299 felszólalás
A/1232 Ki játsza ki a sertéstartó kistermelőket?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Hanó Miklós Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném önt tájékoztatni arról, hogy a 193 forintos legalacsonyabb felvásárlási ár mint hatósági ár nemcsak a szerződéssel r…
A/1232 Ki játsza ki a sertéstartó kistermelőket?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: A miniszteri körlevél erre is gondolt, ugyanis a következőket tartalmazza: "Elrendelem, hogy a vágóhidaknál és az árusítóhelyeken is hetente legalább egy alkalommal, rajtaütésszerűen ellenőrizni kell a sertések felvásárlását, a sertés…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Gráf József Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy egy rendkívül különleges interpellációval állunk szemben, hiszen valóban nem hozzám intézte az interpellációt, mégis enge…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Gráf képviselő úr! Ön a válaszában felvetette, hogy ön szerint nincs szankciója azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hozott. Én az előbb isme…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy a jelenlegi sertésfelvásárlási és támogatási rendszer VI. hó 1-jéig van hatályban. Ettől kezdődően teljesen új fe…
K/833 A hagymakutatás jövője Makón?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, igen tisztelt elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Dán Képviselő Úr! Biztosíthatom önt arról, hogy az én szemeimet egyaránt csípi a makói hagyma és a sertésbűz is, ennek következtében bármelyik…
Napirend előtti felszólalások
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Kis Zoltán Képviselőtársam! Tisztelt Ház! A napirend előtti felszólalás először a költségvetés tételeit érintette. Szerintem az a hivatkozás, miszerint a pénzügyminiszter úr valóban tett olyan…
A/1118 Újáéled-e a párthatásköri lista a kinevezéseknél?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Először is, engedje meg, hogy megköszönjem önnek, hogy az MSZMP egykori kinevezési gyakorlatáról tájékoztatott engem és a Ház kormányzati oldalát. (Derültség a ko…
A/1118 Újáéled-e a párthatásköri lista a kinevezéseknél?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársam! Emlékeztetném önt arra, hogy az ügyvédi kamarai felvételhez is szükségeltetett bizonyos alap (Derültség a kormánypártok soraiban.), hogy kollégám rendelkezett-e ezzel az alappa…
I/953 A biósertések felvásárlása
DR. TORGYÁN JÓZSEF, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm a kérdését, mert ön egy, az egész országot nyugtalanító kérdést vetett fel. Teljes mértékben egyetértek önnel abban, hogy a gazdákat, az őstermelőket és a család…
I/1068 Szükség van-e a mezőgazdaság nehéziparára, túlélik-e a válságot a húsipari cégek?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én úgy gondolom, hogy az ön által felvetett kérdésnek nem egy, hanem legalább három oldala van. Az egyik oldal az őstermelők, családi gazdaságok helyzete és az…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: A zárószavazás előtt.
Napirend előtti felszólalások
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, mindaz, amiről Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes úr szólt, az igaz. Ezeket a kérdéseket meg kell oldani, hiszen a hátrányos helyzetű térségek érdekében mo…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. (A hangszóró sípolni kezd. Közbeszólás: Halkabban!) Kedves Képviselőtársam, aki közbeszólt, hogy halkabban! Tudja, nem én erősítem a hangszórót. Tegnap nem lehetett hallani se…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni önöknek, hogy ilyen nagy számban és ilyen értékes hozzászólásaikkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisz…
T/755 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI. törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény módosításáról készült törvényjavaslat miniszteri indoklása kapcsán mindeneke…
T/755 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI. törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm képviselőtársaimnak azt a rendkívül pozitív hozzáállását, amelyet a törvényjavaslat vitája kapcsán kifejtettek. Tulajdonképpen a vita egy rendkívül szűk részére korlátozódott az előterjesztésnek, ne…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét az Országgyűlés napirendjén szerepel az előző ciklusban nagy vihart kiváltó termőföldtörvény módosítására irányuló előterjesztés. Az előző kor…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Pozsgai Balázs Képviselő Úr! Én nagyon nagy türelemmel viselem, bármit mondanak rólam, hiszen azt hiszem, az országban talán nincs még egy olyan személy, akire annyi jelzőt a…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Igen tisztelt Ház! Orosz Sándor képviselő úr példátlannak nevezte a most folyó vitát. Valóban példátlan, hogy felálljon egy országgyűlési képviselő, Pozsgai Balázs, és azt mondja, hogy egy bérleti szerződés…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt dr. Orosz Sándor Képviselő Úr! Miután ön többször megszólított engem, és személyesen hozzám intézte 29 perc 19 másodperces beszédének egyes részeit, először is h…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Kívánok szólni, hiszen számos kérdés merült fel a mai vita kapcsán, és úgy gondolom, udvariatlanság lenne az ügyben igen részletes álláspontot kifejtő képviselőtársaimmal szemben, ha nem reagálnék arra, amit…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném az igen tisztelt ügyrendi javaslatot előterjesztő Orosz képviselő úr figyelmét felhívni a Házszabály 101. §-ának (3) bekezdése utolsó mondatára, amelynek értelmében az általános vita lezárását mege…
T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvényt hatályosságának első két évében négy törvény is módosított…
T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló, 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot azért kellett előterjesztenünk, mert egy szakaszt le…
Napirend utáni felszólalások
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársam! Az állam közvetve az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítványon, illetőleg a Hitelgarancia Részvénytársaságon keresztül vállalhat garanciát. Mindkét intézmény hazai bankok és…
A/909 Mi a különbség a jóváhagyás és tájékoztatás között?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Kis Zoltán Képviselőtársam! Ön nagyvonalúan úgy tette fel a kérdést írásban, hogy mi a különbség a jóváhagyás és a tájékoztatás között. Ha változatlanul ez lett volna az ön k…
A/909 Mi a különbség a jóváhagyás és tájékoztatás között?
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Igen tisztelt Kis Zoltán Képviselő Úr! Szeretném önnek jelezni, hogy ahogy ezt az Országgyűlés mezőgazdasági állandó bizottságának ülésén is elmondottam, mi egy nemzeti agrárstratégia kialakítására törekszünk, ezért mi minden észrevét…
A/901 Milyen hosszútávon is érvényesülő megoldást ajánl az FVM az árvíz és belvízveszély elhárítására
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Turi-Kovács Béla Képviselőtársam! Úgy gondolom, az ön írásban feltett kérdése precízen megszövegezve úgy hangzik: milyen, hosszú távon is érvényesülő megoldást ajánl a Földművelés…
A/901 Milyen hosszútávon is érvényesülő megoldást ajánl az FVM az árvíz és belvízveszély elhárítására
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen Turi Béla frakcióvezető-helyettes úr felvetését, mert valóban úgy van, ahogy ő mondja. A védekezést korábban kell megkezdeni, mint amikor már a baj a nyakunkon van. Ezzel kapcsolatban tájékoztatom önt arról, hogy mi na…