34 felszólalás
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mondanivalómmal a Keller László képviselő úr által elmondottakat szeretném megerősíteni, különösen a közbeszerzési törvény vonatkozásában. A mai vitában többen megemlítették azt, hogy ebben a törvénycsomagba…
T/5001 A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A hozzászólásomban igyekszem úgy megfogalmazni a mondanivalómat, hogy ebből a tíz percből még maradjon néhány perc arra az esetre, ha valamilyen témában reagálnunk kell még a vita során. Azt gondolom, hogy a mai napon ezzel…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Mindenképpen reagálni kell arra, amit Bogár László államtitkár úr itt elmondott, de előtte egy megjegyzést szeretnék tenni a Perlaki képviselő úr által mondottakra. Valóban, Pécs város önkormányzata beszámolt a közbeszerzéseket vizsgáló bizottság…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, van még olyan téma, amelyre reagálni kell. Én elismerem újra azt a szellemi teljesítményt, amelyet Bogár László államtitkár úr nyújtott itt, mert próbált valamilyen magyarázatot találni a kormány magatartására, de ettől még természetesen n…
J/1133 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről H/1367 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságá
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két dologra kell mindenképpen reagálnom a vita miatt. Talán kezdeném az egyszerűbbel, amit Manninger államtitkár úr most mondott. Úgy gondolom, a közbeszerzési törvény csak az egyik módja annak, hogy a közpénzek elkötése átlátható és hatékony módon tö…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy ennek az egyébként szerintem is nagyon jól sikerült miniszterelnöki beszédnek volt azért több gyenge pontja. Ebből az egyik az volt, amikor a gázáremelést próbálta a miniszterelnök úr megindokolni. Úgy gondolom…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Ház! Igyekszem a mondanivalómat úgy összefoglalni, hogy a frakciónknak legyen még egy rövid reagálási ideje a végén. Ezt azért is tudom könnyen megtenni, mert úgy ítélem meg, hogy a miniszterelnök úrnak egyébként szerintem egy nagyon magas színvonalú, jó összefoglaló b…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. KARL IMRE, az európai integrációs ügyek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ahogy az előzőekben Lenártek András képviselőtársam elmondta, az európai integrációs ügyek bizottsága az elmúlt hét keddjén tárgyalta a 2001-2002. évi kö…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KARL IMRE, az európai integrációs ügyek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Állami Számvevőszéki Elnök Úr! Az integrációs ügyek bizottsága - ahogy ezt Lenártek András az előbb elmondta - a múlt héten tárg…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Megmondom őszintén, régóta várom már, hogy ebben a kérdésben, amit most Lotz Károly képviselőtársam is feszegetett - a jövedéki adónak az ilyen jellegű módosításával kapcsolatosan -, hangozzék el a kormánypárti o…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nekem is azzal kell kezdenem, ami az előző vitában az ön hozzászólása kapcsán felmerült. Úgy gondolom, hogy erre a kérdésre semmiképpen nem jó politikai választ adni, hiszen nagyon komo…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Asszony! Azzal a kérdéskörrel folytatnám, amivel legutóbb Mádi László foglalkozott. Azért érdemes ezt a parlamenti vitát lefolytatni, és azért kell visszatekinteni az elmúlt tíz év történéseire, mert ezek negatív tanulságait ki kell…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Mádi László képviselő úr fölszólalása késztetett arra, hogy ezt a gondolatomat mindenképpen elmondjam. Megítélésem szerint nagyon jól közelítette meg a fő gazdaságpolitikai célkitűzések egyikét, hiszen itt a korábbi kétpercesekben nagyon…
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Baja Ferencnek a felvetéseiben szóról szóra igaza van, hiszen a Kósa képviselő úr által elmondottak és a Baja Ferenc képviselő úr beszéde alatt bekiabált szövegek is azt bizonyítják, hogy a kormánypártoknak az a céljuk ezzel az anyaggal, hogy a régmúl…
T/2377 A villamos energiáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szalay Gábor képviselőtársam gondolatmenetét szeretném egyrészt folytatni, másrészt egy kicsit talán más szempontból megvilágítani. Azt gondolom, hogy kell arról beszélni és érvelni amellett, hogy mi várható az…
