681 felszólalás
T/5128 A családok védelméről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt kell mondanom, hogy az előterjesztésnek a preambulum részével nagyjában-egészében, azt hiszem, csaknem mindenki egyetérthet. Nagyon kevés olyan rész van benne, amelyen igazán vitatkozni kellene, hiszen ezek olyan a…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kezdetektől fogva sokszor elhangzott a javaslattal kapcsolatban, hogy avíttas, sokszor elhangzott, hogy erőteljesen visszapillant a Horthy-korszakra, sokszor elhangzott, hogy a szegényeknek megszűnnek a lehetőségei, vagy erősen korlátozódnak.…
T/4919 A szakképzésről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz). Köszönöm a szót, elnök úr. Czomba Sándor államtitkár úr expozéjában helyesen mutatott arra rá, hogy a szakképzési törvénynek számos olyan hiányossága, fogyatékossága van, amit módosítókkal már nyilvánvalóan nem lehetett volna megoldani, új szakképzési törvényre van szü…
T/4855 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttem megszólalók, ellenzéki és kormánypárti képviselők egyaránt hangsúlyozták, hogy elsősorban szakmai törvényről van szó. Osztom ezt az álláspontot, ugyanakkor azt kell mondanom, hogy csak részben tudom osztani. Ugyanis m…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt, tisztelt Ház, el kell mondanom, hogy mint a Fidesz-frakció tagja, de mint mindig, egy felelős kisgazda vezető kell hogy megítéljem azt a munkatörvénykönyv-javaslatot, amelyről ma a vita folyik. Bár elhangzott itt olyan intelem,…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök úr, én örömmel hallottam Kara Ákos képviselőtársamnak egy higgadt, nyugodt felszólalását, amely szerint bizony azt talán megnyugvással lehetne hallani, ha egy picit tárgyszerűen, egy kicsit, azt kell mondanom, a témához illően is nyugodtabban, higgadtabban folyna…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem volt kétségem, amikor a napirend sorra került, hogy ma elsősorban nem szakmai, hanem politikai vita lesz. És hadd tegyem hozzá, hogy kisgazdaként én ezt érteni vélem. Érteni vélem azért, mert ez a törvényjavaslat nagy valósz…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék egy félreértést eloszlatni. Az én meggyőződésem szerint az a rendszer, amelyen belül a bíróságokon belül maguk a bírák lennének azok, akik önmaguk felé emelnek vagy önmaguktól leváltanak különböző vezetőket, nem működőképes. Ez egés…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem két percre szót, mert ma még egyszer valamikor a késő délutáni órákban, de az is lehet, hogy az éjszakai órákban sorra kerülök, azonban nekünk, kisgazdáknak, meg kell mondanom, hogy számos kérdésben másoktól eltérő álláspontunk és v…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési vita során többen elmondták már, de talán nem árt, ha még egyszer megismétlem: a második Orbán-kormány rendkívüli nehézségek között terjesztette elő a 2012-es költségvetést, rendkívüli külső és belső körülmények között. Az a v…
J/4455 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről H/4622 Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A korlátozott időre való tekintettel igyekszem nagyon összefogottan elmondani mindazt, amit egyébként ez a jelentés sokkal nagyobb terjedelemben is megérdemelne. A jelentés legnagyobb erény…
I/4227 Hol tart az állam tulajdonában álló termőföldekhez kötődő nemzeti érdekeink védelme?
I/4227 Hol tart az állam tulajdonában álló termőföldekhez kötődő nemzeti érdekeink védelme?
