382 felszólalás
K/13218 Kezdeményezi-e a kormányrendeletben szereplő határidő módosítását, hogy a vízforgató berendezéssel még fel nem szerelt közfürdő medencék 2005. május 1-je után is üzemelhessenek?
FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Egy kormányrendelet szerint a töltő-ürítő rendszerű közfürdőmedencéket 2005. május 1-jéig vízforgató berendezéssel kell felszerelni. Ennek hiányában ettől az időponttól kezdve ezek a medencék nem üzemeltethetők. Nézzük, mi a hely…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amit megkaptunk tájékoztatót, az én véleményem szerint ebben a tájékoztatóban olyan ajánlási pontok is szerepelnek, amelyekről a Házszabály 121. §-a alapján nem most kellene szavaznunk, hanem a következő körben. Mondok néhány ilyen a…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Semmiképpen nem vonom vissza ezeket a javaslatokat, hiszen összesen arról van szó, hogy ha a költségvetési bizottság úgy gondolta, hogy ezekről az első körben kell dönteni, akkor nem is lenne célszerű, ha ezt megtenném, hiszen többen terjesztettük elő némelyik…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden költségvetési vita során arra kell rájönnöm - s gondolom, nem egyedül vagyok ezzel -, hogy mindig ragyogó költségvetés készül, de még ragyogóbb módosító javaslatok készülnek hozzá, csak mindenki másról s…
T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alkotmánybíróság véleménye és állásfoglalása után sem oldódik meg a törvény valamennyi ellentmondása. A törvény jelenlegi formájában diszkriminálja azokat az önkormányzatokat, amelyek saját hibájukon kívül nem tudják a társulásba…
H/10683 A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítésére
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenképpen pozitívan értékelem, hogy a három párt képviselői által benyújtott országgyűlési határozati javaslat eljutott a parlamenti tárgyalásnak ebbe a szakába. A benyújtott módosító javaslatokból azt látom, hogy…
H/10683 A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítésére
FARKAS IMRE (MSZP), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ritka pillanat, amikor az Országgyűlés önálló napirendként foglalkozik a könnyűiparral. Most ennek vagyunk a részesei. Képviselői indítványunkat országgyűlési határozat formájában terjesztettük elő, m…
H/10683 A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítésére
FARKAS IMRE (MSZP): Igen, köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a lezajlott vitát kétféleképpen lehet jellemezni. Egyrészt biztosak lehetünk benne, hogy a sajtóban nem fog megjelenni, mert rendkívül unalmas volt, hiszen igaziból nem volt komoly vita. Ha a másik o…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
FARKAS IMRE, a számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki bizottság hagyományai szerint az adótörvények egészét nem szokta górcső alá venni, hanem csak azokat a részeket, amelyek a hatáskörébe tartoznak. Úgy ítélte meg a bizottságunk, hogy…
I/11101 A törvényben előírt körben bővíthető-e a termőföldért életjáradékot program igénybevételére jogosultak köre?
FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagy érdeklődést és elismerést váltott ki a nyugdíjas földtulajdonosok körében a termőföldért életjáradékotö program beindítása. Ez a program lehetővé teszi a földjüket megművelni nem tudó és megélhetési gondokkal küszköd…
A/11311 Mit tesz a minisztérium a természeti katasztrófák kárenyhítését célzó segítségnyújtással kapcsolatban?
