9 817 felszólalás
T/2929 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megkérdezem, hogy még részt kíván-e valaki venni az általános vitában. Pettkó képviselő úr jelezte; megadom a szót a képviselő úrnak.
T/2929 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Márfai Péter képviselő úrnak, a gazdasági bizottság előadójának, ötperces időkeretben. (14.40)
T/2929 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Most már jó.
T/2929 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki nem jelentkezik.) Jelzést nem látok, így megadom a szót Garamhegyi Ábel államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
T/2929 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az általános vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Most pedig soron következik a területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről,…
H/2940 A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így megadom a szót Ujhelyi István államtitkár úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
H/2940 A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. A benyújtott módosító javaslatokra figyelemmel a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára várhatóan következő ülésünkön kerül sor. Most pedig soron következik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről sz…
H/3165 Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X.10.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Előterjesztések sürgős tárgyalásba vételéről határozunk. A kormány kezdeményezte az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában való magyar részvételről szóló 44/2006. (X. 10.) országgyűlési határo…
H/3118 A rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntéseket, intézkedéseket, mulasztásokat és ezek körülményeit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/3118. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 112 igen szavazattal, 163 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette s…
H/3117 Az állami intézményeknek és szervezeteknek az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésével kapcsolatos korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit és az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" működésének nemzetbiztonsági ko
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Házat, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/3117. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 114 igen szavazattal, 168 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem vette sürgős tá…
H/3044 A Kormányzati Negyed beruházás megvalósítását felügyelő eseti bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/3044. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 117 igen szavazattal, 173 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette s…
T/2732 Egyes, a költségvetési manipulációk megakadályozása, a hiteles és kiszámítható költségvetési gazdálkodás helyreállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint a független képviselő kétperces időtartamban felszólalhat. Elsőként megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fidesz, aki előzetesen jelezte, hogy szólni kíván. A képviselő urat illeti a szó.
T/2732 Egyes, a költségvetési manipulációk megakadályozása, a hiteles és kiszámítható költségvetési gazdálkodás helyreállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki két percben hozzászólni. (Jelzésre:) Megadom a szót Eörsi Mátyás képviselő úrnak, SZDSZ.
T/2732 Egyes, a költségvetési manipulációk megakadályozása, a hiteles és kiszámítható költségvetési gazdálkodás helyreállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Megkérdezem Varga Mihály képviselő urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót a képviselő úrnak. (Dr. Géczi József Alajos: Csak nem hagyja ki!)
T/2732 Egyes, a költségvetési manipulációk megakadályozása, a hiteles és kiszámítható költségvetési gazdálkodás helyreállítása érdekében szükséges törvénymódosításokról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem, tárgysorozatba veszi-e a tisztelt Ház a Varga Mihály képviselő úr, Fidesz, által előterjesztett T/2732. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 115 igen, 182 nem szavazattal, 3 tartózkodással…
T/1638 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról
ELNÖK: A pénzügyminiszter úr támogatja a javaslatot. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/1638. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 306 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslat…
T/2912 A Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
ELNÖK: Ügyrendben szót kért Czomba Sándor képviselő úr? (Jelzésre:) Nem, téves. Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a T/2912. számú előterjesztés határozathozatala következik. Valamennyi frakció írásban kézhez kapta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/2912/5. számú ajánlás min…
T/2754 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 5., 6., 9., 11., 12. és 13. pontjait. Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést elfogadja-e ezeket. K…
T/2757 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 12. pontjában lévő javaslat elfogadását. Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést elfogad…
H/3126 Sándor István országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, hogy Sándor István képviselő úr kíván-e szólni. (Jelzésre:) Nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom a fi…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Most a bizottsági álláspontok és az ott megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Teleki László képviselő úrnak, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadójá…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Köszönöm. A foglalkoztatási bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Először a többségi vélemény ismertetésére adom meg a szót Nagy László képviselő úrnak, a bizottság előadójának.
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a kisebbségi vélemény ismertetésére megadnám a szót, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a roma kisebbségi szervezetek tisztségviselőit és képviselőit, akik a helyszínen kísérik figyelemmel a munkánkat. (Taps.) Most pedig a kisebbségi vélemé…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Köszönöm. Az oktatási bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Elsőként megadom a szót Mohácsi József képviselő úrnak, a bizottság előadójának, aki a többségi véleményt ismerteti. A képviselő urat illeti a szó.
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Most a kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Tóth Ferenc képviselő úrnak.
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Most megadom a szót Tóth István képviselő úrnak, az egészségügyi bizottság előadójának.
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Köszönöm. Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság ülésén is megfogalmazódott kisebbségi vélemény is. Elsőként megadom a szót Winkfein Csaba képviselő úrnak, a bizottság előadójának, aki a többségi véleményt ismerteti. A képviselő urat illeti a szó.
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Borsos József képviselő úrnak.
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásra nincs mód. Elsőként megadom a szót Teleki László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. A képviselő urat illeti…
H/2920 A Roma Integráció Évtizede Program Stratégiai Tervről
ELNÖK: Megadom a szót Farkas Flórián képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, húszperces időkeretben. Képviselő úr!