T/2377 A villamos energiáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én az államtitkár úr által elmondottakhoz szeretnék valamit hozzátenni, illetve az Ivanics képviselő úr által felvetettekre reagálni. Én a magam részéről, államtitkár úr, nagyon szívesen átállok arra a szóhasználatra, ha ez valamit lendít az ügyön, ho…
T/2377 A villamos energiáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tíz perc van arra, hogy itt a mai napon a hozzászólók kifejtsék a véleményüket. Én úgy gondolom, hogy ez a törvény egy olyan fontos törvény, amihez szakmai érveket és véleményeket elmondani nagyon nehéz tíz percben. Persze azt is tu…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Tóth István képviselő úr! Azért kértem most kétperces hozzászólásra lehetőséget, mert többek között itt a délelőtt folyamán a jelen lévő államtitkár úr, Varga Mihály is figyelmeztette az ellenzéket több alkalommal arra, h…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Nem olyan sok idő áll már az MSZP képviselőcsoportjának rendelkezésére, igyekszem ebben az időben egy olyanfajta áttekintést is adni, ami a mai nap hozzászólásait, a Szocialista Párt hozzászólásait is egy kicsit érinti. Elöljáróban tal…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. KARL IMRE, az európai integrációs ügyek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Némiképp kénytelen vagyok ellentmondani az előttem szóló Szabó István képviselő úr interpretációjának. Az az igazság, hogy úgy ítélem meg, a biz…
V/1594 Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása
DR. KARL IMRE (MSZP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Miniszter Úr! Én igyekszem röviden beszélni néhány kérdésről, igazodva ahhoz, amit Kovács László a vezérszónoklatában elmondott, úgy, hogy a maradék időt úgy tudjuk kihasználni, hogy a végén még…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Köszöntöm az államtitkár urakat, akik mind a ketten részt vesznek az ülésen. Azt hiszem, egyrészről öröm, hogy nemcsak a pénzügyi államtitkár hallgatja végig az adókkal, járulékkal kapcsolatos törvényeket, másrészről pedig…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy ez a kérdés nem egyszerű közgazdasági szakmai vita, hanem igenis igaza van Bauer Tamásnak, mert az egész kérdéskör abból indul ki, hogy Magyarországon van egy létező közgazdasági és társadalmi igény arra,…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy itt a kérdésben hozzászóló képviselő urak, bármelyik párt részéről tették meg a javaslatukat, abban egyetértenek, hogy Magyarországon a bortermelés több szempontból rendkívül fontos. Fontos ez azoknak a vidéki ember…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Horváth Képviselő Úr! Vitatkozni tudnék néhány olyan közgazdasági tétellel is, amit ön mondott, ezzel együtt azt gondolom, hogy egy ilyen kétperces hozzászólásban erre nincsen mód, és ezt korábban már megtettük. Azonban a hozzás…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem az időt akarom húzni, de úgy gondolom, van néhány olyan megjegyzésem, ami ezt az itt kialakult vitát szerintem valamilyen irányba befolyásolni tudja. Az első a pesszimizmus, optimizmus kérdésre vonatkozik. Én ú…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csatlakoznék én is a képviselőtársaimhoz; gyakorlatilag úgy ítélem meg, ez az előző felszólalás abban az értelemben nevezhető cinikusnak, hogy nemcsak arról van szó, hogy itt, ebben a teremben a korábbi vitákban elhangzott pozitív javaslatokat minősít…
H/1128 A Magyar Köztársaság 2000-2002 évi költségvetési irányelveiről
DR. KARL IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban hadd mondjam el a véleményemet a benyújtott dokumentumokról. Ezt azért is könnyen tehetem most már, mert a körülbelül hat és fél órája folyó vitában elég részletesen és tartalmasan beszéltünk, be…
T/457 A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről
DR. KARL IMRE, az európai integrációs ügyek bizottsága kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mélyen tisztelt Miniszter Úr! Az európai uniós ügyek bizottsága - mint ahogy azt Glattfelder Béla képviselőtársam az előbb említette - az elmúlt hét szerd…
T/457 A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről
DR. KARL IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány által benyújtott és most megtárgyalandó törvényjavaslat a már említett T/457. számú, "A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről" címe…