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hat hónappal ezelőtt is felvetettük itt az Országgyűlésben, hogy nem működik a Wesselényi Miklós Kártalanítási Alap. Akkor a Pénzügyminisztérium részéről hangzott el biztató válasz, hogy mindent megtesznek ennek a…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth István 12. módosító javaslata mindenképpen alkalmas a vitára - én így látom -, két tekintetben is. Az egyik, a jászsági főcsatornával kapcsolatos észrevétele itt már elhangzott. A magam részéről egy köztes megold…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom az ajánlásból, hogy több mint tíz módosító javaslat foglalkozik az egyszeri térítés összegének a megállapításával, és ezek alapvetően kétfélék. Az egyiket Pap János képviselő úr javaslata testesíti meg az 52…
T/9938 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-Terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, Jauernik István képviselőtársammal a mi fantáziánkat is megmozgatta a termőföldről szóló törvény 17. §-ának a módosítása, amit a törvényalkotó itt most csak azért tett be, mert azt gondolja, hogy a haszonbér-…
T/9698 A környezet védelmének általános szabályairól szóló, 1995. évi LIII. törvény, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatva a sort, ami a kártalanítással kapcsolatos módosító javaslatokat illeti, amelyikhez hozzá szeretnék szólni, az 52., 53. és 56. sorszámot viseli, és Jauernik Istvánnal nyújtottam be ezeket a javaslatokat. A ko…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 6. pontjában lévő módosító javaslathoz szeretnék érveket mondani. Ezt Jauernik István képviselőtársammal nyújtottuk be, és a Tiszaföldváron megvalósuló szociális szolgáltató központ és idősek bentlakásos ot…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel vettem a kezembe ezt a törvénytervezetet, mert azt láttam benne, hogy választókerületemből, még szűkebben értelmezve, a tiszazugi kistérségből kettő beruházás is szerepel a támogatott címzett támogatások soráb…
T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Szeretném előrebocsátani, mielőtt a módosító javaslatokról szólnék, hogy a magam részéről maradéktalanul egyetértek a törvény céljával és a legfőbb gondolataival is, de úgy gondolom, hogy a szabályozás e…
T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
FARKAS IMRE (MSZP): A harmadik gondolatkör, amit terveztem, pontosan ehhez a 6. ajánlási ponthoz kapcsolódik, amit benyújtottak képviselőtársaim. Megmondom őszintén, én magam is úgy értelmezem ezt a felsorolást a gondoskodikö kifejezéssel, hogy ez mintha kevésbé választható lehetőség lenne. Ezért,…
T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. A háromhoz még mondanék két olyan témakört, amit fontosnak tartok, hogy hogyan kellene átgondolni. Ez pedig végeredményben a kistérségi társulási megállapodás tartalma. A 7. ajánlási pontban képviselőtársaink gyakorlatilag átírták a megállapodás tartalmát…
T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az öt percben megpróbálom azokat az anomáliákat összeszedni, amiket a szavazási joggal, a szavazással kapcsolatosan látok ebből a törvényből. Számomra borzasztó dolgok rajzolódnak itt ki. Kezdem az első problémával: nézzük…
T/8766 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Akkor most megpróbálom ebben az öt percben összefoglalni még azt a három észrevételt, amivel foglalkozni szeretnék. A minősített többség kérdését szeretném még egyszer elővenni a 14. ajánlási pontban szereplő módosító javaslat szerint. Wekler képviselő úr…
T/9132 Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Az 53. és az 54. ajánlási pontban szereplő módosító javaslataimhoz szeretnék hozzászólni. Ezek végeredményben a közérdekű bejelentések és panaszok kérdésével foglalkoznak. Egyet lehet érteni az előterjesztővel, hogy a régi, 1977. évi I. tö…
A/9609 Mik az eddigi tapasztalatok a Wesselényi Miklós Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működését illetően?
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt hiszem, nagyjából lehet tudni, hogy miért ilyen csekély ez az érdeklődés. Bár az államtitkár úr több intézkedést mondott, hogyan tájékoztatják az érintetteket erről, úgy érzem, mégis ez az igazi probléma. Mert…
T/9275 Egyes szociális és egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a 10. pontban lévő ajánlásról szeretnék szólni, amit Jauernik képviselőtársammal nyújtottam be, de tartalmilag ugyanezt nyújtotta be Arató Gergely és dr. Csáky András, Sisák Imre képviselő urak is. A törvényja…
T/9127 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt már jó hangulat alakult ki a Sulinettel kapcsolatban, én ezzel összefüggésben szeretnék egy csúnyábbat mondani, amikor érvelnék a 10. ajánlási pontban lévő módosító javaslatunk mellett, amit Jauernik képviselőtárs…
J/8813 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről H/9198 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
FARKAS IMRE, a számvevőszéki bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt számvevőszéki Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék februárban elkészítette jelentését a 2003. évi tevékenységéről, és benyújtotta azt az Országg…
J/8813 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről H/9198 Az Állami Számvevőszék 2003. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
FARKAS IMRE, a számvevőszéki bizottság alelnöke: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az országgyűlési határozati javaslattal kapcsolatban, melyet bizottságunk nyújtott be, nem bontakozott ki érdemi vita, és úgy tudom, nem is érkezett módosító javaslat hozzá, tehát érdemben nem kell reagál…
T/9133 Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról
FARKAS IMRE, a számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Számvevőszéki Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A számvevőszéki bizottság március 9-én megtárgyalta az Állami Számvevőszékről szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen egyetért…
T/8619 Egyes törvények munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos módosításáról
FARKAS IMRE, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottságban komoly vitát váltott ki az előterjesztés. A javaslattevők a munkanélküliek foglalkoztatása érdekében lehetővé akarják tenni a munkaerő-kölcsönözést a közhasznú társasá…