132 felszólalás
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Újabb fontos törvényjavaslat fekszik előttünk, ami több területet is érint, és előremutató, nagyon fontos, pozitív változásokat rög…
J/8117 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről és a Versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról H/9008 A Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! E rövid izgalmas vita után most én következem, más témával. Itt van a Gazdasági Versenyhivatal 2011. évi tevékenységéről szóló besz…
I/8963 Tervezi-e a repülőtéri üzemeltető a parkolási díjak módosítását, segítve a fogyatékossággal élők bejutását és parkolási lehetőségét, megőrizve az emberi méltósághoz és az esélyegyenlőséghez való jogukat?
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Első hallásra az interpellációm témája talán apróságnak tűnik, azonban nem mindegy, hogy a kiutazó és a beutazó magyarok, illetve a külföldi turisták,…
I/8963 Tervezi-e a repülőtéri üzemeltető a parkolási díjak módosítását, segítve a fogyatékossággal élők bejutását és parkolási lehetőségét, megőrizve az emberi méltósághoz és az esélyegyenlőséghez való jogukat?
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztában vagyok vele, hogy a minisztériumnak nincs hatásköre a parkolási díjakkal kapcsolatban, azonban fontosnak tartottam felhívni a figyelmet erre a problémára.…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Érthető módon én a fogyatékos személyek szempontjából közelítem meg ezt a törvénytervezetet. Az ajánlás 2., 18. és 41. pontjaihoz szeretnék hozzászó…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): Köszönöm a szót. Köszönöm a reakciókat. Szeretnék válaszolni Lendvai Ildikó képviselő asszonynak és Harangozó Tamás képviselő úrnak is. Említettem, nem tudom, hogy a fordításban átment-e, hogy az utolsó felvetésem nem szerepel a módosító javaslatok között, hanem azt r…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz) (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Varga László úr azt mondta, hogy ez a hajó már elment. Szerintem pedig még nem ment el a hajó. Valóban az alaptörvény rögzíti…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbi vezérszónoki felszólalásom kiegészítésével szeretnék foglalkozni, és néhány dologgal szeretném kiegészíteni, szigorúan a je…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács segítségével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem csodálkoztam, amikor Soltész Miklós államtitkár úr megtapsolta az ellenzék felszóla…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Felszólalását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most egy újabb fontos törvénytervezet van előttünk, mégpedig a választási eljárásról szóló törvénytervezet. Már eddig is sok vitát váltott ki e…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Felszólalását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Kedves Ertsey Katalin Képviselő Asszony! A felszólalása egy kicsit meglepett. Én értem, hogy mit mondott, de nem értem, hogy miért. Mit talált aljasnak, mit talált rossznak a fogyaté…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Felszólalását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Még egyszer Ertsey Katalin képviselőtársam felvetésére. Továbbra sem értem, hogy miért baj, ha Kósa Ádám parlamenti képviselő kiállt és elmondta a törvény pozitívumait, és elmondta a…
T/8405 A választási eljárásról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Többször is elhangzott, hogy nem volt érvelés a törvény mellett. Nagyon sajnálom, hogy akik ezt kérdezték, nem voltak itt az elején, és úgy látom, hogy mos…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság megtárgyalta az országos fogyatékosügyi programban, val…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. TAPOLCZAI GERGELY, a sport- és turizmusbizottság előadója: (Felszólalását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A sport- és turizmusbizottság a június 11-ei ülésén megtárgyalta az országos fogyatékosügyi programról szóló jelentést. Szintén egyhangúlag e…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
DR. TAPOLCZAI GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ma különös nap van, többet szerepelek, mint szoktam. A vezérszónoki körrel kapcsolatban eszembe jutott és fölmennék az emelvényre, ha megengedi…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan vitatják, hogy a 2013. évi költségvetési tervezet korán lett benyújtva. Meg kell várni az év végét, amikor már több adat és több inform…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elnézést kérek Szabó Timea képviselőtársamtól, hogy mégsem az övé az utolsó szó, de muszáj egy kicsit reagálnom az elhangzottakra. Egyrészt a jelnyelvi tolmácsszolgálatokka…
V/7270 Az Orbán-kormány két éve
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Elsősorban a családokat érintő és szociális intézkedésekről szeretnék röviden szólni. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon fontos intézkedést hozott a k…
H/7429 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?) H/7430 Országos népszavazásról (Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban a tankötelezettségi korhatárral kapcsolatban szólok hozzá. (Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Az…
T/7263 A budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról
DR. TAPOLCZAI GERGELY, a sport- és turizmusbizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács segítségével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A sport- és turizmusbizottság megtárgyalta a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról,…
T/7022 A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy békésebb vizekre evezzek; az ajánlás 29. pontjáról szeretnék beszélni. Most nem szeretném vitatni, hogy házszabályszerű…
T/6321 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottsági ajánlás 3. pontjához szeretnék hozzászólni, és egyben szeretnék válaszolni Pál Béla képviselőtársamnak is. A bizottsági módosító javaslat pontosan ezt a helyzetet sze…
T/6321 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról
DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlősége…
A/6050 Milyen módon biztosítja a kormány a siket és nagyothalló emberek számára a jelnyelvi tolmácsszolgáltatást
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Tisztelt Államtitkár Úr! A fogyatékos személyek jogairól szóló és az esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján, illetve az ehhez a törvényhez kapcsolódó országos fogyatékosügyi…
A/6050 Milyen módon biztosítja a kormány a siket és nagyothalló emberek számára a jelnyelvi tolmácsszolgáltatást
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Nagyon szépen köszönöm a választ. Örömmel hallom, hogy a kormány, illetve a minisztérium megnyugtató módon rendezi ezt a kérdést rendeleti úton, így hosszabb távra tudnak tervezni a tolmácsszolgálatok, és e…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most egy általam fontosnak tartott témához szeretnék hozzászólni, ez az 561/5. ajánlási ponthoz kapcsolódik, ami a támogató szolgáltatások, a közösségi ellátások, a…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos előterjesztés fekszik előttünk: a megváltozott munkaképességű személye…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tavaly a költségvetési vitában, a 2011. évi költségvetési törvény vitájában a kiszámíthatóságot hangsúlyoztam a fogyatékos s…
T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról
DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos törvényjavaslat fekszik előttünk, a T/4463. szá…