, november 28-án, hétfőn tárgyalta a törvénytervezetet, és elmondhatom, hogy érdemi vita nem alakult ki a bizottságban. Ezt tükrözi i…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt mondta az MSZP képviselője, Józsa képviselő úr, hogy kérdezzük már meg a választókat, hogy miként is viseltetnek másfél évvel a választások után a Fidesz politikája iránt. Tisztelt képviselő urak - bár már nincs a teremben az…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Személyes megtámadtatás miatt el kell mondjam...
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, egy korábbi LMP-s hozzászólás firtatta azt, hogyan is képzelem azt, hogy én hazavonatkozom Pécsre, miközben itt éjszakánként ülés van. Magam is részt vettem egyébként az Országgyűlés ülésén a hétfői és a keddi ülésnapokon, majd ezt követ…
T/5006 Az országgyűlési képviselők választásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, itt a vita 9. órájában abban nagyjából egyetértés lehet már az elhangzottak tükrében, hogy új törvényre mindenképpen szükség van. Szükség van az elhangzott érvek alapján a december 31-éig tartó rendelethatály mi…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai közoktatási törvény, amelyet használunk, ez bizony 1993-ból származik. Ez a korszak a fenntartói pluralizmus kidolgozásának időszaka, a demokratikus normák kidolgozásának időszaka. Mára, a 18 év elteltével ezt…
T/4856 A nemzeti köznevelésről
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A Hiller István képviselő úr hozzászólásának és Gúr Nándor képviselő úr hozzászólásának minősége közötti különbségre szeretném felhívni a figyelmet. Gondolom, ennek az lehet az oka, hogy Hiller képviselő úr olvasta a törvénytervezetet, Gúr képviselő úr…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti szocialista felszólalás ilyen mondatot tartalmazott, hogy Matolcsy-féle szerecsenmosdatás, az már valamiféle smafu, és ezzel szemben micsoda derék dolog volt, amikor 2002 és 2006 között világmegváltó gazdaságp…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Gyurcsány Ferenc és az újonnan fundált pártja nem vesz részt ebben a vitában, mégis azt tapasztalhatjuk, hogy (Babák Mihály: Szelleme itt lebeg!) nyugdíjkérdésben az ő szociális demagógiában kiérlelt szellemisége itt le…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Varga László képviselő úr alul tudja múlni a szocialisták átlagos retorikai képességeit is, úgy látom. (Taps a kormánypártok soraiban.) Semmi mást nem tesz, mint vagdalkozik, nyilván ez a sarokba szorított ember jelképrendszere. Szeretnék néhány számot mon…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! E késői órán, látva, hogy a szocialista frakció ideális méretűvé zsugorodott (Derültség.), jelesül, hogy egyedül maradt szegény Gúr képviselő úr, a Jobbiknak az imént elhangzott szónoklata (Babák Mihály: Harangoz…
T/4046 "Civitas Invicta" - Szigetvár, a leghősiesebb városról
T/4046 "Civitas Invicta" - Szigetvár, a leghősiesebb városról
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ugye, a vita jelenlegi szakaszában, a részletes vitában éppen a preambulumhoz kötődő módosító indítványokról folyna a vita, azonban nyilvánvaló, hogy a általánosságot is érintjük. Nagyon fontos kérdés szerintem az, hogy eltel…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szocialista képviselőtársaink megnyilvánulásai, úgy tűnik, hogy riadalomtól és riogatástól terhesek; riadalomtól, miszerint a negyvenéves privilégium az rendjén való volt, amikor az iskolákban a kötelező ideológiát kellet…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem győzzük figyelmeztetni szocialista képviselőtársainkat, hogy József Attila örökbecsű sorai a Thomas Mann üdvözlésében, hogy az igazat mondd, ne csak a valódit, a mai napra is érvényesek. Nagyon fontos, hogy ne riogassanak. Nagyon fonto…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Régen jelentkeztem be a rendes felszólalásomra. Engedjék meg, hogy három ajánlási ponthoz tegyem meg megjegyzéseimet. Először is a 11. ajánlási pont az 5. §-ról szól. Ebben a pontban Lendvai Ildikó, Nyakó István és Hiller István kép…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Tisztelt Lendvai Ildikó Képviselő Asszony! Nyilvánvaló, hogy én az 1948-as akkori államosítás időszakát nem az önök személyéhez kötöttem, azt mondtam, hogy az önök jogelődje, hagyományelődje követte el azt az akkori történelmi - nevezzük így - hibát. Azt tettem még mellé,…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr az imént úgy fogalmazott, hogy most már végképp nem tudja, a szocialisták mit szeretnének. Én meg azt hiszem, kezdek rájönni, hogy a szocialisták mit szeretnének. Úgy fogalmaztak, hogy a mellékleteket törölni kellene. Nos, az 1. számú mel…
T/3037 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási, tudományos és kutatási bizottság mai ülésén vitatta meg a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, és egy olyan…
T/3037 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént a vitában elhangzott gondolatok vonatkozásában egy pontosításra szeretném felhívni a figyelmüket. Kolber István képviselő úr említette, hogy az egyházi iskolák finanszírozása jóval magasabb az önkormányzati intézményekénél. Szeretném elo…
T/3037 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Göndör Képviselő Úr! Nem is adhatta volna fel jobban a labdát nekem. Az Állami Számvevőszék mutatta ki, hogy 4,8 milliárd forinttal rövidítette meg az előző szocialista kormány az egyházi iskolákat, úgyhogy ennek csak egy töredéké…
T/3087 A világörökségről
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az UNESCO világörökségi listára történő felkerülés egyfajta védelmet jelent, hiszen nagyon jelentős védjegy azoknak az objektumoknak a számára, amelyek ebben a megtiszteltetésben részesülhetnek, hogy világörökségi vé…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amit hallunk, az nyilvánvaló és érthető, hogy ez a Jobbiknak egy kicsit a célzottságából fakadó mérgelődés, azonban az, hogy a képviselők sorban egymás után, egymást vastapssal jutalmazva, egyfajta verbális politikai…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Személyes megszólíttatás miatt nagyon röviden reagálnék Németh Zsolt képviselő úr szavaira, amiben azt jelezte, hogy Pécs városában három éve fideszes vezetés van, és azóta rosszabbodtak a közbiztonsági mutatók. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem hiszem, ho…