27 896 felszólalás
T/3315 Az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a kettőperces felszólalók körét is kimerítettük. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván‑e még valaki a vitában felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Most megkérdezem Répássy Róbert államtitkár urat, hogy kív…
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most soron következik a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája…
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka Fazekas Sándor képviselő úr, aki felszólalását itt az emelvény szószékéről mondja el. Megvárjuk, amíg képviselő úr fölérkezik a szószék…
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Gréczy Zsolt képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka Nacsa Lőrinc képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló az MSZP képviseletében Gurmai Zita képviselő asszony. Parancsoljon, öné a szó. (13.30)
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk képviselőcsoportjából Novák Előd képviselő úr a vezérszónok. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most kettőperces felszólalások következnek. Megadom a szót Gréczy Zsolt képviselő úrnak a DK képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!
T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem képviselőtársaimat, kíván‑e még valaki a vitában felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Most megkérdezem Vargha Tamás miniszterhelyettes urat mint előterjesztőt, hogy kíván‑e válaszolni a vitában elhangzottak…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Képviselőtársaim! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra j…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Jakab Péter független képviselő úr. Parancsoljon, öné a szó.
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Következő felszólaló a Jobbik képviselőcsoportjából Bencze János képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm munkájukat, köszönöm a jegyzőkönyvvezetést, köszönöm a műszakiaknak a segítséget, köszönöm az Országgyűlés Hivatala munkatársainak munkáját. Az Országgyűlés holnap…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket. Foglaljanak helyet! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés tavaszi ülés…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A Gazdasági Bizottság előadója Bánki Erik képviselő úr, a Gazdasági Bizottság elnöke. Parancsoljon, elnök úr, öné a szó.
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván álláspontot érvényesíteni és ismertetni a vita során. (Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Nincs is itt! Nincs itt senki!) Most a vezérszónoki felszólalások következnek. A Fidesz kép…
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A DK képviselőcsoportjának vezérszónoka Dávid Ferenc képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogyha valaki nem ismerné, Virág Barnabás alelnök úr képviseli a Magyar Nemzeti Bankot a vita során. Most a KDNP vezérszónokának, Nacsa Lőrinc képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon!
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Vajda Zoltán képviselő úr, aki felszólalását itt az emelvény szószékéről fogja elmondani. Megvárjuk, míg bizottsági elnök úr ide fölérkezik. Öné a szó, parancsoljon!
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó.
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk képviselőcsoportjának vezérszónoka Apáti István képviselő úr. Megvárom, amíg a képviselő úr fölteszi a mikrofonját. Képviselő úr, öné a szó, parancsoljon!
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Bocsánat, képviselő úr! Arra kérem, ne vigye el személyességig!
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Mégis arra kérem, hogy ne vigye el személyességig!
B/42 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/2280 A Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. De a következő képviselői felszólalásoknál is arra kérem a képviselő urakat, hogy próbálják a személyes… (Dr. Apáti István: Nem személyeskedem!) Képviselő úr! Lehet, hogy úgy ítélte meg, hogy nem volt személyes,…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Jó reggelt kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretettel köszöntöm valamennyiüket, és köszöntöm mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A képviselő úr elhangzott napirend előtti felszólalására a választ Menczer Tamás államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szabó Timea frakcióvezető asszony napirend előtti felszólalása következik, a Párbeszéd képviselőcsoportjából. Parancsoljon, frakcióvezető asszony!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető asszony. Az imént elhangzott napirend előtti felszólalásra a kormány részéről Dömötör Csaba államtitkár úr válaszol. Parancsoljon, államtitkár úr, miniszterhelyettes úr!
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Mi Hazánk képviselőcsoportjából Dúró Dóra képviselő asszony, az Országgyűlés alelnöke jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, alelnök asszony, öné a szó.