H/3839 A Nemzeti Energiastratégiáról
T/3649 Egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor a termőföldnek a külföldiektől történő megvédéséről van szó, akkor meglehetősen széles nemzeti egység mutatkozik. Abban a pillanatban azonban, amikor arról van szó, hogy ez a kormány változtatni kíván azon a helyzeten, hogy a 20 éve er…
H/3651 A budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, nagyon rövid leszek. Arra kérem a képviselő urat, hogy gondolja meg azért, amiket itt elmondott. Nem hiszem, hogy ez a Jobbik álláspontja vagy legalábbis a párt nagy részének az álláspontja. Az a párt, amelyik azt vallja magáról, hogy egy nem…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miután megértettem az intelmet, hogy az általános vitát ne próbáljuk megismételni, nem törekszem erre, de azt mégis el kell mondanom, ha a preambulumról beszélünk, akkor nem lehet, hogy ne szóljunk az általános hitelvekről. És ha az általános…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy itt abban van a különbség az előbbi felszólaló, valamint közöttem, hogy én a magam részéről világosan úgy érzékelem, hogy ez a törvény a vallásszabadságot elősegíti és nem korlátozza. Éppen ezért tartom annyira fontosnak an…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Én azt hiszem, hogy téved, Nyakó István képviselő úr. Ez a törvény, még ha én érzek is benne olyasfajta hiányosságokat, amelyeket egyistenhívőként talán jobban szeretnék benne látni, egyáltalán nem arra törekszik, hogy kizárjon egyházakat, amelyek valóban egyházak, han…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Talán még annyira sincs szükségem, de azért szeretném helyreigazítani azt a felszólalást, amely értetlenül állt az előtt, hogy mit keres itt a tevékenységeknél a környezetvédelem. Azért egy gondolatot ehhez hadd tegyek hozzá: II. János Pál óta nemigen lehet a keresztén…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Attól tartok, hogy a vitának ez a része kicsit XIX. századi. Tehát azon, amin most a vita folyik, és amiről szó van, kicsit már túljutott valamennyi Magyarországon ténylegesen működő olyan egyház, amely itt egyáltalán szóba jöhet. (Nyakó István: Törvén…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP vezérszónoka szóvá tette, hogy magának ennek a rendszernek a bevezetése kapcsán még az is elképzelhető, hogy többe kerül, mintha a szociális segélyt fizetnék ki egyes részeknél. (Szűcs Erika: Ilyet nem mondtam.) Ezért go…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Tisztelt Ház! Én annak a reményében szólaltam meg az előbb, hogy világossá tehetjük: maga ez a törvényjavaslat az én meggyőződésem szerint a feltételrendszerét, egy jó feltételrendszerét határozza meg és fogadja el annak, hogy működhessen, jól működhessen a közfoglalko…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Attól tartok, tisztelt Ház, tévúton vagyunk, hogyha a törvény vitájánál eltekintünk attól, hogy egy kialakult helyzetben kísérel meg a kormány valami olyan megoldást adni, amely szervezeti és szerkezeti felállást garantálna ahhoz, hogy egyáltalán a munka világába vissz…
T/3500 A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy nagyjában-egészében a vita eddig azt igazolta, hogy valószínűleg mégiscsak jó úton járunk akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot előterjesztettük. Az LMP ugyanis azt állítja, hogy túl kemény, túl szigorú ez a rendszer, amelyet bevezetni…
T/3498 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitát hallgatva kicsit úgy tűnik nekem, mintha elfelejtené az ellenzék azt, hogy ezt a helyzetet nem a kormányoldal teremtette. Egy helyzetet próbálunk orvosolni. Ez az első és alapvető tétel. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) A…
Napirend előtti felszólalások
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Államtitkár Úr! A vidék óriási várakozással volt, mint ahogyan az egész ország, 2010 áprilisa után, és azt gondolom, hogy ez a várakozás nagyon nagy mértékben az elmúlt időszakban talán a teljesedés irányába is fordult…
H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a vitát nagyjából-egészében az alkotmányügyi, igazságügyi bizottságban már lefolytattuk. Én érteni vélem azt az aggodalmat, amely az ellenzék részéről megnyilvánul, hiszen egy rendkívüli módon nagy aránytalanság van ebben a parlamentben.…
T/2990 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látszólag két rövid paragrafus az, amit ma a Ház tárgyal, azonban az a tény, hogy már a napirend előtti felszólalások és az ott lezajlott vita is szinte teljes egészében erről a két szakaszról…
T/2990 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallottam és hallgattam a Jobbik igen tisztelt képviselőjének felszólalását. Attól tartok, hogy megint valami olyan módon beszélünk el egymás mellett, hogy nem akarjuk megérteni egymást. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) Nem arró…