199 felszólalás
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tényleg azt szeretném, ha ennek a vitának a végén az kerekedne ki, hogy itt azért nagyon széles egyetértés van ennek az összeférhetetlenségi törvénynek a megalkotásában, és az is kikerekedne, hogy alkotmányos megoldásokat keresünk. Az is jó l…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Nem kívánok reflektálni Bauer Tamás képviselőtársam tízperces beszédére, bár tehetném. Az köztudomású, hogy nagyon sok mindenben egyet tudunk érteni az összeférhetetlenség szabályozásában. Kezdettől fogva, mióta együtt ülünk az Országgyűlésben és összeférhetetlenségi kérdésekrő…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Ebben viszont vitám van Hargitai képviselő úrral. Köszönöm a szót, elnök úr (Derültség.) - vagy elnök asszony, bocsánat.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Úgy tűnik, mintha részletes vita folyna a parlamentben a polgármesterek jogállásáról szóló törvény tekintetében. Azt hiszem, az általános elveiben kellene valahogy közösen megegyeznünk - mint ahogy nagyjából egyezség látsz…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglepődve hallgattam dr. Mátrai Márta képviselő asszony előadásában az alkotmányügyi bizottság többségi véleményét, hisz az alkotmányügyi bizott…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sok szó hangzott el az előző hozzászólásokban arról, hogy volt-e jelentősége annak, ki hogyan szavazott és megszavaztuk-e a törvényjavaslatot. Csattanós választ adott egyébként Balczó képviselő úr abban legaláb…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tényleg igyekszem visszafogni magam itt a kétperces hozzászólásokban, miközben megköszönöm a szót, elnök úr. Egy törvénynek tényleg van vagy kellene hogy legyen propagandája, de előzetesnek biztos. Hogy a kamara tisztségviselői vagy az önkormányzatok szövetségének képviselő…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Csak két percet kértem!
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Barterben egyet megígérek: mivel már több részkérdéshez szóltam hosszabban, már nem kívánok szólni, hozzászólásomtól majd eltekintek. Két lényeges pontot szeretnék Surján képviselő úrnak megemlíteni. Az egyik mindenképpen az, hogy ha egy rend…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Jó lenne, ha elő tetszene venni a Házszabályt. (Kuncze Gábor: Nincsenek benne képek.) Tudniillik egy ügyrendi javaslat hangzott el Wekler képviselő úr részéről. Ez esetben frakciónként egy-egy ügyrendi reagálásról van szó, függetlenül attól, hogy az előte…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valójában eredetileg az alkotmányügyi bizottságban nem hangzott el, hogy a kormányoldal többségi előadót kíván állítani, mi a kisebbségi véleményt azér…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Lentner képviselőtársam hiányolt néhány szakmaiságot, néhány szakmai hiányosságot vél felfedezni hozzászólásainkban. Mi valamiféle szakmai álláspontot próbálunk képviselni, ön ezt nem egészen érti. Az első ilyen csomag az, hogy a miniszteri indoko…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sok kritika érte ezt az előterjesztést és ezt a vitát is. (12.30) Két dolgot azért szeretnék megemlíteni. Nem véletlen az a rendhagyó dolog, hogy szinte minden többségi vélemény mellé párosult egy kisebbségi vélemény, nem mindig van ez így…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Reform és mit építünk - ekörül folyik mostanában a vita. Elhangzott egy házhasonlat, elhangzott egy kalácshasonlat. Ha a kettőt összerakjuk, akkor kijön a mézeskalácsház (Derültség.), amely a mese állományába tartozik és nem a valós életbe. T…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, hogy a mai vita meggyőzött bennünket arról, hogy egy olyan törvényjavaslattal állunk szemben, amely nem egészen kiforrott, a szakma, az érdekképviseletek álláspontját felemás módon t…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Aki ezt a vitát hallgatja, azt hiszi, hogy a Fidesz egy előterjesztést tett az Országgyűlésben, amely arról szól, hogy megoldja a foglalkoztatást és a közmunka kérdését, aki pedig bennünket hallgat, azt hiszi, hogy mi ez ellen vagyunk. Másról szól…
T/1756 Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Képviselő Úr! Fatális tévedésben van. Én egy szemléletről beszéltem, és nem a primitív kisközségekről. Ez a szemlélet pedig arról szól, hogy segélyért kaszáljunk. Jóval többről van itt szó ebben a törvényjavaslatban, s szívesen tájékoztatom arról, hogy Magyarország…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Végigülve a ma délelőtti vitát, és figyelemmel kísérve a hétfői és a keddi vitát is, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy mintha a vitába, a szokásos ellentéteken túl más elemek is belekeveredtek voln…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Félreértés ne essék, nagy valószínűséggel ismerik a települések és a nagyvárosok költségvetését. Itt az év cselvetése történt: egymás rovására egyenlíti ki a kormányzat a települések közötti szabályozást, ugyanakkor egy olyan erős központosítás tö…
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha kezünkbe vesszük a benyújtott törvényjavaslatot, látszólag egy nagyon pozitív kép alakulhat ki bennünk - hisz miről szól a törvényjavaslat? Szél…
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitából és a vezérszónoklatokból látszott, hogy a kormánypárti oldalon van egy konszenzuskészség az irányban, hogy esetleg együtt módosító indítványokat kezeljünk a törvényjavaslat tekintetében. Ezért elsősorban…
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy nagy ügy, nagyon fontos ügy, de ne kössük be egymás szemét, és különösen ne kössük be a civil társadalom szemét azzal, hogy mi most egy akkora hatalmas döntést hozunk, hogy ettől minden civil szervezetnek jó lesz,…
T/1502 A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy József főherceget nem lehetett szakszervezeti lobbistának nevezni a '20-as években, de ő volt az, aki például a pécsi vasutas szakszervezet és dalosegylet részére telket és házat adományozott a mai Váradi Antal utcában. Úgy gond…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán már az ügyrendi javaslatnál kellett volna szólnom, hiszen sajátos lesz az a részletes vita, ahol a benyújtott 93 módosító indítványból a kormány mindössze hatot támogat egészében, és a kormány képviselője eltérően nyi…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy rövid visszautalás az előző hozzászólásomra: valójában jogos volt az elnök asszony megállapítása, hogy ügyrendi javaslatot kellett volna tennem, amikor megállapítottuk a vita szakaszait. Viszont áll a…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt két módosító indítvány is megfogalmazódott egyrészt a termékdíj, másrészt pedig az általam korábban említett egészségvédelmi bírság tekintetében. Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy itt valami dohánylobbyról van szó, gondoljuk át, hogy mit művel…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Félreértés ne essék, tisztelt képviselőtársaim! Én nem arról szóltam, hogy nem kellenek pótlólagos források az egészségvédelemre! Én nem arról szóltam, hogy nem kellenek források a civil szervezetek egészségmegőrző-egészségvédő programjainak a támogatására! Én arról szóltam…
T/296 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Első hozzászólásomban elmondtam a 200 méteres szabályról a véleményemet. Én nem tudom, azért csodálkozom, hogy Isépy Tamás képviselőtársam indítványát nem támogatta a kormány - ez az egyetlen jó és racionális szabály. Csak nemdohányos képzel olyat, hogy 1…
Napirend előtti felszólalások
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Orbán-Torgyán-kormányprogram vitájában többen sekélyesnek, sokan átgondolatlannak, kormánypárti oldalon pedig óvatosnak ítélték az önkormányzatokkal kapcsolatos elképzeléseket. Akkor még csak sejthettük, de az 1…
T/458 Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a kormányprogram vitája volt a parlamentben, valamikor a vége felé kaptam szót, és akkor azt találtam mondani bevezetőként, a kormányprogramból egy derül ki: kevés parlament, semmi kétharmad, és rendvédelem címén ren…